Sántha Gergely, a Diósgyőri VTK elnöke októbertől a 4iG Space and Defence (4iG SDT) általános vezérigazgató-helyetteseként dolgozik majd. A védelmi és űripari cég öt üzletágba – űripar, légiipar, szárazföldi rendszerek, fegyver- és lőszergyártás, valamint kiber- és védelmi digitalizáció – szervezi működését, és hat katonai szakértővel bővíti vezetését, köztük a volt honvéd vezérkari főnök, Tömböl Lászlóval.
A DVTK-nál töltött évei alatt Sántha látványos számokat produkált

. A miskolci klub a Ferencváros után a második legnagyobb játékos-bértömeggel rendelkezik az NB I-ben: 2,46 milliárd forint. Alkalmazotti létszámban pedig éllovasok a bajnokságban, 256 fővel dolgoznak – ez 155-tel több, mint Újpesten.
A klub 1945 óta egyetlen bajnokságot sem nyert, és Sántha elnöksége alatt – amely 2010-óta tart – már a huszonharmadik edzőt és kilencedik sportigazgatót fogyasztja a csapat. A fociakadémia 2020-ban bekerült az államilag kiemelt akadémiák körébe, és azóta több mint kétmilliárd forint folyt be, ám 2024 nyaráig összesen hét játékost tudott kitermelni, akik összesen 64 profi meccset játszottak.

Egy válasz
sántha űripar???? szvoboda várbiztos, pados/ülős mónika, demkó mint kasszás, csupa válogatott senázi garantált hogy 10 éven belül 100.000 alá megy a város lakossága , előbb utóbb az utolsó meg lekapcsolja a villanyt. Káli alatt nem volt ekkora mélyrepülés, KHERIZA évek alatt és a fidesz vezetésével ez a város elindult a végtelen lejtőn.