Matiscsák Éva is mondott valami fontosat 2022-ben
Egy három évig tartó kezdeményezés keretében három miskolci középiskola dolgozott ki átfogó koncepciót arra, hogyan fogadhatják be és segíthetik eredményesen a migráns hátterű tanulókat a szakképzésben. A 2012 és 2014 között megvalósult projekt egyedülálló volt a magyar oktatásban.
A Sokféleség, méltányosság, lehetőség: interkulturális tanulási környezet megteremtése migráns tanulók fogadására címet viselő projektben három miskolci szakképző intézmény vett részt konzorciumi együttműködésben. A Martin János Szakképző Iskola, a Kandó Kálmán Szakközépiskola és az Eötvös József Építőipari, Művészeti Szakképző Iskola pedagógusai közösen dolgoztak a cél eléréséért.. A nemzetközi migrációból érkező tanulók fogadása azonban új kihívásokat jelentett, amelyre rendszerszintű válaszokat kellett találni.
A projekt különösen azokra a migráns hátterű tanulókra koncentrált, akik nem rendelkeznek erős családi támogatással és az iskola értékrendjével összhangban álló háttérrel. Ez azt jelentette, hogy a hagyományos oktatási rendszer merev keretei között rendkívül rugalmas, egyénre szabott megoldásokat kellett kidolgozni – olyan adminisztratív és pedagógiai munkát, amely gyakran eltért a megszokott normáktól. A kezdeményezés afféle rejtett tantervként szolgált a pedagógusok számára is: felkészítette őket arra, hogy újragondolják korábbi módszereiket és kialakítsák azokat a kompetenciákat, amelyek a transzformatív szemléletű oktatáshoz szükségesek, mindezt a törvényi keretek tiszteletben tartása mellett.
Korábban
Csöbör: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”

Fotó: Ádám János
„Arról, hogy ki milyen képességekkel születik, ki milyen tálentumokkal bír, arról nem mi döntünk, hanem a Jóisten. Nekünk viszont emberi kötelességünk segítenünk egymás boldogulását, és kibontakoztatnunk fiataljaink tálentumait. Jól mondja a mottó: „Együtt vagyunk erősek.” Sőt, ha Wass Alberttel kiegészíthetem, akkor „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.” – mondta Csöbör Katalin az 50 éves Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Miskolcon tartott szakmai konferenciáján. Az esemény védnöke, országgyűlési képviselő azzal folytatta, hogy büszkeséggel tölti el, hogy egy ilyen komoly szakmaisággal bíró, valamint gazdag programmal megszervezett konferenciának Miskolc adhat otthont, és szervezetük, a Nő a Siker Alapítvány, valamint egyik intézményük, a Martin János iskola is aktív rendezője az eseménynek. Csöbör Katalin hozzátette: arra külön büszke, hogy a Symphonia Alapítványnak is kurátora, hiszen a Symphonia azért jött létre, hogy a zeneoktatáson keresztül a cigány gyerekek társadalmi hátrányait csökkentse. Szeptembertől pedig a Szimfónia Zeneiskola a Martin János iskola tanulóit élményközpontú zeneoktatással az egyéni képességek fejlesztésével fogja segíteni. A Zenepalotában tartott sajtótájékoztatón Csöbör Katalin azt is elmondta, biztos benne, hogy ez a néhány nap alkalmat ad arra, hogy a részt vevők gyarapítsák egymás tudását, továbbá gyümölcsöző új kapcsolatokat alakítsanak ki egymással.
A Nő a Siker Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntő beszédében boldog születésnapot kívánt az 50 éves Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének, és külön köszöntötte azokat a gyógypedagógusokat, pedagógusokat, oktatókat és előadókat, akik annak a lelkes és aktív pedagógusközösségnek a kiváló tagjai, akik a legtöbbet kívánják tenni a magyar köznevelésben. Matiscsák Éva hozzá tette, hogy a pedagógus munka teljes embert kíván. Ezt a szakmát szív és lélek nélkül nem lehet művelni. Pedagógusnak születni kell. A pedagóguspálya sikerekkel, kudarcokkal tarkított útján való maradáshoz elhivatottság kell. Ezt teszik a Nő a Siker Alapítvány fenntartásában lévő Martin János Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő intézmény pedagógusai is nap, mint nap. A megújult és széles szakképzési palettával rendelkező iskola egyik legfontosabb feladata a diákok munkaerő piaci elhelyezkedésének támogatása, a tanulási nehézségekkel küzdő diákok felzárkóztatása, illetve a tehetséges tanulók kiemelése, tehetségük folyamatos gondozása. A „Martin” pedagógusai vallják: minden gyermek tehetséges valamiben, csak meg kell találni ezt a területet.

Egy válasz
A Férfi a siker alapítvány Felsőzsóccán másképp vélekedi Törpezsóccaiak.