Amikor Dobrev Klára Füssy Angélára hivatkozik
„Gulyás Gergely ma azt állította, hogy nincsen kiskorú áldozata a Szőlő utcai igazgatóhoz köthető botránynak. Ez tényszerű hazugság. A NER most úgy tesz, mintha például a zaklatáskor 13 éves Adrienn nevű kislány soha nem is létezett volna” – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön egy Facebookon közzétett videóban.
A pártelnök szavaiból rögtön világossá válik, hogy az általa említett 13 éves lány nem a Szőlő utcai Intézet lakója volt, hanem Juhász Péter Pál korábbi munkahelyén, a Magvető utcai lakásotthonban élt. Dobrev azt a nyáron megismert esetet idézi fel közleményében, amelyben egy nevelő mondta el a Magyar Jelen újságírójának, Füssy Angélának, hogy amikor Juhász Péter Pál 2002 és 2005 között a lakásotthon vezetője volt, éjszakánként gyereklányokat vitt ki az intézményből azzal az ürüggyel, hogy krízistanácsadást végez, és egy 13 éves, Adrienn nevű lány egy ilyen alkalomról visszatérve zaklatottan arra utalt, hogy a férfi orális szexre kényszerítette.
Az ellenzéki politikus videójával a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, kormányinfón elmondott mondataira reflektál, amely úgy szólt, hogy az Igazságügyi Minisztérium által kiadott jelentés szerint nem követtek el kiskorú sérelmére bűncselekményt a Szőlő utcai javítóintézetben, így pedofíliáról nincs szó, „csak” nagykorúak prostitúciójáról.
Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója ügyében prostitúció és emberkereskedelem miatt nyomoznak. A területi gyermekvédelem volt vezetője, Kuslits Gábor – szóbeszédek alapján – szeptemberben politikusi falazásról, sőt nekik „szállított” fiúkról, lányokról beszélt. Végül egy névtelen forrás az expolitikus Juhász Péter podcastjában állt elő

a történet pletykák szerinti főszereplője egy állítólagos fontos politikus, „Zsolt bácsi”, aki „fiúkhoz ment be”.
„Üzenem tehát Gulyás Gergelynek, Tuzson Bencének, Kocsis Máténak, Orbán Viktornak és magának Zsolti bácsinak is – bárki is legyen az –, hogy egy 13 éves kislány igenis kiskorú” – mondta Dobrev, majd hozzátette, hogy a DK várja azoknak az embereknek az üzeneteit, akik bármilyen bizonyítékkal rendelkeznek az üggyel kapcsolatban, és emlékeztet arra, hogy többmilliós nyomravezetői díjat fizetnek annak, aki segít a pártnak „rács mögé juttatni a pedofil politikusokat”.

7 Responses
Klara Petrova Dobreva pofára esett. Más?
Jaja..Annyira pofár esett, hogy az összefosott gatyájú Zsolti bácsi el kullogott az ATV-ne pityeregni…:):))
érdekes! ugyanoda ment az összXtt bugyijában Dobrev is.
és
megint nem borotválta le bajszát! Kékesen sugárzott.
Igen. a szomszéd kisebbségi kislány mikor elment tőled, az öklével integetett és valami ilyesmiket mondott. Még a kocsi ajtaját is bevágta. Mondta nekem a felső szomszédod.
Hát ez qrva nagy bizonyíték.
Én hiszek neked…Csak akkor miért volt ennyire ideges Zsolti bácsi…?
majd megnézem Orbánt, mikor a parlamentbe feláltok az évek óta kerengő pletykával és felolvassátok reddit kommenteket. ..hogy az anyjávXte az öccsét, hogy kék-zXolt Anikó, stb, stb,
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1bp8kba/j%C3%B3l_eml%C3%A9kszem_hogy_r%C3%A9X
Alsózsolcát már megbeszélted Böszmével?
„….Nagycsécs
2008. november 3-án két nagycsécsi, Dózsa György úton található házra támadtak. Az egyik épületben egy házaspár és szellemi fogyatékkal élő, siketnéma gyermekük, illetve a családfő testi fogyatékossággal élő testvére, a másikban pedig egy kétgyermekes rokon házaspár tartózkodott kiskorú gyermekeikkel.[3]
Az elkövetők abban állapodtak meg, hogy Kiss Árpád a Mauser puskával a szántóföldön várakozik, hogy onnan fedezhesse társait, amíg ők Molotov-koktéllal az épületben tartózkodókra támadnak. A zajra az épületek lakói felébredtek, és a lángok oltásába kezdtek. A támadók az épületből kilépő két sértettet (a családfő feleségét és testvérét) több helyen meglőtték, akik a sérüléstől azonnal összeestek és meghaltak. Rajtuk kívül a családfőt érte lövés, amitől 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.[3][9]
Csontos István ekkor még nem volt tagja a társaságnak, viszont a nyomozók a helyszínen rögzítették egy negyedik személy lábnyomait, az ő kilétét a mai napig nem sikerült megállapítani.[10]
Alsózsolca
Az alsózsolcai Dankó Pista utca egy háza ellen 2008. december 15-én hajtottak végre támadást. Az épület környezetében egy 18 éves férfi illetve 16 éves segítőtársa tartózkodott, akik 14:30-tól tűzifaaprítással foglalkoztak. Kiss Árpád a Sajó túlpartjáról rálőtt a 18 éves férfira a Mauser vadászpuskával, de nem találta el, viszont a golyó lyukat ütött a társa ruháján. Egy ismételt lövéssel azonban csípőtájékon eltalálta az idősebb sértettet, aki életveszélyes állapotban összeesett. Őt az időben érkező orvosi segítség megmentette, bár a sérülés következtében maradandó egészségkárosodást szenvedett.[3][11]
Tatárszentgyörgy
Bővebben: 2009-es tatárszentgyörgyi gyilkosság
A tatárszentgyörgyi ház a támadást követő napon. A házat azóta elbontották.
A Pest megyei Tatárszentgyörgyön korábban is volt cigány és nem cigány lakosok közti összetűzés, majd 2007-ben a Magyar Gárda egyenruhásai és a Nemzeti Őrsereg tagjai is felvonultak a településen, hogy a cigányok szegregációját követeljék, emellett kiálljanak a cigányoknak tulajdonított bűncselekmények azaz a cigánybűnözés ellen. Ez a felvonulás volt a gárda későbbi betiltásának egyik alapja.[12] Ezen előzménynek volt köszönhető az, hogy a támadók Tatárszentgyörgyöt választották a következő támadás helyszínéül.[3]
2009. február 23-án érkeztek gépkocsival a Fenyves sori épülethez, amelyben a sértett pár és három kiskorú gyermeke tartózkodott. Kiss Árpád a fák takarásában maradt, míg két társa az épületre támadt. Pető Zsolt két Molotov-koktélt dobott a házba illetve a padlástérbe, amelyek azonnal lángra kaptak. A sértett családfő, észlelve a tüzet, két gyermekét felkapta és a teraszajtó felé sietett. Kiss István a Franchi öntöltős sörétes vadászpuskával kétszer rálőtt a teraszra kilépőkre. A lövedékek az apát illetve egyik gyermekét érték, akik elestek. A sértett ötéves lánya ugyan súlyosan megsérült, de visszamenekült a házba, így megmenekült. A földön fekvőkre leadott további lövések következtében a családfő és kisfia a helyszínen életét vesztette.[3][6][13]
Tiszalök
A három elkövetőhöz ezen akció során csatlakozott először sofőrként Csontos István, aki tudott a korábbi támadásokról, és maga is cigányellenes meggyőződése miatt kívánt a továbbiakban részt venni.[3] A tiszalöki támadásban Pető Zsolt nem vett részt. Amíg Kiss Árpád és Kiss István a bűncselekményt végrehajtották, addig Csontos István Polgáron várakozott, majd a testvérek hívását követően visszament a helyszínre.
Tiszalökre egy 2008-as Magyar Gárda-felvonulás[14] és a cigányok ellendemonstrációja miatt figyeltek fel, a támadást pedig 2009. április 22-én, kb. 22 órakor hajtották végre. A kiszemelt, Nefelejcs utcai épület kertjében Kiss Árpád elrejtőzött a fűben, majd a nála levő vadászpuskával tüzet nyitott, amikor a ház tulajdonosa a házból az udvarra lépett. A sértettet kb. 29 méter távolságból, céltávcsővel vette célba, akit a lövés a mellkasán ért, és a helyszínen meghalt.[3][15]
A gyilkosság előtt a rendőrség arról biztosította a közvéleményt, hogy maximum tíz perc alatt hermetikusan le tudnak zárni egy-egy megyét. A valóság ezzel szemben az, hogy másfél órával a gyilkosságot követően, 23 óra 29 perckor a Kiss testvérek egyike felhívta a Polgáron várakozó Csontost, akit ekkor épp igazoltattak. Csontos felvette a telefont, és csak annyit mondott, hogy igazoltatják, majd megszakította a hívást. Az autóban a rendőr üres gitártokot, a katonai távcsövet, térképeket valamint katonai rádiót talált. Ennek ellenére ezek a dolgok, másfél órával a gyilkosság után, három településsel odébb nem keltettek gyanút, ezért a rendőr elengedte Csontost, további intézkedést nem kezdeményezett. Tíz perccel később Csontos visszahívta a Kiss testvéreket, majd fölvette őket.[7][16] Csontos István a Kiss testvérekre fegyverrel a kezükben, a közelben található vasúti töltésnek nekifeküdve talált rá.[17] Visszafele menet egy földúton beragadtak a sárba, ezért Kiss Árpád saját telefonjáról felhívta élettársát, Ny. Évát, hogy segítsen nekik hazajutni (később ez a hívás vezette a hatóságokat az elkövetők nyomára). Ny. Éva hajnalban odament a saját kocsijával, fekete ruhába öltözött férfiakat a fegyverekkel együtt hazavitte Debrecenbe, majd másnap visszamentek, és egy mezőgazdasági műhelyben kértek meg valakit arra, hogy traktorral vontassa ki az autójukat. Mindez a bűncselekmény helyszínétől negyven kilométerre történt.
Kisléta
A bűnelkövetők 2009. augusztus 3-án hajtották végre utolsó támadásukat a kislétai Bocskai utcában. Az épületben a gyermekét egyedül nevelő özvegy Balogh Mária sértett és Pótor Tímea nevű gyermeke tartózkodott. Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt sötétedés után terepruhát öltött, majd a szántóföldek felől megközelítette a választott épületet, miközben Csontos István Debrecen felé távozott a gépkocsival.[3]
Ezt követően ketten berúgták az épület ajtaját és behatoltak, ahol Pető Zsolt rálőtt az ajtókeretre a Fabarm duplacsövű sörétes puskával. A támadók ezután beléptek a hálószobába, és az ott ágyon fekvő két sértettre több lövést adtak le. Az édesanya a helyszínen azonnal meghalt. Lánya azonban mögötte fekve félig takarásban volt a lövésektől, így bár több találat is érte, és maradandó egészségkárosodást szenvedett, de a támadást túlélte.[3][18]
Már a kislétai támadás után fokozott rendőri ellenőrzés volt a környék útjain, ezért a kocsival távozó vádlottak egyike egy pisztolyt szorongatott a kezében, hogy szükség esetén a rendőrök ellen is használja azt.[19]
Kislétán, annak érdekében, hogy szándékukat a közvélemény egyértelműen megismerhesse, végezni akartak a település polgármesterével is, aki ellen abban az időben eljárás folyt, továbbá az elkövetők sérelmezték azt is, hogy munkát adott a cigányoknak, valamint, hogy baloldali nézeteket vallott.
Az NNI egyik munkatársa szerint az egyik elkövető nagy valószínűséggel részt vett a gyilkosság során elhunyt Balogh Mária temetésén. Mint mondta, egy tévétudósításban az egyik férfi jobb felkarján éppen olyan tetoválást ismert föl, mint amilyen a temetésen látott gyanús férfin volt (az elkövetők közül egyedül Kiss Árpádnak van nagy méretű tetoválás az említett helyen).[20]
Későbbi tervek…”