Egy friss, átfogó kutatás szerint már az is növelheti a demencia kockázatát, ha valaki csak olykor-olykor fogyaszt egy kevés alkoholt.
Az alkoholfogyasztás csökkenése itthon is tapasztalható, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az egy főre eső borfogyasztás például 21-ről 19,6 literre; a sörfogyasztás pedig csaknem 73 literről 65-re esett vissza 2019 és 2023 között. A borfogyasztás esetében hosszabb időtávon, a 2000-es évek közepe óta is látszik egy csökkenő trend.
- A csökkenéshez az is hozzájárul, hogy a fiatalok nem isznak bort – erről beszélt Varga Máté, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja 2024 októberében egy Pénzcentrum.hu-nak adott interjúban.
Igen, de: itthon biztos nem jelent problémát az alkoholfogyasztás növelésében üzletileg érdekelt szereplőknek, hogy az állam szerint káros lenne az alkoholfogyasztás (bár az EU egészségügyi szempontokra érzékenyebb alkoholpolitikájával nem elégedettek).
- A magyar állam 2022-ben még egy saját céget (Magyar Bormarketing Ügynökség Zrt.) is létrehozott a hazai boreladások növelése érdekében, és a nemzeti bormarketingnek külön kormánybiztosa is van.
- Az állami cég 2023 óta minden nyáron kampányolt azért, hogy a fiatalok igyanak több bort.
- A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pedig 2025-ben indított kampányt a fiatal felnőtteket megcélozva, bár ennek a pénzügyi forrása nem állami pénz, hanem a borászatok által megfizetett marketingjárulék volt.

Egy válasz
Van eszük. Minek igyanak moslékot?