Zsófi DPK harcosnak állt 🤡

Régi, de most is aktuális, hogy Zsófi DPK harcosnak állt 🤡
Ádám remekül összefoglalta

2 Responses

  1. A HazaiRend szerkesztőséghez eljuttatott fényképfelvétel tegnap este készült Albertirsán egy étteremben, ahol a fiatalkorú lányokat zaklató Hxs, a Fidesz Pilisi Szervezetének önkormányzati képviselője (voltx xöltje)x, és a polgármesteri hivatal tavx xett jegyzője xs fox tt titkos tárgyalásokat.

    Nem megerősített információnk szerint azon tanácskoztak, hogyan tudják kimosdatni Horváth Miklóst a zaklatási botránya miatt.

    Úgy tűnik a Fidesz azonnal ráugrott, Horxiklós volt képviselőre, csak azért, hogy esetleges terhelő információkhoz juXXXXXXXXlen, kihasználva a volt képviselő emberi gyengeségét.

    x xváth Miklós számára és egy közleményben akarják cáfolni a megjelent híreket. Lászlx lgármestert pedig felakarják jelenteni rágalmazás miatt.

    Mindeközben újabb zokogó anyuka jelezte Lccxszámára, hogy régebben Horváx x ő kislányát is próbálta felcsalni magához és vállalta azt is, hogy feljelentést tesz ez ügyben Horváth Miklós ellen.

    Nem értjük, hogy a pilisi Fidesz képviselőjex xs a bosszú éhes egykori jegyző meddig tudnak még lesüllyedni, miközben mindkettőjüknek lánygyermekei vannak. Ennek ellenére mégis pártfogásukba vették a fiatalkorú lányokat zaklató x x

Hozzászólás a(z) betli vótam bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű