Borsod. Nagy a córesz, nem kell az Otthon Start

A Bank360 Google Trends alapú elemzése szerint Borsod az utolsó helyek egyikén végzett az Otthon Start Program iránti érdeklődésben. Szakértők szerint többek között a jövedelmi viszonyok és a demográfiai helyzet állhat a háttérben.

Két hónapja országszerte nagy várakozás övezte az Otthon Start Program bejelentését, a kormány új, 3 százalékos kamatozású lakáshitelről, amely minden felnőtt magyar állampolgár számára elérhető szeptember 1. óta. A konstrukció iránt azonban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jóval kisebb az érdeklődés, mint az ország más részein – derült ki a Bank360 friss elemzéséből.

A július óta tartó időszakot vizsgáló Google Trends adatok szerint megyénk Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyével együtt az utolsó helyeken végzett. Ezzel szemben a fővárosban és a nyugat-magyarországi megyékben – különösen Vas és Győr-Moson-Sopron megyében – sokkal nagyobb volt a keresési aktivitás az új hitelkonstrukció iránt.

A szakértők szerint több tényező is magyarázhatja a borsodi visszafogottságot. Az egyik legfontosabb ok a megyei jövedelmi viszonyokban keresendő. Borsod-Abaúj-Zemplén megye hagyományosan az ország egyik legrosszabb gazdasági mutatókkal rendelkező térsége, ahol az átlagos nettó keresetek jelentősen elmaradnak az országos átlagtól. Hiába kedvező a 3 százalékos kamat, ha valaki havi 200-250 ezer forintot keres, nehezen tudja vállalni akár egy kisebb lakás törlesztőrészletét is.

További problémát jelent a megye kedvezőtlen demográfiai helyzete. Az elvándorlás évtizedek óta sújtja a térséget, különösen a fiatal, családalapítás előtt álló generációt. Akik itt maradnak, azok gyakran nem rendelkeznek a lakásvásárláshoz szükséges önerővel vagy megfelelő jövedelemmel. Az új hitel ráadásul láthatóan a program által érintett ingatlanok kínálati piacát is megmozgatta alaposan, az eladó lakásoknál drágulást tapasztalni.

Az elemzés arra is rámutat, hogy a program indulását követően, szeptember elején volt a legnagyobb keresési aktivitás országszerte. Ez azt sugallja, hogy nem a tájékozottság hiánya, hanem inkább a tényleges lehetőségek és szükségletek reális felmérése állhat a borsodi visszafogottság mögött. A lakhatási válságot az Otthon Start nem fogja tudni megoldani megfelelő állami bérlakás programok elindítása nélkül.

Az Otthon Start Program augusztus végén bekövetkezett szigorítása – amely szerint csak házastárs vagy szülő vonható be adóstársként – szintén befolyásolhatta az érdeklődést, bár ez országos jelenség volt.

4 Responses

    1. Ők különbek mint azok az mszp-s képviselők akik 2002-ben felvették a fidesz forint alapú lakáshitelét. Volt bőr a képükön.

  1. KxÁN CSAK EGY HASZNOS SZERVILIS IDIÓTA, TALPNYALÓ HASZONÉLVEZŐJE A RENDSZERNEK.
    MELLÉKHATÁSKÉNT MEGTOLLASODOTT.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű