Hajlandó elhalasztani az osztalékfizetést a Richter addig, amíg nem rendeződik az egyetemi autonómiák kérdése a magyar kormány és az Európai Unió között, a gyógyszergyártó ezzel segítené a leendő Magyar-kormányt – erről beszélt Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója kedden a G7 Paradigma konferencián a Telex beszámolója szerint.
Ennek értelmében a jelenleg a Richter 10 százalékos részvénycsomagját tulajdonló Matthias Corvinus Collegium (MCC) sem kapna osztalékot azután a részvénypakett után, amelyet még az Orbán-kormánytól kapott 2020-ban.
A vezérigazgató elmondta, Magyar Péter a napokban tárgyalt a cégvezetéssel, és a leendő miniszterelnök segítséget kér az uniós tárgyalások szempontjából egy kiemelt témában, az egyetemi autonómia kérdésében, és azt kérte a Richtertől, hogy amíg ez a téma rendeződik, addig lehetőleg a közérdekű vagyonkezelő alapítványok, vagyis az úgynevezett kekvák vonatkozásában halasszák el az osztalékfizetést. Orbán Gábor szerint ha a cég ebben tud segíteni, akkor meg fogja találni ennek a jogszerű és piackonform módját. Arról is beszélt, hogy már felvette a kapcsolatot a leendő miniszterekkel, többeket ismert korábbról is. Kármán Andrásról azt mondta, „az egyik, sőt talán a valaha volt legkompetensebb pénzügyminiszter” lehet.
Az MCC 2020-ban kapta meg egy kormányrendelet alapján az államtól a Mol és a Richter részvényeinek 10 százalékát. A Mol még a választás előtt döntött 241 milliárd forint osztalék kifizetéséről, amelyből 24,58 milliárd forint járna az MCC-nek, azonban április 17-én az olajcég bejelentette, hogy halasztják az osztalékfizetést. Magyar Péter előzőleg ugyanis jelezte, elvárja, hogy az olajcég ne fizessen a Fidesz káderképzőjeként ismert oktatási intézménynek.
