Magyarországot és Szlovákiát sem hívták meg az EU keleti határaira tervezett drónfallal kapcsolatos megbeszélésre – közölte Thomas Regnier, az Európai Bizottság szóvivője a Suspilne hírügynökséggel.
Szeptember 26-án az Európai Unió megrendezi azt a találkozót, amelyet Andrius Kubilius, az Európai Bizottság védelmi ügyekért felelős biztosa hívott össze. Ennek apropója, hogy Lengyelország légterébe legalább 19 orosz drón repült be, ami után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen évértékelő beszédében kijelentette, hogy egy drónfal kialakítására van szükség az Európai Unió keleti határainak megvédésére. Andrius Kubilius azért hívja meg a kelet-európai védelmi minisztereket, hogy Ukrajna egy képviselőjével együtt átbeszéljék, hogyan lehet kialakítani a drónfalat.

13 Responses
Az olyan lett volna mintha az oroszokat hivják meg…
Ha így csökken az értéke, akkor közeledik az ablak. Az külföldieknek is jár, vagy csak állampolgároknak?
Gondolom ha minket meghívnak, akkor tulajdonképpen az oroszokat is meghívhatnák. Mi és ez a 35 éves ország itt mellettünk a ruszkik embereinek van elkönyvelve. Biztonsági kockázatot jelentünk a saját szövetségeseinknek.
Parádés!
putyintól jobban fél a dagatt mint trumptól
Magyarország jobban teljesít . . .
Igen
a görögöknél hamarabb csináltak elvtárrsaid államcsődöt.
Nekem nem elvtársam sem orbán győző párttitkár, sem idjúkomcsi kisfia…
szar lehet neked, egésznap itt őrjöngsz picsogsz az undorító vén szarráhízott cigányember szerelmedért, miközben nem hódolhatsz az igazi szenvedélyednek, a gyerekpopsiknak
Lám, milyen látványos eredményeket tud felmutatni a mi kis felcsúti bunkónk az állandő vétózgatásával.
Már csak a borsónyira zsugorított agyú fanatikus hívei nem veszik észre, hogy voltaképp visszahoztza ls tivábbfejlesztette a Kádár rezsimet.
Akkor is mondtak olyan ostobaságokat, hogy a hanyatló nyugat a szakadék szélén tántorog. Csakhogy mi már rég nem csak egyetlen lépéssel vagyunk előtte.
Egy nemzedéknek kell felnőni, mire sikerülhet az elmúlt 15 év pusztításait kiheverni, és eltakarítani a romokat.
Nagyon rosszul látjátok.
Azért nem hívták meg két igen fejlett demokráciát( a kormánypárt leveszi aZemberek válláról a gondolkodás és felelősségvállalás terhét ) , mert nálunk ez már azért nem okozhat problémát, mert a Digitális Polgári Kör -k létrehozásával ez is egycsapásra megoldódott, digitális harcosok alkotnak majd élő drónelhárító-megállító falat saját testükből 12000 méter magasságig, és nemcsak az erre tartó drónokat, hanem az Ukrajna és Románia felőli határszakaszon interkontinentális ballisztikus rakétáktól is megvédik nem csak egész Európát, de a katonailag igen fejletlen USA teljes népességét!
A Nyugat és Bruxelles már hanyatlik , mindenben, de mindenben le van maradva, csak Orbán Viktor és Robert Fico az isteni igazság európai letéteményesei, a két fénysugárr, akik világosan mutatják az irányt !
Mi már sokkal előrébb tartunk, és jobban élünk, mint 2009-ben !
Az mi nagy szerencsénk ( ezt már Mészáros Lőrinc is megmondta több, mint 10 évvel ezelőtt . . .), hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr 2010-ben az Istentől megkapta a lehetőséget, hogy a mennyek nyomorába repítse a magyarságot trianoni határainkon innen és túl, akaratuktól függetlenül, még ha belepusztulnak is . . .
Éjen- jenjenjen és virágozzék zékzékzék a mi lánglelkű hős Miniszterelnökünk minden kipcskok Basija !
azonnal ki kell lépni a natobol
szar lehet neked, egésznap itt őrjöngsz picsogsz az undorító vén szarráhízott cigányember szerelmedért, miközben nem hódolhatsz az igazi szenvedélyednek, a gyerekpopsiknak
Aztán 1óra múlva már egy ruszki katona döngeti a lányodat. Kell ez neked, harcoska?