Orbán a DPK gyűlésen jelentette be a Békemenetet október 23-ára

Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök rendezvényén a Papp László Sportarénában úgy fogalmazott, hogy olyan sokan vannak, hogy lassan kinövik az összes sportcsarnokot.  A következő Békemenetet október 23-án tartják meg, ugyanis – ahogyan mondta – már csak a “Jóisten szabad ege alatt” fér el a Fidesz közössége. Készen állunk, agyonütni se lehetne már minket – állapította meg.

36 Responses

  1. „Hogy a csudába lehet ennyiféle ellenzéki megnyilvánulás a Facebookon?”
    segítek mama,tele van az emberek töke Vityával.
    ahogy egy volt(!) fideszes rokon mondta,ha csak simán lopna de mellette működne az ország akkor valamennyire el lehetne fogadni,de már a lopás mértéke az ország működését veszélyezteti.

      1. Most képzeld, egykor ő is benyalta a retkes cigány átverését. De javára lehet írni, hogy ő maga is bevallotta hogy hülye volt. És mostanra már még nálam is jobban gyűlöli ezért a fideszt, pedig az már nagy szó!

        1. sohasem volt fideszes

          „Fides (kiejtve: fidesz) – latin szó. Jelentése: becsületessége, hit, hűség, bizalom, hitelesség.”

          1. Pedig úgy néz ki az volt. Szerelmes volt egy ronda disznóarcú dagadt kövér cigány öregemberbe, de már elmúlt szerencsére.

          2. én is
            nektek nem jött be

            „Kossuth-körök | hvg.hu

            | hvg.hu
            https://hvg.hu › cimke › Kossuth-körök
            Márki-Zay Péter a Kossuth-körökkel, az MSZP-s Ujhelyi István az Esély-körökkel szeretne új arculatot adni az ellenzéknek, miközben előbbi …”

          3. A buszoztatott nyugdíjasokat elnézve nektek még annyira sem, pedig a világ pénzét elköltöttétek rá….:):):)

  2. egy a zászló és a vezér és a hit, a bugrisdiktatúra iránti elkötelezettség. Ha elfogadom (én igen) hogy az orbánizmus MÉG utoljára megbuktatható jövőre elsöprő többséggel, választás útján, akkor ha MP utána képes brutális számonkérő, és az ellopott nemzeti vagyon börtönnel való visszazsarolása útján, továbbá sikeres szakpolitikával, lehetséges néhány év alatt visszarángatni az országot Európába. Ha ebből BÁRMI nem sikerül, akkor tökmindegy, megyünk a helyünkre Orbánnal, vagy nélküle Bissau-Guinea és Venezuela közé.

    1. Figyu! A 8. IMF hitel után Tusk-lengyel mintára azonnal európai jogállam leszünk

      1984-től, 7-szer. Visszafizetni maradt ezekből 2016-ra még 1500 millió euró az EU-nak.
      „Magyarország hitelfelvételei az IMF-nél

      A hitel típusa A hitelfelvétel időpontja Összeg (ezer SDR)
      Készenléti hitel 2008 10 537 500
      Készenléti hitel 1996 264 180
      Készenléti hitel 1993 340 000
      Kiterjesztett hitelkeret 1991 1 114 000
      Készenléti hitel 1990 159 210
      Készenléti hitel 1988 265 350
      Készenléti hitel 1984 425 000
      Forrás: IMF ”
      miközben a hitelekkel párhuzamosan eladták az országot, ” fékek meg ellensúlyok mellett” !!! Ezek közül melyik hitelt vette fel a „patás ördög”? Hm?

      1. Ténykérdés: Az utolsó IMF hitel felvevője nem más, mint Orbán Viktor volt!

        1. Tehette. ÖT KORMÁNYÁVAL ÜTEMEZTE ÁT, VÁLTOTTA KI, FIZETTE VISSZA ELVTÁRSAID SZARÁT.

          ténykérfés

        2. tudjuk!
          láthatatlan tollal írta alá
          ezért nem találod a keretszerződésen a nevét
          sem az EU-nál
          😁😂🤣😃😄😅 Sem az IMF-nél

          Csak a Böszme aláírás van rajta

          TÉNYKÉRDÉS

          1
          1
  3. Érdekes, ahogy erőlködik a kristálytól vicsorító pofájával, hogy megformálja a „béke” szót, de mégis azt harsogja, hogy harc, háború.

    10
    1. Értem. Beismerted hogy egy selejt fideszes, egy Magyaráruló Péter még miniszterelnök jelöltnek is alkalmatlan.

      Kénytelen leszel indulni Orbán ellen a „szeretetország”-ért.

  4. vajon mennyire volt kiszámítható a békamenet? elfáradt, tunya kis geci diktátor maradt mára, semmi több.

      1. Majd rácsatolják az elon által tervezett antigravitációs hózentrógert, mint Harkonnen bárónak, úgy fog lebegni az ő népe felett mint egy hólyag

  5. ALig várom a kövezkező vidnyánszky művet. A múltkori is milyen jó volt :

    https://www.youtube.com/watch?v=aE-8H-oOVQE&t=22

  6. Ha van Isten, ne könyörx
    Veréshez szokott fajta,
    Cigány-népek langy szivű sihederje,
    Verje csak, verje, verje.

    Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
    Én magyarnak születtem.
    Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
    Üssön csak, ostorozzon.

    Ha van Isten, földtől a fényes égig
    Rángasson minket végig.
    Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
    Mert akkor végünk, végünk.

    1. Ez még magyar viszonylatban is rekordnak számít, a képernyőkép meg fog jelenni néhány portálon, vigye az északhírnök jó hírét

    2. „143. Ady Endre – Tisza Istvánnak 😁😂🤣😀 a” geszti bolond”-nak
      [Párizs, 1904. márc. 30.]

      Kegyelmes Uram,

      nagyon kérem, bocsásson meg nekem, hogy ujból levéllel merem zavarni. Kegyes emlékezetébe akarom hozni kérésemet, melylyel két ízben bátorkodtam volt Kegyelmes Uram előtt megjelenni. Azóta – két hónapja elmult már – Párisban élek s tanulok. E rövid idő alatt sok összeköttetést szereztem politikusok, írók és hírlapok körében. Ha emlékszik reá Kegyelmes Uram, azt voltam bátor kérni, hogy néhai Borostyáni Nándor öröke képen s jogcímén mint közoktatásügyi s esetleg mint sajtóügyi tudósító némi kis anyagi segítséget nyerjek párisi tanulmányaimhoz. Nem tudom lehetséges-e. Most megismétlem e kérésem, Kegyelmes Uram. Tenni és dolgozni akarnék e támogatás fejében. Igen nehéz viszonyok között tartom itt fönn magam s akármilyen kicsi segedelem nekem igen nagy és megmentő volna. Kegyelmes Uramnak, ki olyan kegyesen és szívesen fogadott volt, jóságába és kegyességébe ajánlva kérésem vagyok legalázatosabb tisztelője

      Ady Endre

      Páris 1904 márc. 30.”

      takonygerinc

        1. Szárad a tisza, cserepes a meder, posványos a tisza-sziget
          márcsak pártod vízfejeiben található némi víz

  7. Békemenet miközben háborút hirdettek a veletek egyet nem értők ellen? Hogy is van ez most?
    Hirdetem a békét, miközben HARCOSOKAT toborzok, mocskolok, sárba taposok, öngyilkosságba kergetek mindenkit, aki nem áll mellénk és nem segít lopni, csalni, hazudni, aki nem asszisztál az ország lerombolásához, akinek még van gerince? Innen már csak egy lépés a hosszú kések éjszakája?
    A b.d.s k.r.a a..át.k.t!

      1. jaj de ovodas duma ez az irigyles. tessek inkabb lefekudni szundikalni meg a dilibogyot bevenni

      2. szundikálás pipa
        dilibogyó pipa
        egyvalami hiányzik neki azért rázza itt magát folyamatosan
        az pedig a kisgyecek x, attól el van tiltva ugyanis

      3. szar lehet neked, egésznap itt őrjöngsz picsogsz az undorító vén szarráhízott cigányember szerelmedért, miközben nem hódolhatsz az igazi szenvedélyednek, a gyerekpopsiknak

  8. Manipulatívan, már már pszichoszomatikusan sulykoljak az ország lakosságába, hogy nélkülünk senkik vagytok.
    Mi vagyunk azok akik megtudnak benneteket menteni mindentől (is). Ha nem vagy velünk, akkor egy ellenség vagy és eltudunk bármikor ellehetetleníteni, eltaposni kicsinálni. Nem lesz munkád, pénzed. Meg fogsz dögleni nélkülünk…

    És ez megy 16 éve! Bigtor a harcos dáridón meg beleordítja a mikrofonba, hogy naggyá tesszük Magyarországot (!) , B+ 16év 2/3-al ezt okádja ki a száján, hogy most, de még adjatok időt… és mi tudunk csak egyedül megmenteni benneteket.

Hozzászólás a(z) n bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű