Évente átlagosan 564 ezer magyar költözött el 2018 és 2024 között más városba úgy, hogy az országot nem hagyta el. A legtöbb évben kicsit több, mint a felük csak ideiglenesen változtatott lakóhelyet, többségük azért, mert tanulni ment, a Covid idején ugrott meg azoknak a száma, akik új állandó lakcímre költöztek. Róluk és a belföldi vándorlás részleteiről készített most el a Központi Statisztikai Hivatal egy részletes elemzést.

Az egyik legérdekesebb fejlemény az elmúlt két évből, hogy Budapestnek újra bevándorlási többlete lett. Kormányoldalról szeretik azzal ekézni a fővárost, hogy onnan szinte menekülnek el az emberek – csakhogy ez 2016 és 2022 között történt így, 2023-ban megfordult a trend, majd 2024-ben is többen költöztek be Budapestre, mint ahányan elhagyták a fővárost.

Összességében tavaly Budapesten 1000 lakosra 1,9 fő volt a bevándorlási többlet – azaz ennyivel többen költöztek be, mint ahányan elmentek a városból –, a falvakban 1000 főre +1,2 fő volt a mérleg, míg a vidéki városokban ezer lakosra 1,3 fős csökkenést mért a KSH.

Látványos az, hogy az ország keleti és északi része milyen mértékben ürül ki. A KSH járásokra lebontva adta meg az adatokat, és ha a térképen húzunk egy egyenes vonalat Balassagyarmattól Szolnokon át egészen Békés megye déli csücskéig, akkor onnan északkelet felé alig-alig lehet olyan járásokat találni, ahol ne lenne nagyobb az elvándorlók száma, mint a beköltözőké. 2024-ben például Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében egyetlen olyan járás sem akadt, ahol pozitív vándorlási mérleg lett volna, de Borsodban is egyedül Tokaj, Nógrádban pedig Rétság produkált többletet. (És egy észak-alföldi érdekesség: a KSH magyarázata szerint Hajdú-Biharban azért van néhány járás, ahol többletet mértek, mert oda Szabolcsból költöztek át sokan.)

De még mielőtt csak Kelet-Magyarországot sajnálnánk az elvándorlásért, érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy a Dunántúl nagyjából kettészakad: az északi részén többlet van, a Dél-Dunántúlon viszont a Balaton-partot és Pécs tágabb vonzáskörzetét kivéve komoly az elvándorlás. Így jött ki az, hogy Szabolcs mellett Tolna a másik olyan megye, amelynek egyetlen járásában sem volt tavaly többlet.

A legvonzóbb egyébként a Velencei-tó partja volt, a gárdonyi járásba – amely a tó körüli összes települést magába foglalja – ezer lakosra 16-tal több beköltöző jutott, mint ahány kiköltöző. A lista ellenkező végén a záhonyi járást találjuk, ahol ezer lakosra 18,9 fős fogyás a mérleg, de az ország északkeleti csücskében egymás mellett találjuk azokat a járásokat – sátoraljaújhelyi, cigándi, kisvárdai, vásárosnaményi, fehérgyarmati, baktalórántházai –, ahol ezer főre 10-nél nagyobb a kivándorlási arány. Ez a fő különbség a Dunántúlhoz képest: ott is van, ahol rossz a helyzet, de kétszámjegyű mínuszt egyedül a barcsi járásban mértek.

Mivel a kutatás az elmúlt hét évet fogja át, a KSH bemutatott egy részletes adatsort arról is, hogy 2020-ban hogyan alakultak a ki- és beköltözések. Látszik, hogy a Covid mindent megkavart: Budapesten abban az évben volt a legtöbb elköltözés, az agglomerációba, sőt, Pest megye távolabbi részeibe viszont rengetegen költöztek be, a Velencei-tó és a Balaton partján pedig egészen extrém beköltözési többleteket mértek. A KSH a részletes adatokból azt is levezette, hogy sokan a nyaralójukat jelentették be ekkoriban ideiglenes lakóhelynek.

Így lett 2020 az egyetlen olyan év, amikor a tópartnak köszönhetően a teljes dél-dunántúli régiónak bevándorlási többlete lett. A regionális bontáson látszik, hogy gyorsan visszaálltak a Covid előtti költözési szokások, 2023-2024 adatai nagyjából annyiban különböznek 2018-2019-étől, hogy most már többen választják Budapestet az agglomeráció helyett, minden más szempontból mintha nem is történt volna semmi említésre méltó 2020-2021-ben.

És kik azok, akik költöznek? Nem épp meglepő módon a leginkább a fiatalok: a döntő többség 20 és 34 éves kora között nem csak a szülői házat hagyja el, hanem a várost is, ahol addig lakott – a pár évtizeddel ezelőttihez képest annyi változott, hogy sokan valamivel tovább maradnak a szüleikkel, már nem a 20-24, hanem a 25-29 év közöttiek költöznek a legtöbben. Majd a tanulmányok elvégzése után sokan vannak, akik még egyszer költöznek, hiszen más városban telepednek le, mint ahol tanultak, úgyhogy ők egy újabb költözéssel is megjelennek a statisztikában. (Aki diplomázás után visszamegy abba a városba, ahol gyerekkorában élt, annak is két költözéssel jelenik ez meg az adatsorban.)

Emiatt lehet az is, hogy a nők mobilabbak, hiszen közülük többen mennek továbbtanulni. Csakhogy ez a különbség nem szűnik meg fiatalkorban: az 55-59 éveseket kivéve minden egyes korosztályban a nők vannak többségben a költözők között. A KSH itt azt is hozzátette, hogy 1991 volt a fordulópont, addig minden évben a férfiak voltak mobilabbak, azóta mindegyikben a nők. Egy olyan csoport van most, ahol a férfiak vannak többségben a költözők között: az elváltak. A statisztikusok magyarázata szerint a válás után sokkal gyakoribb az, hogy a férfi más városba megy el, míg a nő és a közös gyerekek maradnak az eredeti helyen