Az egyik legérdekesebb szakaszban egy brazil farmon él egy magyar párral, Gittával (Láng Annamária) és Geza Stammerrel (Thelio Werner), ahol zsémbes, önző és áruló vendégként viselkedik.
A film visszafogott képet rajzol egy szociopata náciról, aki meg van győződve arról, hogy ideológiája nemcsak legitim, hanem erényes is.
Ugyanakkor a történet gyakran abba a klisébe esik, hogy a nácik kizárólag a nácizmusról beszélnek – így Mengele és köre unalmasan fellengzős alakokként jelennek meg. Szerebrennyikov olykor engedi, hogy Diehl Hitlerhez hasonló dühkitörésekkel játsszon, amit nehéz elválasztani Bruno Ganz ikonikus alakításától (A bukás). A női szereplők többsége alig kap teret, kivéve Gittát, akit Láng cinikus, keserű energiával formál meg.
Mit szabad?
A legvitatottabb elem egy élénk színes, házi videós stílusban forgatott visszaemlékezés Mengele auschwitzi tevékenységéről. Ez a rész kétségtelenül a holokauszt egyik legmegrázóbb filmes ábrázolása, de horrorfilmes túlzásai miatt tolakodónak és giccsesnek hat, újra felvetve az etikai kérdést:
mit szabad és mit nem szabad megmutatni a holokauszt fikciós feldolgozásaiban.
Vladyslav Opelyants operatőri munkája bámulatos, a hosszú, kanyargós beállítások folyamatos feszültséget keltenek. Ilja Demutszkij disszonáns vonósokból és kürtökből építkező zenéje pedig érzékletesen kíséri végig a főhőst azon a spirális úton, amely a lassú, elkerülhetetlen összeomlás felé vezet. A Josef Mengele eltűnése összességében remek film, ha nem is hibátlan.
