Szolnokon Toroczkai cigányozott

Szolnokon tüntetett Toroczkai, „vérségi alapon szerveződő hordákról” beszélt

A Mi Hazánk a romló közbiztonság ellen szervezett tüntetést, vonulást is terveztek, de azt a rendőrség nem engedélyezte.

Szolnokra szervezett tüntetést szombaton délutánra a Mi Hazánk, a Betyársereg, a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) és a Bűnvadászok “a bűnözés ellen”. A nagyjából kétezer demonstráló előtt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke mondott beszédet, és látványosabb rendőri fellépést, valamint a fegyvertartási szabályok enyhítését követelte. Szerinte egyre több olyan település van Magyarországon, ahol nem érzik magukat biztonságban az emberek, és azt mondta, nem akarnak olyan hazában élni, ahol a „mocskos, vérségi alapon szerveződő hordák” a szolnokihoz hasonló támadásokat hajtanak végre.

Júliusban Szolnokon egy banda rontott rá egy diszkóban szórakozókra lapátokkal és székekkel támadva, de más eset is volt, amely a közbiztonság romlására utalt, a polgármester Györfi Mihály akkor levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy segítséget kérjen.

Toroczkaiék a szombati tüntetésen a beszédeket követően a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületéhez vonultak, ahol gyertyát gyújtottak az elmúlt évek bűncselekményeinek halálos áldozatai emlékére. A párt eredetileg vonulásos tüntetést tartott volna egy másik útvonalon, de a rendőrség azt nem engedélyezte, az indoklás szerint a „vonulási útvonalon a lakóközösség multikulturális jellege, összetétele potenciálisan magában hordozza a közrend és közbiztonság megzavarásának lehetőségét.”

Munkatársunknak a helyszínen a helyi roma közösség tagjai azt mondták, többen elhagyták a várost a tüntetés idejére, mások viszont fórumot tartottak. A kollégánknak nyilatkozók közül volt, aki azt mondta, tartottak a Mi Hazánk szimpatizánsaitól, és akadt olyan is, aki azt mondta, napok óta nem tud aludni.

Fotó: Miskolci cigány újságírók. Archív

 Korábban írtuk

 

Miskolc. Mi történik itt? Fészekrakó megismétlődik fészakrakó 2?

He még csak ez az egy eset lenne az is sok de számtalan ilyen lehet mert nem tudom csak nekem tűnt -e fel de vagy pár hete megfigyelhető, hogy tizesével grasszálnak, vonulnak cigány hordák ordibálva hangoskodva főutcán is. Mi történik itt? Fészekrakó megismétlődik fészakrakó 2? Már nem csak avas, Árpád utca, de Wörösmarty lakótelep, belváros is van, hogy kapualjakba, dufart alatt tizesével ülnek, viselekdni egyik se tud tisztelet kivételnek. Jön választás biztosra akar menni fidesz? nagy kérdés ! Nem tudom de szemünk valószínűleg nem csal mert nem csak nézünk de látunk is. Sok ismerősöm elköltözött már városból mert egyre élhetetlenebb ez a város putrisodik legalja kezd lenni tiszta ukrán kóklerre kezd már hasonlítani Miskolc. Mert ha valaki nem tehetős vagy szegény az nem jár együtt az igénytelenséggel mert attól, ha valaki nem tehetős higiéniát, tisztálkodást attól igénybe tudja venni csak igényesség kell hozzá ami sokszor sokaknál hiányzik.

4 Responses

  1. Majd a Tisza párt alelnöke befogadja őket

    ” Múltkor Hatvanpusztáról írtam, most pedig a Hotel Margarétának, Forsthoffer Ágnesnek / szül : 1980. / – a Magyar Péter által kinevezett Tisza új alelnökének – 65 szobás, 4 csillagos wellness és konferencia hotelének néztem utána.
    A hölgy a Hotel Margaréta tulajdonosa / vezetője: A család 2006 őszén vette meg a Hotel Margarétát egy korábbi (kínai) tulajdonostól.
    26. évesen egy nagy hotel tulajdonosa!!! Gratulálunk, ez ám a szép karrier!
    Az üzemeltető cég, amely a szállodát működteti, a Fortrend Hotel Szállodafejlesztő és Szolgáltató Kft. (korábbi név: Xing Long Kft.) ‒ Forsthoffer Ágnes ügyvezetője.
    A hotel neve: Hotel Margaréta, helyszíne: Balatonfüred, Széchenyi utca 53.
    A hotel jellemzői: 4 csillagos (“**** Business & Leisure”), wellness‐részleggel, konferencia‐teremmel, új szárnnyal (Dália épületszárny, wellness / új szobák) bővítették 2014‐ben.
    • A cég ügyvezetője: Forsthoffer Ágnes
    • A tulajdonosok között szerepelnek a Forsthoffer család tagjai .
    De van a hölgy tulajdonában más is:
    Forsthoffer Ágnes fele részben tulajdonosa egy nagy Balatonfüred környéki villa-ingatlan és egy 1500nm. -es telkek is hozzá köthetőek.
    A Forsthoffer család más céges tevékenységekben is érintett (ingatlanportfólió, vállalkozások) ezek mind családi cégekhez kötődnek.
    A cég többször nyert pályázatot (EU-s és hazai, támogatási illetve hitel‐jelleggel). Ezek közül néhány:
    • energiahatékonysági fejlesztésre (kazán/hmv/fűtés korszerűsítés)
    • munkatárs-/gyakornoki programokhoz
    • likviditási támogatások a Covid után
    Kíváncsi voltam : Hatvanpuszta vagy a Hotel Margaréta nagyobb értékű e , figyelembe véve a lokációt, a Balatoni régió jóval drágább terület?
    • A Hatvanpuszta birtok (Orbán Győző tulajdonában lévő majorság) piaci értékét nehéz pontosan meghatározni.
    • A Hotel Margaréta, Balatonfüreden, egy 4 csillagos wellness és konferencia szolgáltatásokkal felszerelt, 65 szobás szálloda. Balatonfüred magas ingatlanárakkal és prémium lokációval rendelkezik, ami növeli az ingatlan és működési értékét.
    Összevetve: lokáció és piaci prémium miatt nagy eséllyel a Hotel Margaréta összetett nettó értéke (ingatlan + üzlet + bevételi potenciál) „jobban húz”, mint Hatvanpuszta.
    HOPPÁÁÁÁ ! ‘

Vélemény, hozzászólás?

7 Responses

  1. Hajdúhadházon jártunk és a képen látható kutyus jött velünk szembe az utcán. Elsőnek csak néztük,hogy mi lehet az a borzadalom a nyakában… Szinte segítséget kérve jött az autó elé! Azonnal megálltunk és már ölbe is vettük!
    Érkezésünk sem volt chipet olvasni és már kb. 10-15 gettó gizmó kapta körbe a kocsinkat! Brutális fenyegetéseket kaptunk, így szó szerint elmenekültünk miközben ököllel verték az autónk oldalát.
    A kutyusban amúgy nem találtunk chipet a kaland után! Egy biztos, hogy a kutya nálunk marad és hogy rendőri kísérettel vissza megyünk a területre!

  2. Figyeld a lövés pillanatában a pólóján a hullámokat! Nem a tetőről lőhették le, hanem alulról, felfelé, közelről. A tetőn lévő lövész, csak egy elterelés volt. Ő adta a hangot a lövéshez! De az igazi „lövés”, alulról, hangtalanul, valószínűleg elektromos indítással történhetett. Nagyon gyanús volt nekem, hogy Charlie Kirk pólóján, ELŐSZÖR EGY LYUKAT LÁTTAM MEGJELENNI és csak utána a nyakán a vérfoltot. 🙁 Szörnyű képek, de analizálnom kellett. Azért „lobban fel a pólója” a lövés pillanatában, mert alulról, a pólónyakánál éri a találat. Ha van két pontod és összekötöd őket, megtalálhatod a lövés feltételezett forrását is… Szerintem valaki közvetlenül elölről lőtte le, vagy pedig odahelyeztek és távirányítással működtettek egy csendes, elsütőberendezést, a tetőn lévő „durrantó gyerek” pedig csak a hangot adta hozzá.
    Ez nagyon hasonlít a Kennedy gyilkossághoz, őt is közelről, (valószínűleg a sofőrje, vagy az mellett ülő CIA ügynök) lőtték le…

  3. Az EU Bírósága ma döntött: Paks 2. engedélyezése törvénytelen volt, a határozatot a bíróság megsemmisítette!!!

  4. Nem packázhatnak tovább a három hónapos kisfiúval és szüleivel
    Hírek Menekültek és külföldiek jogai
    Jogerősen nyert pert egy Fülöp-szigeteki anyuka, akit korábban annak ellenére utasítottak ki Magyarországról, hogy férje és három hónapos kisfia is magyar állampolgár. Elhárult a veszély: így nem sérülhet az abszurd, uniós joggal ellentétes hazai szabályozás miatt a családi élet egysége és a gyerek mindenek felett álló érdeke. Az anyukát a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a perben.

    A Gulyás család a bíróság előtt

    Rena sok ezer Fülöp-szigeteki honfitársához hasonlóan mint vendégmunkás jött Magyarországra. Egy autóalkatrész-gyárban dolgozott gépkezelőként. Hazánkban ismerkedett meg az informatikus Gulyás Péterrel, akivel egymásba szerettek és összeházasodtak. A nő állapotos lett, méghozzá veszélyeztetett terhes, ezért nem dolgozhatott a gép mellett. Korábban is volt, hogy egy biciklis baleset miatt egy hónapra kimaradt a munkából, de akkor ezzel nem volt baj. Viszont most nagyon is lett.

    A házaspár megdöbbenésére előbb visszavonták a veszélyeztetett terhes Rena tartózkodási engedélyét, majd két hónappal az egészséges kisfiuk megszületése után kiutasították az asszonyt. Ez a gyakorlatban azzal járt volna, hogy szednie kellett volna a sátorfáját, és vagy egyedül, vagy a gyerekkel együtt vissza kellett volna térnie a Fülöp-szigetekre. Az idegenrendészeti hatóság szerint csakis ott indíthatta volna el a családegyesítési eljárást. Bár a hatóság szerint csak egy hónapnyi távolmaradást jelent egy ilyen eljárás, a valóságban ez akár évekig is eltarthat. Ha pedig a férj úgy dönt, hogy családjával tartva ő is elhagyja Magyarországot, annak súlyos egzisztenciális következményei lettek volna: elveszti itteni állását, és kevés esélye lett volna arra, hogy képzettségének megfelelő munkát talál az ázsiai országban.

    A család ezek után kért segítséget a Magyar Helsinki Bizottságtól. A hatályos hazai törvény valóban úgy szól, hogy a vendégmunkás célú tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldit ki kell utasítani, ha már nem dolgozik. Ez a drákói szabályozás nemcsak az élethelyzetek változatosságát nem veszi figyelembe, de az uniós jogszabályokat sem.

    Az uniós jog, ami elsőbbséget élvez a hazaival szemben, ugyanis egyértelmű abban a kérdésben, hogy igenis vizsgálni kellett volna a körülményeket. Nem lehet ugyanaz a megítélése egy olyan vendégmunkásnak, aki egyszerűen ott hagyja a munkáját, azzal a személlyel, aki veszélyeztetett terhesként, majd kismamaként teszi ezt, és ráadásul magyar állampolgár családtagjai vannak, köztük egy magyar állampolgár csecsemő. Különösen az utóbbi egyáltalán nem lényegtelen körülmény – ez esetben sem.

    A csak anyatejen élő kis Peti az uniós jog nyelvén „függőségi viszonyban” van édesanyjával. Elválasztani őt Renától súlyos, akár visszafordíthatatlan következmények nélkül nem lehetne, emiatt anyukájával kellene mennie. Az uniós jog nagyon helyesen ügyel arra, hogy az ilyen függőségi viszonyban lévő uniós polgárok (ilyen Peti is) szüleit ne lehessen elválasztani tőlük, vagy ne kelljen rossz és rosszabb lehetőségek közül választani és elhagyni az Unió területét akkor sem, ha az egyik szülő nem uniós polgár.

    Gulyás Rena és férje itt akar élni, itt szeretnék felnevelni a kis Petit. A férfi családja itt tudja őket segíteni, és a filipino nő mihamarabb szeretne újra munkába állni.

    A Fővárosi Törvényszék ma megsemmisítette az idegenrendészeti hatóság igazságtalan és jogsértő határozatát. Opor-Nagy Mária bíró szóbeli indoklásában megállapította a kis Peti és anyukája közötti függőségi viszony fennállását, és arra is kitért, hogy emiatt valamilyen tartós tartózkodási jogosultságot mindenképpen biztosítani kell Renának.

    „Nagyon hálásak vagyunk a bíróságnak, hogy az uniós jogot az embertelen hazai szabályozás és az azt betűre végrehajtó idegenrendészeti hatóság ellenében is alkalmazta. A törvényszék ezzel megakadályozott egy súlyos jogsértést, egy család szétszakítását. Örülök, hogy Petike remélhetőleg majd önként és a szüleivel döntheti el, hogy mikor és hogyan ismeri meg anyukája országát, nem pedig kényszerből, és nem 3 hónapos korában” – mondta Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság Renát képviselő ügyvédje.

    1. így álasztások környékén mindig akad egy süpredék aki elkezd cigányozni..Valahogy egyetlen név nem hangzott csak el : a 15 éve 4 kétharmaddal „kormányzó” Orbáné….Torokai miért nem szólitja fel gazdáját viktorkát hogy tegyen rendet? Annyira már nem tökös ez a fiú?

  5. Ongán a dakota rezervátumból kiszabaduló hordák miatt van járvány, mert nem tudják kitörölni, de azért megpróbálják de nem megy a kézmosás sem és nem tudják hogy szaros kézzel nem nyúlunk a szánkhoz. Nem értik azt hogy maradj otthon ha beteg vagy. Nem Toroczkai elnök úrral van utt a probléma.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű