Magyarországon a helyi sajtó piaci lábát szinte teljesen megsemmisítette az internet

Hogyan lehet megszólítani a közéleti hírekkel a fiatal olvasókat? Hogyan erősítheti egymást egy szegedi, egy debreceni és egy kecskeméti helyi lap? Hogyan tudják felkelteni az országos sajtó figyelmét a helyi problémák iránt? Ilyen kérdéseket vitatnak meg két napon keresztül a FÜLKE tagjai.

Debrecenben gyűltek össze a független helyi lapok szerkesztői és munkatársai, hogy tapasztalatokat cseréljenek és arról beszélgessenek, hogyan tudják egymást is segíteni egy olyan médiavilágban, amelyet egyszerre szorongat a piaci átrendeződés és a politikai befolyásszerzésre való törekvés. A Független Helyi Lapok közösségének – röviden FÜLKE – olyan helyi lapok a tagjai, amelyek nem kötődnek pártokhoz vagy közhatalmat gyakorló szervezetekhez.

„Azt tekintjük független újságnak, vagy bármilyen más médiaorgánumnak, ahol a szerkesztőségben születnek meg a döntések arról, hogy mivel foglalkoznak, hogyan foglalkoznak, vagy netán mivel nem foglalkoznak”, így definiálta a függetlenséget a házigazda Debreciner főszerkesztője, Porcsin Zsolt. „Semmiféle külső hatás nem érvényesülhet.”

Államilag finanszírozott konkurencia, államilag korlátozott információ

Magyarországon a helyi sajtó piaci lábát szinte teljesen megsemmisítette az internet. Az apróhirdetés, a halálozási rovat az internetre költözött, az egykori előfizető pedig a közösségi médián keresztül keresi ingyen a híreket. Így a helyi sajtó szinte teljesen a politika befolyása alá került: az egykori megyei laphálózatot betagolták a kormánypártok által létrehozott Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványba, a városi és községi kiadványokat pedig az önkormányzatok finanszírozzák – nem csoda, hogy a tartalmat is igyekeznek a saját szájuk íze szerint alakítani. Az ilyen befolyástól függetlenül működő site-ok elsősorban pályázati forrásokra és egymásra tudnak támaszkodni. Ugyanakkor a helyi hatalom a pénzen kívül az információ monopolizálásával is manipulálja a piacot.

„A független, a kritikus, a hatalmat ellenőrző sajtót, annak a munkáját számos módon akadályozzák azok, akik ezt megtehetik”, mondta Porcsin Zsolt. „Egyre több munkát kell végeznünk azért, hogy hiteles, pontos információkat tudjunk adni a közönségünknek.”

„Nem hívnak meg minket sajtótájékoztatókra, gyakran az is előfordul, hogy küldünk egy közérdekű kérdést valamilyen intézménynek vagy képviselőnek, a válaszok pedig az önkormányzati médiában jelennek meg, meg maga a téma is, anélkül, hogy nekünk bármilyen választ adtak volna”, mondta az Euronewsnak Alter Róbert, a KecsUP lapigazgatója.

„Kár volt mindenütt utánanyúlni az újságírónak”

Az kiderült a konferencia beszélgetéseiből, hogy ezek a szerkesztőségek nem dúskálnak a forrásokban, munka ugyanakkor rengeteg akad. Rákérdeztünk arra is, hogy kik akarnak ilyen mostoha körülmények között dolgozni.

„Sokan újságírók voltak valahol, de kiszorultak, például amikor áthangolták a megyei lapokat”, magyarázta Porcsin Zsolt. „Sokan voltunk, vagyunk olyanok akik úgy gondoltuk hogy nem hagyjuk abba az újságírást, hanem építünk magunknak olyan médiát, ahol elvégezhetjük ezt a munkát. Leginkább ilyen emberekből áll ez a társaság akik egyfajta missziónak is tekintik ezt. És hálistennek egyre több fiatal is megkeres minket, akik gyakornokok akarnak lenni, pályáznak hozzánk, mert úgy gondolják, hogy ez a szabad és független műhely lehetőséget teremt arra, hogy tisztességes és értékes munkát tudjanak végezni.

A kecskeméti KecsUP-hoz is érkeznek rendszeresen a kontrollált helyi sajtóból olyanok, akiknek van igényük független munkát végezni, esetleg éppen emiatt távolítja el őket a helyi politika.

„Én beszéltem helyi fideszes politikussal, aki utólag mondta el, hogy az egyik legnagyobb hiba volt részükről, hogy egy adott újságírónak mindenhova utánanyúltak” mesélte Alter Róbert. „Mert így a végén nem maradt más számára, csak a KecsUP, nálunk meg nagyon jó anyagokat ír. A város egyik legjobb újságírójának nevezte ez a politikus is.”

5 Responses

  1. Így:

    ☝️Tiszások ezt NE olvassák el❗️
    Mivel bennük olyan mennyiségű gyűlölet halmozódott fel, hogy úgysem értenék, amiről ez a bejegyzés szól🤷‍♂️
    (Majd csak a ‘26-os választási zakó tudja őket kijózanítani…)
    Ám szerencsére a fanatikus tiszások kevesen vannak, a magyar emberek többsége pedig gondolkozik, na nekik érdemes elolvasniuk ezt a bejegyzést❗️
    👉 Néhány aktuális gazdasági info Európából:
    🇫🇷 Franciaországot tegnap hajnalra leminősítették, brutális ütemben emelkedik az államadósság, állandósult a belpolitikai válság, őrült MEGSZORÍTÁSOKAT akarnak lenyomni az emberek torkán Macron elnök emberei.
    🇬🇧 Nagy-Britanniában 30 éve nem volt olyan rossz a költségvetési helyzet, mint jelenleg. MEGSZORÍTÁSOKRA kényszerül a kormány, de a parlamenti képviselők – tartva a népszerűségük további zuhanásától – nem akarják ezeket megszavazni. Közben Londonban milliós bevándorlásellenes tüntetést tartottak, egyre feszítőbb a gazdasági, politikai és társadalmi válság!
    🇵🇱 Lengyelországot leminősítéssel fenyegetik, a költségvetési hiány több mint duplája az uniós elvárásnak, a brüsszelita Tusk-kormány népszerűsége a vesztes elnökválasztás óta is tovább zuhant;
    🇷🇴 Románia kis híján csődbe ment, már két MEGSZORÍTÓCSOMAGOT elfogadott az IMF-nek behódoló bukaresti kormány. Ám az IMF “szakértői” éppen pénteken jelezték, hogy ez még nem elég, további megszorítások kellenek;
    (IMF = Nemzetközi Valutaalap – milyen jó, hogy itthon már a nevére is alig emlékszünk!!)
    🇦🇹 Ausztria gazdaságát nyáron leminősítették, egyre nagyobb a költségvetési hiány. A következő években nem is várható javulás.
    (Biztos nem tesz jót, hogy a bevándorló családok segélyeire kell elkölteni a dolgozó osztrákok által befizetett adó egy jelentős részét!)
    🇩🇪 Németország is óriási bajban van! Képtelenek felpörgetni Európa legerősebb gazdaságát, már a kancellár is látja, hogy a jóléti társadalomnak vége.
    (Talán nem Ukrajnába kellene küldeni a pénzt, meg őrülten drágán energiát vásárolni az orosz fóbia és az atomerőművek bezárása miatt…)

    ☝️A LÉNYEG: miközben itthon sokan sírnak-rínak, és az Orbán-kormányt hibáztatják az alacsonyabb gazdasági növekedés miatt, ha körbenézünk Európában, kiderül, hogy SZINTE MINDENHOL NAGYOBB A BAJ a gazdasággal és a költségvetéssel❗️

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű