Miskolc. Csöbört elszámoltatnák. A Barlangfürdővel telt be a pohár

“Állítsák helyre a Miskolctapolca Barlangfürdőt minél előbb!”

Már lassan egy éve, hogy a Miskolctapolca Barlangfürdő súlyosan megsérült a tűzesetben. Mégis szinte semmivel nem kerültünk közelebb a megoldáshoz, csak politikai csatározások zajlanak, a tényleges építkezés látványosan késik. A miskolciaknak elegük lett és egy minden téren fontos petícióval készülnek előremozdítani a megfeneklett ügyet.

Az aHang Miskolc szervezésében formálódó petíció címzettje pedig Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. Íme a szervezet felhívása a címzetteknek és az érintett lakosságnak is. Ezt változtatás nélkül közöljük.

Tisztelt Városvezetés, Tisztelt Döntéshozók!

A Miskolctapolca Barlangfürdő 2024. szeptemberi tűzesete óta eltelt egy év. Ez idő alatt a miskolci polgárok és a térség vállalkozói is napról napra tapasztalják a fürdő hiányának súlyos következményeit: kiürült utcák, vendéghiány a szálláshelyeken, megélhetési gondok a helyi turizmusban dolgozóknál, illetve a helyi lakosság számára is fontos szolgáltatások, gyógyászati kezelések szűntek meg.

Közben a fürdő jövője körüli politikai vita egyre nagyobb, de az átlátható, részletes tájékoztatás és a tényleges építkezés késlekedik. A lakosság számára mindez bizonytalanságot szül, miközben a Barlangfürdő városunk szimbóluma, közösségi kincsünk, és elengedhetetlen része Miskolc turizmusának és egészségügyi szolgáltatásainak.

Követeléseink és javaslataink:

1. Átláthatóság

  • Rendszeres, nyilvános és közérthető tájékoztatást kérünk a felújítás állásáról, a költségek felhasználásáról, a határidőkről és az esetleges változásokról.
  • Egy általunk szervezett lakossági fórumon a városvezetés, a szakemberek és a turisztikai szereplők együtt adjanak választ a polgárok kérdéseire.

2. Mielőbbi helyreállítás

  • Kérjük, hogy az újjáépítés során a legfontosabb cél a fürdő mielőbbi teljes helyreállítása legyen.
  • Ne politikai viták, hanem szakmai szempontok határozzák meg az ütemezést, és kerüljük el a további késlekedést.

3. A szolgáltatások megőrzése

  • Fontos, hogy a Barlangfürdő az újjáépítés után is eredeti formájában működjön, a benne megszokott szolgáltatásokkal (például gyógykezelések, gyógyászati részleg).
  • Kérjük a városvezetést, hogy egyértelműen zárja ki a privatizációs és funkcióváltási pletykákat, és biztosítsa: a fürdő továbbra is közösségi értékként, önkormányzati kézben marad.

4. A fenntartható működés biztosítás

  • Fontos, hogy mind a Barlangfürdő, mind pedig a Miskolci Fürdők Kft. többi fürdője kapja meg azokat a forrásokat, amelyek az adott fürdőüzem biztonságos műszaki és szolgáltatási feltételeinek folyamatos biztosításához szükségesek.

Miskolc egykor – többek között – fürdők városaként is hirdethette magát. Mi, miskolci polgárok, szeretnénk, ha a Barlangfürdő ismét régi fényében ragyogna, és újra a város büszkesége lehetne. Ezért kérjük Önöket, hogy kezdjék meg a mielőbbi, teljes körű és átlátható újjáépítését.

Miért fontos?

Miskolctapolca sikere az egész város és a megye sikere is. A fürdő hiánya mindannyiunk életére kihat: a turizmusra, a munkahelyekre és a mindennapokra. Ha te is rendszeres látogatója voltál, ha vállalkozásod jövője függ a fürdő sikerétől, vagy egyszerűen csak itt élsz, és szeretnéd, hogy Miskolc fejlődő, élhető város legyen, írd alá a petíciót, és oszd meg ismerőseiddel. Együtt elérhetjük, hogy a Barlangfürdő újra közös büszkeségünk legyen – így a felhívás.

Ha mi is hozzá szeretnénk járulni az ügy előremozdulásához, akkor az alább található linkre kattintva magunk is aláírhatjuk a petíciót:

https://szabad.ahang.hu/petitions/allitsak-helyre-a-miskolctapolcai-barlangfurdot-minel-elobb?fbclid=IwY2xjawMddm5leHRuA2FlbQIxMQABHsb1haNgRb2ZYS-PneCy23ElkPXhLe1NfDy0w3zqIgJh-SMV_GXZd6kDECXV_aem_QpNPE2QAgcWTV_ZSqZuzxg

18 Responses

  1. Miért egy pesti ügyvéd intézi a Barlangfürdő közbeszerzését és miért nem írtak ki nyílt közbeszerzési eljárást a helyreállításra? Miért azokat a cégeket hívták meg? Ki döntött ezekben a témákban?

    16
    1
  2. Állítólag Toca egy tudatlan döntése miatt 300 millió forint ÁFA-t nem lehet majd visszaigényelni a Barlangfürdő kivitelezés után. Ezért ki a felelős?

    15
    2
      1. Nyugodj már le! Orbánnak vörösiszap tároló, Tocának Barlangfürdő jutott.

        Így szokatok kezdeni.

        1
        4
        1. Veresnek meg 3 év Covid…De szerencsére az orbán féle ingyenes parkolás megoldotta, mert amúgy három évig tartott volna…

          1. Mit akarsz? Dobrev Klára 20 maszkkal támogatta a COVID elleni küzdelmet.

            1
            2
          2. Az pont 20 maszkkal több mint amit a fidesz adott…

            1
            1
          3. Orbán meg az ingyenes parkolással,kaslerrel meg müller cecíliával.Össze is jött a fidesznek a 44000 hulla.

      1. Aztán be is bizonyitotta a maestro hogy nem lehet eléggé alábecsülni a fideszes horda pénzéhségét…

        11
        1
        1. aha. Azért hivtátok le 2017-ben Atkárit hogy elmagyarázza nektek a Káli korszak
          kinlévőségeit.

          Egy példa:

          Válasz
          Névtelen
          2022.03.12. – 20:50
          és mi az a “prolongáció”?
          az valami banki műszó?
          nem volt 2010-2019 között egyetlen egy ellenzéki képviselő a közgyűlésben?
          egyik bizottságban sem?

          Ja, hogy csak 2019 késő őszén olvasták el. 😁 Hát így már érthető, az utánrúgást
          követő kéztörés.

          “Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének
          2012. október 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:
          X-303/3577/2012. sz. határozat
          Tárgy:MIK Zrt. által kibocsátott Kötvények fizetési kötelezettségének teljesítéséhez új
          forrás rendelése, a MIK Zrt.-vel kötött megbízási szerződés módosításának
          jóváhagyása, a kötvények futamidejének 2022-ig történő prolongációjához
          kapcsolódó döntések meghozatala
          l./ Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése II-41/70.422-2005 sz. határozatával 2005-ben
          12.5 millió CHF, majd II-42/95.329/2006. sz. és V-158/95.780/2006. sz. határozatokkal
          további 10 millió CHF, összesen 22.5 millió CHF névértékben városfejlesztési feladatok
          finanszírozását biztosító kötvények MIK Zrt. általi kibocsátásáról döntött.”

          1. Mi közöm hozzá?
            Polgármssterem 2013 ban megmondta :
            Keriza :”Miskolc MINDEN adósságát átvállalja a kormány”

  3. ez nagyon gyenge enervált. 3 nyugdíjas tapolcai asszony kétségbeesett próbálkozása

    2
    8
  4. Csak Csöbört? Menjetek már a pichába!

    Ti, véresszájú, irigy bolsik ; MINDENKIT elszámoltatnátok

    Csak magatokat nem!

    1
    4
    1. Azt miért nem ti csináljátok kiszeském?Volt 15 évetek meg négy kétharmadotok.Mire vártok kisfiam?

      1. Szórakozol? Egy fideszes lusta az ilyesmihez! Azt várja, hogy ezt is mi csináljuk meg helyette…

        1
        1
  5. „Összevertek egy magyar aktivistát Tbilisziben
    Mézes László Róbert az utóbbi időben tudósításokat írt a Magyar Hangnak Grúziából. Hétfőn este a kormánypárt, a Grúz Álom irodája előtti vonuláson vett részt, amikor civil ruhás erősemberek megtámadták./444./”
    Van , ahol nem hagyják uszítani a sunyi „Hang”-okat.

Hozzászólás a(z) irigy zsoóoóoóoóccai caty bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű