Miskolc. Öt éve Dominikán, Santo Domingóban motorbalesetet szenvedett Veréb Krisztián

Ötödik alkalommal lesz a hét végén a Veréb Krisztián emlékére szervezett regionális kajak-kenu megmérettetés a miskolci Csorbatelepi-tavon. A vetélkedésen a gyermek korosztálytól egészen a masterekig számos izgalmas futamban mérhetik össze tudásukat a versenyzők.

Az egykori kiváló sportoló közel öt évvel ezelőtt, 2020. október 24-én hunyt el, Dominikán, Santo Domingóban, ahol motorbalesetet szenvedett. Veréb Krisztián Miskolcon kezdett kajakozni, az 1988-as szöuli olimpia után a DVTK-ban, de kiemelkedő eredményeit a Csepel SC színeiben érte el, később pedig a Budapesti Honvéd versenyzője volt. A legjobb eredményeit csapathajóban érte el az 500 és 1000 méteres távokon. Legnagyobb sikereként 2000-ben a kajak párosok 1000 méteres számában Bártfai Krisztiánnal bronzérmet nyert a Sydney-ben megrendezett olimpián. Két-két alkalommal állhatott a világbajnoki dobogó második és harmadik fokán, kontinensviadalokon háromszor lett második, és három világkupa-győzelme is volt. A 2004-es athéni ötkarikás játékokra derékfájdalmak miatt nem jutott ki.

Veréb Krisztián
Veréb Krisztián 25 éve szerzett bronzérmet Fotó: MOB

Veréb Krisztián világbajnoki dobogón

Az egykori kiváló sportoló közel öt évvel ezelőtt, 2020. október 24-én hunyt el, Dominikán, Santo Domingóban, ahol motorbalesetet szenvedett. Veréb Krisztián Miskolcon kezdett kajakozni, az 1988-as szöuli olimpia után a DVTK-ban, de kiemelkedő eredményeit a Csepel SC színeiben érte el, később pedig a Budapesti Honvéd versenyzője volt. A legjobb eredményeit csapathajóban érte el az 500 és 1000 méteres távokon. Legnagyobb sikereként 2000-ben a kajak párosok 1000 méteres számában Bártfai Krisztiánnal bronzérmet nyert a Sydney-ben megrendezett olimpián. Két-két alkalommal állhatott a világbajnoki dobogó második és harmadik fokán, kontinensviadalokon háromszor lett második, és három világkupa-győzelme is volt. A 2004-es athéni ötkarikás játékokra derékfájdalmak miatt nem jutott ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű