Fontos új részletek a mozgó vonat ablakán kiugró gyermek ügyében!
A MÁV-csoport tisztázott néhány fontos részletet
Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását – áll a közleményben.
A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – fogalmaz a vasúttársaság.
A rendőrség vizsgálódik.
A helyszínről egy 10 év körüli kisfiút súlyos fejsérüléssel szállítottak bajtársaink kórházba.
boon.hu info
