Ukrajna megtámadta a Barátság olajvezetéket Oroszország Brjanszk régiójában, és „átfogó tűzkárokat” okozott – írja a Reuters Robert „Magyar” Brovdi, (képünkön)az ukrajnai drónerők parancsnokának közleménye alapján.
Brovdi nemrég azzal került a hírekbe, hogy kitiltották Magyarországról a Barátság kőolajvezeték ellen intézett, az egységei által végrehajtott támadások miatt. A kitiltásra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök magyarul reagált az érintett pedig azt üzente: „Dugjátok fel a seggetekbe a szankcióitokat”.
Az elmúlt időszakban Ukrajna fokozta a hosszú távú csapásokat az orosz energiaipari létesítmények ellen, célba véve a finomítókat és a raktárakat, hogy Moszkva pénzügyi hátterét gyengítsék. Csak augusztusban Ukrajna legalább 12 finomítót támadott meg, leállítva az orosz feldolgozási kapacitás több mint 17%-át, ami napi 1,1 millió hordónak felel meg.
Szintén szombat éjjel az oroszok rekordnagyságú támadást intéztek Ukrajna ellen, több minty 800 drónt és rakétát lőttek ki – írja a BBC. Az ukrajnai célpontok között szerepelt a kormány fő épülete is Kijevben, amit a háború kezdete óta először ért támadás.
A támadás során az épület tetőszerkezete és a felsőbb emeletek sérültek. Az orosz csapásokban ketten, egy fiatal nő és egy csecsemő meghalt, 16 ember pedig megsérült.
