A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy pingyomi családi házban marihuánát termesztett.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított ismeretlen forrásból kannabisz magokat szerzett meg, azokat elültette és marihuánát termesztett. A nyomozás során 55 darab, fél és egy méter közötti nagyságú növényi egyedet találtak és foglaltak le. A helyszínen volt még a termesztéshez használt szellőztető rendszer, több lámpa, termelési napló, virágföld, valamint 2,5 kg zöld növényi törmelék is. Adatok merültek fel arra vonatkozóan, hogy a férfi kereskedhetett is a kábítószerrel, mivel a nyomozóhatóság a pakettoláshoz használatos simítózáras tasakokat is talált. A terhelt a termesztéshez használt áramot az épülethez tartozó villanyóra megkerülésével vételezte.
A gyanúsított cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének és lopás vétségének megállapítására, amely akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés nagysága miatt reális a szökés, elrejtőzés veszélye. Feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a még ki nem hallgatott tanúkat, felső kapcsolatát, esetleges társait megpróbálná befolyásolni, valamint a le nem foglalt tárgyi bizonyítási eszközöket megpróbálná elrejteni, ezzel veszélyeztetve a nyomozás sikerességét. A helyszínen talált tárgyak további bűncselekmények gyanúját is felvetik. Mivel a terhelt a bűncselekményeket huzamosabb ideje követte el, alappal lehet következtetni arra is, hogy szabadlábon hagyása esetén azokat folytatná, vagy újabb bűncselekményt követne el.
A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra, 2025. október 5. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A végzés nem végleges.

Egy válasz
Nyugodj már le!
A 2026-os Tisza győzelme után kannabisz mezők fognak ringani a matyóföldeken. Addig meg a pingyomi kihúzza. Nem hiába extra gyorsak a Bíróságok.
„Drogkutató Intézet
Dátum
2024.10.17.
Sermer Ádám korábban választáson is indult, egyesületével a magyar kannabisz legalizálásért kampányolnak….
Sermer politikai karrierje során több szerepben is kipróbálta magát. Amellett, hogy a 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztáson a Demokratikus Koalíció és a Liberálisok jelöltjeként indult Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 7. egyéni választókerületében, korábban, a 2019-es önkormányzati választásokon budapesti főpolgármester-jelölt is volt visszalépéséig. Egyértelmű tehát, hogy a baloldali politikai erők érdekeit szolgálja, mint a Magyar Liberális Párt ügyvivője és DK-s területi igazgató. Fővárosi szerepvállalása pedig egyértelművé teszi, hogy miért is lett olyan a budapesti drogstratégia, amilyen.
Sermer emellett nem csupán elnöke a már 2016 óta létező – azonban a bíróság által csak 2019 végén bejegyzett – Legalizálj Egyesületnek, hanem alapítója is.”