Lehet, hogy Miskolcon is be kellene zárni néhány gimit. De melyiket?

Egy közepes városban több gimnázium van, ahelyett, hogy lenne egy vagy két nagy és jó gimnázium.

„Sajnálatos, hogy ilyen drasztikus mértékben csökken a gyereklétszám, de akár ki is lehetne használni ezt a helyzetet arra, hogy olyan mérethatékony iskolahálózatot alakítsunk ki, ami a kevesebb pedagógussal és kevesebb kötelező órával is tudna működni. Viszont ez a kevesebb pedagógus, ha a bértömeghez nem nyúlunk, akkor a diplomás átlagbérnél is többet kaphatna. És persze el is lehetne várni tőlük a minőségi munkát.”

A gyereklétszám zuhanása miatt nagyon hirtelen ki fognak ürülni iskolák, és erről senki nem beszél. Pedig lehet, hogy most ugyan pedagógushiány van, de sok helyen akkor már pedagógustöbblet lesz. Az biztos, hogy a mostani magyar iskolarendszert országosan – az óvodai neveléssel együtt – évfolyamonként 110 ezer gyermekre alakították ki. De tavaly összesen 77 ezren születtek. A mintegy harmincszázalékos csökkenés után nem lesz fenntartható.

Az alacsony tanár–diák arány nem a minőség, hanem a pazarlás jelzése

Régen hangoztatott igény, hogy az oktatás kérdését ki kellene emelni a pártpolitikai küzdelmekből. A kormány tulajdonképpen a tankerületi rendszer felállításával próbálkozott is már a mérethatékony rendszer kialakításával, de a tankerületekhez pénzt és kompetenciát nem rendeltek, továbbá nem gondolták át a kisiskolák és az egyházi iskolák működésének hatásait az egész rendszerre, így ez sikertelen volt. Vitathatatlanul szeretné megfordítani a kabinet a demográfiai trendeket is, sajnos ebben sincs előrehaladás. Lannert szerint valahogy közösen kellene kitalálni, hogy mi lehetne a megoldás ezekben.

Egy hatékonyabb iskolaszerkezet kialakítása azzal is járhat, hogy nem lesz minden tanárra szükség. Vagy máshol lesz szükség, esetleg át kell képezni egy másik területre. Elképzelhető, hogy kisiskolák szűnnek meg. Vagy, ha ezt az adott közösség nem szeretné, akkor hozzá kell tennie a saját pénzéből annak finanszírozásához. És egy ilyen átszervezés az egyházi intézményeket is keményen érintené. „Semmiképp nem egy fűnyírószerű dolognak kéne lenni, és hagyni kell rá időt.”

A legnagyobb problémák – mutat rá – a kis gimnáziumokkal vannak. „Nem a falusi kisiskola viszi el a pénzt, hanem az, hogy egy közepes városban több gimnázium van, ahelyett, hogy lenne egy vagy két nagy és jó gimnázium.

4 Responses

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű