Miskolc. Neked hogyan változott a fizetésed az idén? Írd meg kommentben

A Direkt36 adatigényléséből kiderültek Novák Katalin ruhaköltései is.

Orbán Viktor július elsejétől ismét jelentősen megemelte a kormánytagok fizetését, ezúttal 9,8 százalékkal – ami messze meghaladja a hivatalos 2024-es 3,7 százalékos inflációt. A miniszterelnök ezzel folytatja az évek óta tartó gyakorlatot, amely szerint a kormányzati fizetések emelése rendre túlszárnyalja a gazdasági mutatókat.

A korábbi gyakorlatnak megfelelően a miniszterek fizetése a KSH által mért előző évi bruttó havi átlagbér hatszorosát teszi ki, így júliustól már havi 3,88 millió forintot kapnak – ez 350 ezer forintos emelést jelent. Az államtitkárok az átlagbér 4,5-szörösét keresik, ami 2,91 millió forint havonta, 250 ezer forinttal többet, mint korábban.

Orbán Viktor miniszterelnöki fizetése automatikusan emelkedett 5,24 millió forintra, ami az átlagbér 8,1-szerese. Ehhez azonban országgyűlési képviselőként még további 2 millió forint járul, így összesen havi 7,24 millió forint a kormányfő jövedelme.

Érdekes kivételt képez – a napokban kisebb szívműtéten átesett – Nagy Márton nemzetgazdasági és Lantos Csaba energiaügyi miniszter, akik nem kaptak emelést. Ők azonban már így is kiemelt, havi 6,36 millió forintos fizetést kapnak – ez bő 60 százalékkal magasabb, mint más kormánytagoké.

Az állami pénzzel való felelős gazdálkodás kérdését veti fel Novák Katalin volt köztársasági elnök ruhaköltési ügye is. A Direkt36 közérdekű adatigénylése során kiderült, hogy Novák elnöksége alatt, kevesebb mint két év alatt 32,5 millió forintot költött a magyar állam az elnök ruhatárára.

A költségek között szerepeltek különleges darabok, mint a Ferenc pápával való találkozóra vásárolt 210 ezer forintos fátyol, vagy a brit királynő temetésére beszerzett 190 ezer forintos kalap. Akadtak olyan hónapok, amikor 3-4 millió forintot költöttek el ruházkodásra – ami megközelítette Novák akkori havi fizetését.

Novák lemondása után gyakorlatilag az összes ruhát – összesen 30,6 millió forint értékben – ingyen hazavihette. A volt köztársasági elnök mindössze 14 ruhadarabért fizetett utólag, azokat is jelentősen kedvezményes áron. Novák – aki júniusban egy temesvári rendezvényen azt mondta, hogy “pokoli másfél év van mögötte – jelenleg is 5,7 millió forintot kap havonta.

Egyre növekvő szakadék

A kormányzati fizetések emelése különösen kirívó annak fényében, hogy a magyar átlagbér messze elmarad a politikai jövedelmektől. Míg a KSH szerint 2024-ben a havi bruttó átlagbér 646 800 forint volt, a medián bér – amit az emberek fele alatt, fele felett keres – csak bruttó 520 ezer forint.

A miniszterek fizetése tehát majdnem hatszorosa, Orbán Viktor jövedelme pedig több mint tizenegyszerese a medián bérnek. Ez az arány évről évre növekszik, ahogy a kormányzati fizetések emelése következetesen meghaladja mind az inflációt, mind a lakossági béremelések ütemét.

3 Responses

  1. A pártelnökök fizetése ugyanannyi, mint az államtitkároké.
    Függetlenül a pártok nagyságától: Vagyis 2,91 millió Ft/hó Kabul Rózsájának is meg a kétfarkú kutyuli elnöknek. Nem rossz fizetés.

    Pártok: 3000 milli Ft/év

    Az állami támogatás 25%-át megkapja minden parlamenti párt, függetlenül a párt nagyságától

    A maradék 75% szétosztása ( egyéni és lista voksok alapján)
    Fidesz: 49,34 százalék
    DK: 10,349 százalék
    Jobbik: 8,662 százalék
    Momentum: 5,979 százalék
    MSZP: 5,884 százalék
    Mi Hazánk Mozgalom: 5,873 százalék
    KDNP: 4,694 százalék
    Párbeszéd: 3,407 százalék
    MKKP: 2,862 százalék
    LMP: 1,818 százalék

  2. Két prosti összetalálkozik a Miskolc-Rózsadomb városrésben és pihenésképpen leülnek egy italra. Az egyik megkérdezi a másikat:
    – Te mennyit kerestél ma?
    – 5 száz 20 ezer forintot.
    – Kitől kaptál 20 ezer forintot?
    – Mi az hogy kitől? Hát mindenkitől!

  3. Világtörténelmet ismétlő Babylont és különféle elméleteket végrehajtó globális Rákóczi tér pártjai veszik fel a rengeteg pénzt kormányukkal együtt, amiket a Hunnia tett oda ünnepelni a győzelmét az emberiség felett. Mikor válság van egy országban, vagy üzemben, a vezetőknek mindaddig fele fizetésért kell dolgozoni, míg a problémát meg nem tudják oldani. Jelen esetben emberiség ellenes rémtettek végrehajtásáért bíróságok állítása lenne az egyetlen megoldása az igazságnak, az igazságos jövő érdekében. Az egész világon egyébként, mivel innen emelték őket cigányságával együtt a romániai elmeosztálynak, amelyik végrehajtotta a tetteit a népének.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű