Miskolci a queer közösséghez tartozó olvasónkat „Hé, buzi!” kiáltással leköpték Budapesten

Tisztelt eszakhirnok.com

 Budapest belvárosában, a Vörösmarty és Andrássy u. sarkán, LEKÖPTEK a nyílt utcán.

Az atrocitás június 21-én, 17 óra után pár perccel történt. A pontos percet nem néztem és jegyeztem akkor meg – de a közeli Rózsa utcából kicsivel 17:00 előtt indultam el, és miután telefonon is beszéltem a rendőrséggel, de ott személyes ügyintézést javasoltak.

Az Andrássy szélén húzódik egy szervizút. Ennek a túloldalán, a szervizutat és a főutat elválaszandó, van egy járdasziget, ahol a metrólejáró található a sárga korlátjával, valamint (a helyszín pontos leírása kedvéért) a szervizút felé esően egy zöld kuka és egy BKV-jegyautomata is elhelyezkedik.

A szervizúton átvezet egy zebra. Én az ominózus időpontban épp ezen a zebrán igyekeztem át az út jobb oldalán fekvő járdáról a járdaszigetre.

Amikor átértem oda, egyszer csak egy fröcskölő köpésben lett részem, amelynek egy része az arcomba is ment.

Két férfit azonosítottam tőlem balra, akik közül valamelyikük adta le a köpést. A járdaszigeten tartózkodtak, amikor én átértem oda. Mivel közel álltak egymáshoz, azt sajnos nem tudtam beazonosítani, hogy kettejük közül melyik volt; de a testbeszédük alapján az jött le, hogy egy követ fújtak, és hogy attól függetlenül, hogy konkrétan melyikük köpött, mindketten azonosultak az ellenem történt támadással.

Egyikük alacsonyabb, kövérebb és barnább bőrű volt, míg másikuk magasabb, soványabb és kevésbé barna bőrű. Mindketten rendelkeztek arcszőrzettel is (nem méretes szakállal, csak kicsi/közepes erősségűvel).

Ők az incidens után a Vörösmarty u. irányába indultak be. Arccal visszafordultam a járda felé, ahonnan átjöttem; ekkor a 2 férfi velem szemben állt. A kövérebbik felkiáltott gúnyos, agresszivitást sugalló hanglejtéssel és testbeszéddel: „Hé, buzi! Ki köpött le?!”

Odavetettem nekik, h „nem láttam, h pontosan melyikőtök volt, de közületek valamelyikőtök!”, és még valamit mondtam nekik (amit éppen ki bírtam sajtolni magamból ebben a stresszhelyzetben), amire már nem emlékszek szó szerint, de arról szólt, h ez elfogadhatatlan, és lesz következménye. Ők eltávolodtak tőlem, és a zebra meghosszabbított vonalában eltűntek a Vörösmarty út felé.

Az elkövetőket soha életemben nem láttam korábban, és nem tettem ellenük semmit. (Még csak rájuk sem néztem a köpés előtt, amikor átértem a zebrán.) A támadás teljesen előzmény nélkül és váratlanul ért.

A „hé, buzi!” felkiáltásból azt gondolom, hogy a megjelenésem (Pride-zászló mintájú csuklópánt, valamint nem a Pride-zászló színösszeállítását mutató, de színes póló) alapján kitalálhatták, hogy a queer közösséghez tartozok, és – a jelenlegi politikai helyzetben, amelyben éles propaganda folyik ellenünk – határozottan ez lehetett az atrocitás motivációja.

Azonnal úgy döntöttem, hogy nem hagyom következmények nélkül a történteket, és feljelentést teszek.

6-ra visszaértem a kapitányságra. Az előbbi rendőr most is kijött az ajtó elé, és rágyújtott egy cigire. „Mégis visszajött?” – kérdezte hitetlenkedő hangsúllyal; az volt a szubjektív érzetem ebből, hogy azért mondta, hogy „menjek vissza 6-ra”, hogy hátha emiatt inkább elengedem az egészet, és valójában nem várta és/vagy nem akarta, hogy ténylegesen visszamenjek.

Ezt követően, a cigizése közben, a következő párbeszéd hangzott el köztünk, mielőtt végül bementünk, hogy felvegye az adatokat és leültessen várakozni. (Abszolút szó szerint nem tudom idézni, de a tartalmi elemei és fő fordulatai ezek voltak.) Az értelmezését az olvasóra bízom, de nekem az volt az érzésem, mintha el akarta volna relativizálni a sérelmemet, és le akart volna beszélni az ügyindításról.

–          Minek akar ilyesmiről feljelentést tenni?! Nem történt semmilyen bűncselekmény!

–          Ön szerint tök normális az, hogy az utcán leköpnek valakit?…

–          Lehetett véletlen is!

–          Aligha hiszem, hogy az lett volna, amikor a pasi azt kiáltotta felém utána, hogy “hé, buzi! Ki köpött le?!”

–          Semmilyen eljárást nem fognak indítani!

–          Azt majd meglátjuk a későbbiekben. Én mindenesetre a saját részemről ragaszkodok ahhoz, hogy megtegyem a feljelentést.

Bent a váróban kb. háromnegyed óra várakozás után jött oda hozzám egy civilruhás rendőr, akinek szintén elmeséltem a történteket. Ő arról tájékoztatott, hogy mivel épp egy az enyémnél magasabb prioritású (komolyabb fizikai sérelemmel járó) ügyön dolgoznak, velem csak akkor fognak tudni foglalkozni, ha azzal végeztek, így, részben a hétvégére is tekintettel, hosszabb várakozási időre kell számítani, ami órákat is felölelhet még. De szerinte ugyanolyan eredményes, és egyszerűbb és gyorsabb az online ügyintézés: az előbbi tájékoztatással ellentétben az is ugyanolyan teljességű eljáráshoz vezet, azaz ott is ugyanúgy felhasználhatják az azonosításhoz a kamerafelvételeket.

Ekkor – utóbbi rendőr tanácsára, plusz az addig eltelt időre és a közben fokozódó fáradtságomra való tekintettel – úgy döntöttem, hogy mégsem várakozok ott tovább (nehogy végül még a 21:00-es, utolsó, vonatot se érjem el), és mégis online nyújtom majd be a bejelentést. Ezt teszem meg jelenleg.

Az utóbbi rendőr gyors bekategorizálása szerint a tényállás a becsületsértésbe fér bele. Én viszont azt gondolom, hogy a közösség tagja elleni zaklatás fogalmát is kimeríti. A szituáció körülményeit figyelembe véve (ismeretlen elkövetők ismeretlen áldozatra köpnek, és ezt “hé, buzi!” felkiáltás követi) az atrocitás motivációja nem a konkrét személyemből fakadt, és nem a konkrét személyem megsértése volt a célja sem. Hanem abból eredt, hogy az elkövetők detektálták, hogy a queer közösséghez tartozok; és az én személyemen keresztül szimbolikusan az egész queer közösséget köpték le.

Az atrocitásnak tehát nem elsősorban gyakorlati jelentősége van (nyál), hanem szimbolikus. A leköpés annak a kifejezési módja, hogy valaki megvet és alsóbbrendűnek tart valakit, és azt akarja, hogy az illető felszívódjon, megsemmisüljon. Az elkövetők az én leköpésemmel szimbolikusan ezt az indulatukat fejezték ki, nem csak és elsősorban az én kis személyemmel, hanem a teljes queer közösséggel szemben.

Az eset mély nyomot hagyott bennem: még most is a hatása alatt vagyok, és görcsbe rándul a gyomrom, ha rá gondolok.

Én figyelni fogok arra, hogy bennem tartós félelemhez ne vezessen ez a tapasztalat, és ennek dacára továbbra is merjek majd szabadon járni-kelni az utcán. (Ha hagynám, hogy eluralkodjon rajtam a félelem, ill. pl. megszabadulnék a szivárvány kiegészítőmtől, akkor mintegy hagynám nyerni a homofób köpködőket, hiszen éppen ez a céljuk.) De ha nem dolgoznék külön a legyőzésén, akkor megalapozottan keltett volna bennem olyan félelmet ez a történés, hogy a továbbiakban ne merjek majd nyugodt lélekkel szabadon közlekedni.

Ugyanez a félelemkeltő hatás érvényesülhetett mindenki másban is, aki szemtanúja lehetett az esetnek: 1-1 érintett ember leköpésének félelemkeltő hatása van egy egész közösségre nézve is.

És bár nem szorosan ide tartozik, de fontosnak tartom megemlíteni, hogy a tegnapi nap reggelén már ért egyszer egy verbális atrocitás is.

A tegnapi napom elsődleges programXXXez volt a fő célja a vidékről való felutazásomnak. (Fun fact, hogy Budakalászra a Békásmegyerről induló H5-ös hévvel érkeztem volna ki, de arról még a falu határában leszállították az utasokat, mert füstölni kezdett az egyik kocsi.)

Az intézetbe vezető gyalogos utam során Budakalász egyik utcáján rámordított egy fickó (vélhetően szintén a szivárványos kiegészítőm alapján), hogy “Eltévedtél, báttya?! A kurva anyádat!!!”

Engem a több évtizedes életidőm alatt ilyen szintű utcai atrocitások korábban még egyszer sem értek –itthon vidéken sem, pláne nem Budapesten – a queer identitásra utaló kiegészítőim, pl. a már sok éve a védjegyemként hordott csuklópántom miatt.

Elképesztő, hogy a közelmúltban oda jutott a társadalom, hogy most már 1 napra rögtön 2 ilyen tapasztalata is jusson az embernek.

És ez alapján megfogalmazódik az emberben a kérdés: ha normalizálódik az ellenünk táplált gyűlölet, és annak az egyre nyíltabb és erőszakosabb kifejeződése is, akkor – a beordibálás és a köpdösés után, ahova a jelek szerint már mostanra is eljutottunk – mi lesz a következő szintje a támadásoknak, ami megtörténik majd az utcákon a queer emberek ellen?! Lincselés?! Késelés?!

Fontos tehát, hogy ezt az esetet ne egy elszigetelt véletlen történésként, hanem egy politikai-társadalmi tendencia részeként szemléljük.

Ennek a megfékezése nem csak az én konkrét jóérzésem miatt fontos, hanem a közjó érdekében is. Fontos, hogy az elkövetők ellen nem személyes sértettségből vagy bosszúvágyból teszek bejelentést. Hanem azért, hogy szembesüljenek azzal, hogy nem tehetnek ilyesmit (másokkal sem a jövőben) következmény nélkül. A rendőrséget/bíróságot arra kérem, hogy ebben a – részemről szintén szimbolikus jelentőségű – törekvésben segítsen.

–  kérem a 2 férfi beazonosítását az Andrássy úton a helyszín közelében található arcfelismerő kamerák felvételei alapján;

–  kérem, hogy indítsanak ellenük eljárást becsületsértés és védett közösség tagja elleni agresszió miatt.

név és cím a szerkben