Nem vagyok naiv, de egy nagyváros felelős vezetőinek általában hiszek, mert azok jellemzően komoly emberek. Éppen ezért ma ebédidőben – egy bő hónappal a „naaagy bejelentések” után – kimentem fagyizni egyet a Tündérkertbe. Bár be tudtam sétálni, de sajnos a létesítmény nem üzemel, így nyilván fagyi sem volt.
(Bár el kell ismerni, dicséretesen karban van tarva a park, bárkinek is az érdeme.)
Gondoltam, sebaj, majd hazafelé az Avasi Kilátó kávézójában megeszem azt a fagyit, de legalábbis egy kávét biztosan iszok a nagy ijedtségre. Viszont sajnos ezt is zárva találtam, így Miskolc látványában gyönyörködve elmélkedtem egyet a világról és a sánta kutyákról.


Egyébként van valakinek arról megbízható információja, mikor fognak valóban megnyitni?
Félreértés ne essék, nem malíciózus kritikát fogalmazok meg. Évekkel ezelőtt is azért dolgoztam, hogy újranyisson a Tündérkert és kávézó üzemelhessen a kilátóban. Az egyik ügy a kormányhivatal döntése, a másik pedig a piaci helyzet miatt nem jött össze. Azaz bármennyire is ez volt a városvezetői szándék, nekünk sem sikerült. De legalább nem is jelentettük be nagy csinnadrattával az ellenkezőjét. 
Polgármester Úr, Alpolgármester Úr! Vigyázzanak, az internet nem felejt, ahogy a mellékelt képernyőképek is mutatják! Ezért javaslom, legközelebb pedig csak olyat ígérjenek, amit legalább hellyel-közzel be is tudnak tartani. Mert a teljes újraaszfaltozás, a 2019-es MVK menetrend, a Barlangfürdő június 30-i újranyitásának elillant ígérete mellett ez a két ügy már csak hab a tortán. Így pedig visszavonhatatlanul el fogják veszíteni a maradék hitelességüket is.
Több tényleges munka, kevesebb látszattevékenység és kamu szöveg kellene. Ha pedig a fenti öt ígéretükből bármelyiket teljesítik, ígérem, őszintén gratulálni fogok Önöknek nyilvánosan, mert így lesz elegáns. Fogjanak a szavamon! 

10 Responses
Micsoda ostobaság! Komoly emberek? Ahol Szopkóból alpolgármester lehetett? Ahol egy Veres kerülhetett polgármesteri székbe? Aki el sem mert újból indulni, akinek az egész sleppje elbukott? Aki már duguláselhárítókkal sem mert versenyre kelni?
Ejnye, Szopkó, ha magadat komoly embernek tartod, fáradj már el a villanyrendőrhöz, és süsd ezt el a barmolásod, a buszmegálló közepén.
Cáfolat is lesz Bandi vagy csak pofázol megafonos?
Te voltál az alpolgármester amikor az a hulladék mulcs ösvényt átadtad az Avason! Ki bonyolította is le a tuti Avas-kilátó és környéke beruházást? Nézz már körül! Kik alatt lett elmulasztva a Barlangfürdő karbantartás? Tükörbe néztél, a város öt legsilányabb éve! Ez se jobb, de próbálkoznak, ti ahhoz is hülyék voltatok! Mondjuk az is megérne egy misét, hogy az a Kilátó hogyan működik, milyen jogcímen és mennyit fizet érte a barátnő???
Az,hogy a katasztófális 5 év és azzal ekvivalens csúfos választási vereség után ez a pojáca még meg mer szólalni,önmagába véve is erkölcsi mélypont.Az,hogy ez az infantilis duma,irodalminak szánt kocsmai szellemtelenség bárhol megjelenhet,az a tartalomközlőre nézve szegénységi bizonyítvány.Őszintén remélem,hogy a szellemi fogyatékosok foglalkozási szintje néhány fokkal azért magasabb ennél !
„Őszintén remélem,hogy a szellemi fogyatékosok foglalkozási szintje néhány fokkal azért magasabb ennél !”
Bajuszt és a fidesz frakciót elnézve a válasz X
szélhámos
Azóta hány napot volt nyitva ?
Az akkumulátortüzek oltását csak speciálisan képzett, légzőkészüléket viselő szakember végezheti. Az égés intenzitása valamint a visszagyulladás veszélye miatt a folyamat esetenként pár ezer, vagy akár több tízezer liter vizet igényelhet és több órán át tarthat, szemben a hagyományos autótüzekkel, amelyeket 10 perc alatt el lehet oltani.
További gondot okoz, hogy az elektromos- és hibridautók oltásához használt víz erősen szennyezetté válik, ezért vissza kell gyűjteni, hogy ne károsítsa a környezetet, ami a nyílt Csendes-óceánon nehezebb feladat mint a szárazföldön. Eleve problémás sós tengervizet használni a fedélzeti tüzek megfékezéséhez, mert ez fokozottan korrozív hatású, vagyis önmagában az is kárt okozhat a mentendő értékekben.
Az akkumulátortüzek oltása nem akkor fejeződik be amikor eltűnnek a lángok, mert ezek az áramforrások sokáig visszagyulladhatnak, ezért több esetben vízzel teli konténerbe helyezik őket.
A másik lehetőség a magyar tűzoltók eszköztárában is szereplő oltólándzsa használata, amelyet beleszúrnak az égő akkumulátorba, és közvetlenül a hő forrásához irányítják vele a vizet. Ehhez persze először közel kell férkőzni az égő járműhöz, amit viszont megakadályozhat, ha a tűz zárt térben keletkezik, esetleg egyszerre több ilyen jármű is teljes terjedelmében ég, ezért még védőruhában sem lehet megközelíteni őket.
A Car News China az Allianz Commercial jelentésére hivatkozva azt írta, hogy a hajótüzek száma tavaly tízéves csúcsra ért. Ennek többféle oka van, részben terrortámadások állnak az esetek hátterében, de a tengeri járműszállítások szintén kiemelt biztosítási kockázatot jelentenek. Nem véletlen, hogy a nemzetközi hajózási szakemberek körében egyre fontosabb téma, hogy milyen módon hathat a hajóiparra és a biztosítási szektorra az alternatív hajtású járművek széles körű elterjedése, illetve az ezzel járó újfajta biztonsági kihívások.
Amit mond az igaz
Amit 5 évig nem csinált vagy El’qurt, az is igaz.Ettől kezdve hiteltelen és erkölcsi hulla.