Az érdekvédők azt kérték, hozzák előre nyárra a nyugdíjkorrekciót, hiszen már most magasabb az infláció, mint amivel számoltak az idei nyugdíjemeléskor.
Hiába kérték, nem lesz nyugdíjkorrekció júliusban, még csak válaszra sem méltatta a nyugdíjasokat képviselő szervezetek ebbéli kérdését Orbán Viktor miniszterelnök – írja a Népszava, amelynek Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) alapító tagja beszélt erről.
Az érdekképviselő szerint tértivevényes levelet küldtek a miniszterelnöknek, azt valaki átvette, de választ nem kaptak. Megismételt levelükben is kérték az 1,3 százalékos nyári nyugdíjkorrekciót – ennyivel magasabb lett ugyanis az infláció az eredetileg becsültnél, ami alapján megállapították a januári nyugdíjemelés mértékét.
Miközben a kormány januárban 3,2 százalékkal emelte a nyugdíjat, most már 4,5 százalékos inflációval számolnak (az MNB pedig már 4,5-5,1 közé várja idénre), májusban pedig 4,4 százalékos lett, hiába a kormányzati árszabályozás.
A lap emlékeztet: maga Nagy Márton is azt közölte, hogy a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzéséért az ellátásban részesülőknek novemberben kompenzáció jár, ami 60-130 milliárdjába kerülhet a költségvetésnek, ám a NYUSZET szerint nem kellene addig várni.
A nyugdíjasoknak idén áfa-visszatérítést is ígért a kormányzat, ezt azonban végül egy egyszeri vásárlási utalvánnyá fokozták le.

4 Responses
„ELLENZÉKI HONFITÁRSAIM !
Az a kisstílű gondolkodás és fröcsögés, ami a magukat magyaroknak nevezőktől ömlik Orbán ellen, e mellett már képtelen vagyok szó nélkül elmenni, rosszul vagyok minden szinten. Ha valaki átnézi a FB bejegyzéseket az Orbánt leváltók alacsony szintű véleményeivel, megijed. (Remélem nem vagyok egyedül.)
Tényleg innen kellene kiindulnia állítólag a világ szellemi
megújhodásának? Ebből negatívumoktól, elmeprogramozottságtól, gyűlölettől, kliséktől, populizmustól, óvódás véleményektől és kicsinyes gondolatoktól telt magyaroktól?
Ti, akik Orbánt nem tudom kire szeretnétek lecserélni, tényleg ennyire képtelenek vagytok egy nagy képet nézni? Annyi a vádatok, hogy lop??????
Oké, először is kérem, írjátok ide a konkrét neveket, akikre azért
fogtok szavazni, mert nem lopott és mert nem is fog lopni.
Másodszor, ti esetleg tényleg nem tudjátok, hogy akikkel Orbán szemben áll, azok (illetve azok globalista irányítói, mert itt csak azok macskajancsiai ugatnak) nemhogy lopnak, de az egész globalizmus működtetői, élvezői, akik rabszolgaként dolgoztatnak minden embert, akik miatt a megszülető csecsemőd azonnal adóalany, akik ilyenné tették a világot és az emberi életet pár száz év alatt????
Ti nem tudjátok, Orbán ellenében kiket akartok támogatni? Hol éltetek eddig? Nem ismeritek az Új Világrend, az Illuminátus nemhogy mindent tőletek ellopó, benneteket globális rabszolgaságban tartó profithajhász gazdaságpolitikáját, akik ezt az egész cirkuszt, amivé a bolygónk vált, beleértve a terrorizmust, jól előkészítették évtizedekkel ezelőtt?
…..
Ti nem látjátok, hogy merre tart az egész Föld, a mai emberiség,
mi felé vezetnek titeket a szátokba adott hülyeségekkel?
Ti tényleg nem tudjátok, hogy S. GY. (nem írom ki, mert a FB azonnal leszedi, de ezt remélem, kitaláljátok) és főnökei (mert azért ő csak egy stróman a nagy zenekari műben) terv szerint irányítják a mai eseményeket? Pont azt akarták elérni, hogy most bégessetek Orbán ellen??? Hazug álhumanista nem létező érvekkel jönnek a „migráns” kérdésben, ami az ő gazdasági és hatalmi erejük záloga?????
És ti mindezzel szemben azt hozzátok fel, hogy a mostani kormány lop???? Nem akarom elhinni, komolyan!
Az a legkevesebb, hogy tudd, a világ minden kormánya lop, ezt ti most tényleg ennyire tudatlanul kéritek számon?
Ha semmi egyebet nem tett volna Orbán Viktor, akkor annyit tökéletesen teljesített, hogy ma a világ megint tudja, hogy hol van Magyarország és kik a magyarok! Ez semmi nektek????
Az elmúlt 50 évben egy nagy nulla nemzet voltunk a világ szemében, egy senkik, akiknek nincs egy önálló gondolata sem, mindig valakiknek a csatlósai, politikailag, gazdaságilag és gondolkodásilag! Kullogtunk valakik után. Most először a magyarok tematizálnak, a magyarok mutatnak utat! Nem erre vágytatok???
Mi van, ha ez a szellemi megújhodás, aminek innen kell kiindulni, de ti nem veszitek észre a fától az erdőt????
Soha ilyen világos beszédet nem hallottam kormányfőtől, mint Orbán Viktorét. Ti süketek vagytok? Az egyedüli világos és nem mellébeszélő hang!
Tényleg képtelenek vagytok felnőtt érettséggel komolyan mérlegelni valamit és valakit?
Én is fel tudnám sorolni, miket nagyon nem szeretek az
Orbán-kormányban és mit kérnék számon, ami belügy. De könyörgöm, egy országban mindig lesznek megoldatlan belső kérdések, a leggazdagabb királyságban is voltak nem mindenkinek tetsző intézkedések és lesznek
is dögivel, bárki másra szavaztok! De ez konkrétan most elenyésző kérdés, egy mellékes taktikai szál a nagy stratégiaihoz képest!
Tényleg úgy gondoljátok, vesszen minden erénye, vesszen minden, az EU-s pénzek kicsorgatásánál fényévekkel fontosabb eredménye, amit elért és ami a jövőben a lányaitokat megvédi ….. és a feleségeiteket, hogy állatnak se vegyék az új „európai” vallás égisze alatt?
Tényleg nem fogjátok fel minimális szinten sem, hogy miről van szó?”
Golenya Ágnes író kiváló írása az ellenzékhez.
A NYUSZET az nem a gúrnándikás picsogó csapat?
Mégis sok nyugger isteníti, a szegényebbek közül is.
A fizetéskorrekció is elmarad…. Mint mindig….