Tóth-Szántai. A helyünk a két nagy autógyár – a kassai Volvo és a debreceni BMW – között

Az északkeleti aranyháromszög két csúcsa összefog: Miskolc és Debrecen 

 

Miskolc és Debrecen hasonló kihívásokkal néz szembe. Mindkét város geopolitikai adottságai és jövőképe nagyon hasonló: modern megoldásokat, akár mesterséges intelligenciát is alkalmazva szeretnék megtartani fiataljaik és lakosságukat, miközben gazdaságuk fenntarthatóan fejlődhet.

Papp László debreceni polgármester hangsúlyozta, hogy a fejlődés kulcsa az együttműködésben és a térségi gondolkodásban rejlik. Debrecen jelentős eredményeket ért el az elmúlt évtizedekben, de hibás lenne azt gondolni, hogy egy település szigetszerűen kiemelkedhet a térségből. Miskolc és Nyíregyháza is fontos szerepet játszik a fejlesztési politikában, hiszen egy gazdasági térség nem lehet egypólusú.

Tóth-Szántai József miskolci polgármester a demográfiai kihívásokra hívta fel a figyelmet. A kohászat megszűnése után csökkent Miskolc lakossága, és – más nagyvárosokhoz hasonlóan – a fiatalok elvándorlása továbbra is problémát jelent. A polgármester szerint Miskolcnak meg kell találnia a helyét két nagy autógyár – a kassai Volvo és a debreceni BMW – közötti térségben, és értékteremtő módon kell kapcsolódnia gazdasági potenciáljukhoz.

A Miskolci Egyetem által harmadszor megrendezett Campus Fórum Green and Smart nemzetközi üzleti konferencia különleges alkalom volt: Miskolc és Debrecen vezetői közösen keresték a két város és a régió közös fejlesztési lehetőségeit. A rendezvény fő témája az volt, hogyan lehet egy egyetem motorja az üzleti szolgáltató központoknak, miközben fenntarthatóan működik.

22 Responses

  1. Majd a ruhatár szakok felvirágoztatják a régiót.
    Különösen bátrak és termékenyek a miskolci hályogkovácsok.

    1. Látom bolsi; megtetted.

      Csurka István egyébként nem a szakértelmet nevezte olcsó, bolsevista trükknek, hanem a szakértelemre hivatkozást.

  2. Bazzeg a duma meg a tervek!!! Konkrétumok nélkül, hogyan kívánja T.polgármester úr itt tartani a fiatalokat, egyetemistákat?? Zotyóka is csak mosolyog az egyetemen, talán szakvizsga felkészítőre ment?

    1. Minek? Itt van nekünk Gati meg F.Nagy. Ketten majd viszik a Várost, egymást feldicsérve.

      A földrajzilag szennyezett Sajóvölgyében felesleges termelni, fűteni, közlekedni. Sérti az EU előírást. Miskolc az ifjú politológusok táblagyártó városa.

      A turizmus nem jó, mert a turistának ki kell nyalni, minden kívánságát lesni kell. Az önérzetes miskolci ilyet nem tesz.
      Az ipar nem jó, mert még a szalagmunka tervezése is unalmas, macerás, nemhogy a szalagmunka. A hagyományos iparhoz nagy tudás, nagy idő kell. Nincs gyors megtérülés 7 pötyögés után. Önérzetes miskolci nem tesz ilyet.
      Büfészakot felcserélni nem jó mert az nem tetszik a miskolci elit középsuli tanárainak.
      Politika óra mat-.,fiz.-kém-. helyett.
      A mindenkori kormánynak, városvezetésnek beakasztani, na az trendi, az garandtálja a
      lemaradást, végső soron, egyre kisebb lesz a város öko lábnyoma, a város egyre zöldebb lesz.

      1. Már megint felböfögted a félig megemésztett szemetet, amivel megetetett kormányod?
        Elég sz@rszagú! 😀

          1. Gatihoz és F.Nagyhoz mi köze van a legitim kormánynak Miskolc szakrális környezetében? 😁😂😀

          2. Ők legalább tudják hol van Miskolc.Az ügyeskedő kamudoktor mikor járt itt utoljára cementtöcskölökém? :):);)

  3. Toca a büfészakon biztos megtanulta a mondást, miszerint két szék között a földre ülünk. Ezért dolgozik

    1. Két komment között kiugorhatnál Ukrajnába, ha már inflációmmal fizetem a háborús jóvátételt előre és hozhatnál nekem 5 kiló paradicsomot.

      „Az EastFruit elemzői szerint a belföldi termelés felfutása és a visszafogott kereslet miatt a hajtatott paradicsom ára jelentősen csökkent az ukrán piacokon. Az árak mérséklődését fokozza a külső piacokról, elsősorban Törökországból érkező stabil paradicsomimport – írta meg a FruitVeB. Május első hetében a paradicsom átlagára a 70-100 UAH/kg (605-865 Ft/kg) közötti sávban alakul, ami átlagosan 18%-kal alacsonyabb, mint az előző hét végén, és már nagyjából azonos szinten van, mint a Törökországból importált tételek árszintje.”

      1
      3
      1. Inkább szaladj el a testvéreidhez ruszkihonba és vásárolj be a jó minőségű orosz termékekből de ha már ott vagy telepedj is le, hátha elvisznek harcolni Ukrajnába a „fasiszták” ellen. Ott nem kell fizetned „jóvátételt”! Érdekes, hogy csak Magyarországon okoz ekkora gondot és INFLÁCIÓT az Ukrajnában dúló háború! Ez neked még nem tünt fel fidkány? Hát persze, hogy nem tűnt fel, hiszen te beszopod és terjeszted a kurmány mocskos hazugságait, b+!

        1. Yes War,Yes Migration, Yes Gender
          és 24 órán belül minta jogállam leszünk
          akárcsak Lengyelország

          Egyébként Vlagyivosztokba megyek.

          https://www.youtube.com/watch?v=a0YlSUwOPik

          1. Lesz@rom hová mész…Innen még anyádnak sem fogsz hiányozni.

          2. Orbán Viktor (2008):
            „Amikor független országot ér katonai agresszió, akkor a közép-európai népeknek kötelessége egyértelműen és világosan beszélni. Szerintem bennünket, magyarokat ’56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyes erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalnunk”
            Aki nem hiszi, az itt meg is nézheti: https://www.youtube.com/watch?v=0ndu5mhU1bw&t=102s

      2. Anyádat fizeted, fogyatékos fideszkurva. Pontosabban a führeredet és hordáját, de ahhoz is hülye vagy, hogy átlásd, hogy átbasznak.

  4. Tegnap kb. délután 3 órakor, csúcsforgalomban az OPEL Sajó előtt a HÖLDMAYER-es vidáman és rendkívül komótosan pakolta a szalon autóit a Zsolcai-kapuban, főútvonalon a kiegészítő tábla nélküli „MEGÁLLNI TILOS !” tábla hatálya alatt állva a külső sávban és nem értette, miért dudál (lakott területen azért, mert balesetveszélyt jelent !) a sok KCSG . . .
    ÖÖÖÖÖÖ . . .
    Igaz csak a Fonodáig-Volánig állt ugyan az összefüggő kocsisor két sávban, feltartott pár száz embert, de ez egyáltalán nem zavarta meg komótos ténykedésében . . .
    öööööö . . .
    Mondjuk ezt heti rendszerességgel többször is így csinálják az autószállító sofőrök ott, de valahogy EZ MÉG A RENDŐRSÉGNEK SOHA NEM TŰNT FEL, az alatt a pár év alatt, amióta meg van az OPEL Sajó . . .

  5. Nem tudom, tetszenek-e tudni, a Kazinczy utcában van a debreceni BMW gyár munkaerő toborzó irodája. Csak mondom…

  6. Lázár János megkérte az oligarchákat, hogy fogják vissza magukat a következő tíz hónapban Jaj istenem, szegény oligarcák, akkor most a választásokig semmi jachtozás, privat jet, netán rogán sem helikopterrel megy a vidéki esküvőkre? De tessék mondani, orbán azért csak járhat állami repcsivel nyaralni, vagy a meccsekre? Vagy már a „haverok” sem reptethetik a külföldi stadionokba? És a főkeresztény? Ő vadászhat? Oké vizibivalyt nem gyilkolhat, de legalább egy zsiráfot? Vagy zebrát? Ja, zebrát azt most biztosan nem. És a neres luvnyák? El kell tenniük a szekrény mélyére a több tízmilliós táskákat? Akkor most szíjmelinda szatyorral fognak járni? És az órák? Vegyék le? És ha valaki megkérdezi tőlük, mennyi az idő, akkor majd előveszik a mobiljukat? Azon kell mutatni? Nehéz idők lesznek ezek. Szegények bezárva a párszáz milliós vagy milliárdos haciendába, nem höröghetnek a ferrarik, a G-osztály is aluszik… Semmi luxus bevásárlás, nyaralás… Mit fognak csinálni egész nap? Netflixet néznek? Hát nem azért van a lX

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű