A független képviselők szerint az Európai Bíróság múlt heti döntése átírja a devizahitelesek ügyeinek eddigi értelmezését.
Az összes devizahiteles ügyének a felfüggesztését kezdeményezte Jámbor András és Hadházy Ákos – a két független képviselő hétfő délután nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatot. A képviselők szerint azért van szükség az ügyek felfüggesztésére, mert a múlt héten az Európai Bíróság olyan döntést hozott, amely szerintük „teljesen átírja a devizahitelesek ügyeinek eddigi értelmezését.”
A luxemburgi székhelyű testület előtt Marczingós László ügyvéd nyert pert, az ítélettel a bíróság azt mondta ki, hogy az EU fogyasztóvédelmi irányelve (93/13/EGK) szerint tisztességtelen egy olyan devizaalapú lízingszerződés, amely teljes mértékben a fogyasztóra hárítja az árfolyamkockázatot. A döntés szerint továbbá az így érvénytelenné váló szerződések a tisztességtelen rész kihagyásával sem teljesíthető, azaz „helyre kell állítani azt a jogi és ténybeli állapotot, amelyben a fogyasztó a szerződés megkötése nélkül lett volna.”
Jámbor és Hadházy szerint ez nem jelenti azt, hogy a döntést automatikusan átültetik a magyar jogba, ezért kezdeményezték a devizahitelesek ügyeinek felfüggesztését, amíg kiderül, mi a döntés hazai jogértelmezése. Egyúttal azt javasolják, hogy szülessen olyan törvény, amely az ítélet szellemiségét átülteti a magyar jogrendbe. Hadházy az eset kapcsán arról írt a Facebookon, hogy bár nem tartja legitimnek a parlamentet és nem szokott feleslegesen törvényjavaslatokat benyújtani, ez most szerinte egy olyan ügy, amelyben szükség van a figyelemre.
Egy válasz
Mi lesz azokkal az ügyfelekkel, akikkel a bank aláíratta a dupla összeg törlesztését, de egyből eladták a hitelt behajtási, végrehajtási cégeknek, ahol már hatszorosa minden a felvett összegnek? Semmisnek kellene venni először a végrehajtó cégek követelését, leírni mindenhonnan a hitelt, majd visszaadni a banknak a szerződést, kártalanítsa az ügyfelet, hogy ismét elölről kezdjék a tisztességes havi törlesztéseket szerződéskötéssel.