Magyar Péter titokzatos dokumentumot ígér, amit az “Orbán-kormány őszödi beszédének” nevez

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfő esti Magyar Infó című videós bejelentkezésében váratlan bejelentést tett egy állítása szerint nemrég megszerzett dokumentumról, amelyet “az Orbán-kormány őszödi beszédének” nevezett.

Magyar Miskolcon. Archív

A pártvezető szerint a birtokukba került irat “alapjaiban felülírja azt a béke narratívát”, amit a kormány a magyar emberek felé közvetít.

“Néhány napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot,” fogalmazott Magyar, aki szerint ez egy hiteles irat, amely mindent felülír, amit a kormány eddig kommunikált. A Tisza elnöke azt állította, hogy a dokumentumban a magyar nemzetbiztonságot érintő súlyos állítások is szerepelnek, és szerinte “egyértelmű bizonyíték lesz arra, hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

A videóban Ruszin-Szendi Romulusz, a párt honvédelmi szakértője megerősítette, hogy látta az anyagot, és szerinte ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, “hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”. Magyar hozzátette, hogy az irat nyilvánosságra hozatalát hamarosan tervezik.

Bár a pontos tartalmat nem árulták el, Magyar utalt arra, hogy az ellentmond a kormány békepárti kommunikációjának. A pártvezető azt is megjegyezte, hogy az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem a nemzetbiztonságot érintették, míg ez a dokumentum szerinte igen.

A videóban – melyet hétfőn délelőtt rögzítettek – Magyar több más bejelentést is tett. Május 12-től újabb országjárásra indulnak, ezúttal tematikus hetekkel, ahol egy-egy nagyobb gazdasági, társadalmi vagy szakpolitikai kérdést (agrárium, rendvédelem, egészségügy) járnak majd körül interaktív formában. “Kérdéseket is fel lehet majd tenni, interaktív eszmecserét szeretnénk a megoldandó problémákról és a Tisza által javasolt megoldásokról,” mondta.

A műsorban Bódis Kriszta, a párt társadalompolitikai szaktanácsadója kifejtette, hogy Magyarországnak a rendszerváltás óta nincs társadalompolitikai stratégiája és víziója. A gyermekvédelemmel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy már az is sokat segítene, ha az 1997-ben elfogadott törvényeknek megfelelően építenék fel a rendszert.

Magyar a gazdasági helyzetet is kritizálta, kiemelve a nemrég közölt kedvezőtlen növekedési adatokat. Szerinte Európában egyedülálló mértékben estek vissza a magyar gazdasági mutatók, ami előrevetíti, hogy a második negyedév is gyenge lesz. “Vagy a hiánycélt emelik fel, vagy újabb megszorítások lesznek,” jósolta, hozzátéve, hogy a rossz adatok miatt mintegy 2000 milliárd forint hiányozhat majd a költségvetésből.

A Tisza elnöke szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a kormány “nem tehet mást, minthogy hitelekért kuncsorog arab országokban, vagy Kínában, vagy Dogobert bácsinál”. A Polt Péter legfőbb ügyész helyzetével kapcsolatban pedig kijelentette, hogy beszédes, hogy nem cáfolták az idő előtti távozásáról szóló híreket, és a Fidesz terve szerinte az, hogy “egy újabb Orbán-janicsárt ültessenek a legfőbb ügyész székhelyére”.

 

21 Responses

  1. Pazmeg! Ellopta Simicska atombonbáját?
    Az akciót pénzelte a Soros család, Manfred pártcsaládja, Hillary Clinton baráti köre és
    valamelyest a BlackRock bété. Az akció koordinátora a vidéki prokátor. Műszaki ellenőr
    a présember kedves felesége.

    3
    5
  2. Bijjon, bijjon.
    Kiestek a doksik Szendi Romulusz plafonra helyezett hálószobai tükre mögül két döngetés között.
    Ez a pornoszál a spanyol áramszünetet okozó légköri oszcillációhoz hasonló hatást váltott ki.
    A Szendin kivüli törpék mindegyike begerjedt. Úgymint; Tudor, Vidor, Morgó,Szundi,Hapci, Kuka .

    3
    5
    1. Erőlködsz helyi fideszcsótány? Erőlködj csak, míg bokáig össze nem fosod magad! 😀 😀 😀

      8
      4
      1. Nem érdekelnek az unokáid, én már éltem eleget Békében.

        „Berlin addig támogatja Kijevet, ameddig szükséges

        – makogta a leköszönő scholtz .Nem saját eröböl ilyen gügye: csak visszaöklendezte azt, amit a londoniak az eus szolgák szájába rágtak.
        Nidda:
        McAllister EP-képviselő: támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak kell

        https://www.europarl.europa.eu/topics/hu/article/20230120STO68506/mcallister-ep-kepviselo-tamogatjuk-ukrajnat-ameddig-csak-kell

        A leendő EU-s külügyi főképviselő szerint amíg csak szükséges, támogatni kell Ukrajnát

        https://www.szabadeuropa.hu/a/a-leendo-eu-s-kulugyi-fokepviselo-szerint-tamogatni-kell-ukrajnat-amig-csak-szukseges/33199391.html

        Ameddig csak szükséges – a G7-országok támogatják Ukrajnát

        https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20241117-addig-csak-szukseges-a-g7-orszagok-tamogatjak-uktajnat

        Ameddig csak szükséges

        https://hvg.hu/vilag/20250301_nagy-britannia-ukrajna-keir-starmer-volodimir-zelenszkij-targyalas
        Ameddig csak szükséges

        https://www.portfolio.hu/gazdasag/20221212/megszolalt-az-amerikai-penzugyminiszter-addig-tamogatjuk-ukrajnat-ameddig-csak-kell-584656

        London kiadta a parancsot. Folyik az esztelen öldöklés, ameddig a klubban az urak szükségesnek látják..

        Értjük, ugye?”

          1. hvg, portfolio,, szabadeurópa, a Vityka zsebében van 😁😂😀

          2. Igen taknyos?
            „London kiadta a parancsot. Folyik az esztelen öldöklés, ameddig a klubban az urak szükségesnek látják..”
            Ezt melyik írta csótánykám?

  3. Háromfarkú Cica párt cuki Petike bemutatja békaembereit ürgebőrbe bújt békaembereit. Hiába erőlködik kiszáradt a Tisza. Békalábakkal csápol Petike. 😉 Lehet a jövő évi kocsonyabékafesztiválra készülnek. 😀 😀

    4
    6
  4. Ti Szátok nagy ha ekkora a Ti Szátok mehettek a frontra védeni Ukrajnát „csókolgatva” édes zselés Zselékéteket. Első parancsszótól futva sietnétek hazáig.

    4
    7
    1. Ó hát én nem vagyok akkor hős mint Orbán Balázska…:)::)
      „Orbán Balázs: „Ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél”

      :):):):)::))

      9
      1
      1. Légy nyugodt, Baluka ott is lesz. Fegyverrel a kezében. Amit széles nyelvvel át is nyújt a posztszovjet elvtársaknak.

        7
        1
  5. Öszödi beszédet a Ti Szátok háromfarku cicapárt mondott amikor azt mondták burkoltan valaki, hogy miért jó ha Brüsszelből nem kapunk pénzt. Hátha majd abba Orbán belebukik. Sehol a világon nincs olyan ellenzék amely saját országa ellen kampányol szégyen amit cuki Petike csinál. Nekik az a jó ha az országnak minél rosszabb mert hátha abba orbán belebukik isten ments az ilyen vezetőktől még a”tyúkolamat se bíznám rájuk” nem, hogy az ország vezetését A TYÚKÓLAMAT SE.

    3
    7
    1. Adjak zsepit aranyom?
      206 október „Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. „

      8
      2
      1. Mé’? valami ünneplést vérbefojtottatok
        vagy almunyia eftással átb@ssztátok az unijó fejét

        most meg idejössz hazudni, Orbán szavait átértelmezni, egy aljadék újságcikket idézni?

        Na, húzzál szépen el innen !

        1
        5
          1. a te ostobaságod fáj

            ki nem sz@rja le a 24huhogó és a Nyugat.hu-t?

            https://24.hu/fn/gazdasag/2006/10/25/orban_elzarna_unios_penzeket/

          2. Kevesebb bukta nercsicska és majd nektek belterjes kesmaköcsögöknek is hisznek…

          3. https://24.hu/fn/gazdasag/2006/10/25/orban_elzarna_unios_penzeket/

            Mondta, vagy nem mondta? Hát persze, hogy mondta! Akkor meg nem értem, mit pattogsz, fideszcsicska!

    2. Jól van hülyegyerek, felmondtad a napi propaganda szemetet, nyugodj le. Attól függetlenül, hogy itt vered a nyálad, jövőre úgy fogják a fideszt seggberúgni, hogy egy hétig nem találják az utat moszkvába! Te pedig vagy mégy az elvtársaid után, vagy itt maradsz és kivert kutyaként éled tovább azt a hitvány életed, mert egy ilyen senkiházi, gerinctelen hulladékra nem lesz szükség ebben az országban. Én szóltam, fidkány!

      3
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű