Mi lehet az oka, hogy ennyi villamosbaleset történik?

villamosbaleset Miskolc sok

Szinte minden héten, de előfordul, hogy akár heti több alkalommal is fordulnak elő villamosbalesetek Miskolcon. Már a közösségi médiában sem találkozni meglepődött kommentekkel egy villamos vs autós poszt alatt, ugyanis már gyakorlatilag megszokottá váltak az ilyen típusú balesetek.

villamosbaleset miskolc
Villamosbaleset Miskolcon
Forrás: FB

Mi lehet az oka, hogy ennyi villamosbaleset történik?

– Ennek több oka is lehet. Az egyik igazából maguknak az autóknak a fejlődése, hiszen az akusztika egyre nagyobb a belső térben, ezért egyre kevésbé lehet behallani a kívülről érkező zajokat, illetve a villamos is jóval csendesebb mint régen volt. Ezeken kívül az is közrejátszhat, hogy nem nagyon csillingel a villamos. Régen minden veszélyhelyzetben jelzett, de már valamiért nem minden helyzetben szokott, ez pedig megnehezíti a sofőrök dolgát – nyilatkozta Bencze Csaba, a Bencze Autósiskola tulajdonosa a boon.hu-nak.

A másik ami nagy problémája az autósoknak, hogy balra kanyarodásnál nem nagyon néznek a visszapillantóba, hátra, a villamos pedig a hosszabb féktávjából miatt nem tud időben megállni amikor hirtelen bekanyarodnak elé.

6 Responses

  1. A villamos vezetők alkoholfogyasztását is meg kellene vizsgálni. Szombaton 17:30 körül érkeztünk meg a tiszaira, olyan alkohol szag jött a fülkéből mintha egy kocsmába érkeztem volna meg. Épp váltotta egy másik villamos vezető és a fülkéből alig bírt kiszállni.

    1
    3
  2. Marhaság! Az MVK járművezetőit egytől egyig munkakezdés előtt alkoholszondázzák. Azt pedig kétlem, hogy járművezetés közben meghúzogatják a butykost. Te pedig egy igen rosszindulatú seggfej lehetsz!

    5
    1
  3. A legnagyobb gond, hogy ilyenek oktatják a miskolciakat vezetni. Más városokban sem csilingel értelmetlenül a villamos. Ráadásul itt sokkal könnyebb lenne vezetni, hisz egyetlen vonal van, végig látszik a sín az autóstól balra.

    1. Itt lesz a titok nyitja, olyanok is simán kapnak jogsit és kocsit, akiket minél távolabb kellene tartani tőlük. Ők azok, akik annyira nem bírnak egyszerre több párhuzamos eseményt is feldolgozni, hogy még a közértben is folyton nekiütköznek valaki másnak.

  4. Picivel kevesebb figyelem a Facebook pörgetésnek, picivel több a visszapillantó tükörnek és nem történik meg a baj.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű