Donald Trump 50 millió dollár katonai segélyt küld Ukrajnának az ásványi anyagokról szóló megállapodás után – írja a Times ukrán kormányzati forrásokra hivatkozva. A Kyiv Post értesülése szerint az amerikai kormány nemrég tájékoztatta a kongresszust arról, hogy engedélyt ad a 50 millió dolláros vagy annál nagyobb összegű fegyverexportra.
Ez az első ilyen jellegű engedély, mióta Trump több mint 100 napja visszatért a Fehér Házba, és alig néhány héttel azután érkezett, hogy az amerikai kormányzat felfüggesztette az Ukrajnának szánts összes katonai segélyt.

Az amerikai és az ukrán kormánynak csütörtökön sikerült aláírnia az a megállapodást, ami alapján az Egyesült Államok is osztozhat az ukrajnai ásványkincsek és ritkaföldfémek értékesítéséből származó bevételekből és jogdíjakból. A megállapodás értelmében létrejön az USA–Ukrajna Újjáépítési Befektetési Alap, ami – a Trump-adminisztráció szerint – el fogja kezdeni visszafizetni azt a becslések szerint 175 milliárd dollárnyi segélyt, amit Ukrajna a háború kezdete óta kapott.
2 Responses
De hát Brüsszel is ezt akarja és a vízcsapból is az folyik milyen háborúpártiak….
Most akkor Trump ( a barátunk ) fegyverszállítmánya békepárti az unióé meg háborúpárti ?! Már a szankcióknál is ez a furcsa helyzet állt elő, még kétségbeesetten harsogták, hogy a trumpi szankciók a békét szolgálják, de az unioéra a háborút mondták, sok ostoba elfogult úgysem gondolkodik az ilyesmin . Ilyen az amikor lassan a kormány nyakára tekeredik a saját hazugságspirálja.
Jaja! A tények makacs dolgok! Orbán Viktor miniszterelnök 2008-ban kijelentette:
„Amikor független országot ér katonai agresszió, akkor a közép-európai népeknek kötelessége egyértelműen és világosan beszélni. Szerintem bennünket, magyarokat ’56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyes erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalnunk.”
Aki nem hiszi, nézze meg saját szemével:
https://www.youtube.com/watch?v=0ndu5mhU1bw&t=102s