Percenként 29 ezer fát vág ki az emberiség

 

A land-art érdekes határterület tájépítészet és képzőművészet között, és sokszor reflektál társadalmi problémákra, ahogy a művészet maga. Almási Balázs ennek a műfajnak régóta jegyzett alkotója és most a Budai Arborétum adott otthont egy ilyen hallgatói kísérletnek, amelyet egy az arborból egyébként okkal kivágott fatörzs inspirált. Merthogy – és ez a felvetése az installációnak – percenként 29 ezer fát vág ki az emberiség a bolygó felszínéről okkal vagy ok nélkül, s ez nem igazán fenntartható.
A koncepció akarva-akaratlan rímel arra a salátatörvénybe csomagolt kormányzati elképzelésre is, ami most a nagy felháborodást kiváltó tüzifarendelet törvényi erőre emelésével hekkelné meg az erdőtörvényünket és a természetvédelmi törvényünket, megkönnyítve védett erdőkben is a tarvágásos fakitermelést.

Bűnügyi helyszín – NEM természetes halál Almási Balázs installáció készítése Budai Arborétum 2025 ápr

De rímel arra a folyamatra is, ami Budapesten és az agglomerációban egyre nagyobb problémaként jelenik meg: a Budai zöld gyűrűt megeszik az új építkezések. Mindezt jogszerűen teszik többnyire, de az erkölcs és a jog sok esetben nincs egymással szinkronban, a jogalkotókon pedig nagyon sok múlik. A városi zöldnek még mindig túl kicsi a joggal megtámogatott becsülete.
Amikor az okok pusztán rövidlátóan gazdaságiak, nem valami veszélyt hárítanak el vagy élőhelyet javítanak, azaz nincs bennük egyéb szempont, csak a természet kizsákmányolása, akkor mennyire tekinthetők ezek társadalmi szinten is bűnnek? Ezt a kérdést feszegeti a landart eszközeivel ez a gondolkodásra késztető alkotás.

 

 

Bűnügyi helyszín – NEM természetes halál
Koncepció: Jakab-Nyitrai Dorottya
Csapatvezető: ALMÁSI Balázs
Alkotók: BELLA Márton, DEMETER Bianka Klára, FERENCZ Krisztina, FURUGLYÁS Petra Enikő, HOMOKI Levente, JAKAB-NYITRAI Dorottya, KORODI Bíborka, LUKÁCS Balázs István, ORMÁNDI Boglárka, PINTÉR Gergő, SZÉL Benedek, VARGA Erzsébet, ZSIGMOND Zsombor
Esemény: MA tájépítész és kertművész mester szak elsőéves hallgatóinak projektje a Tájépítészeti grafika és vizuális kommunikáció 1. c. tárgy keretében.
Helyszín: Budai Arborétum felső kert, Budapest
Időpont: 2025. április 24.
Kiemelt támogató: ORMOS IMRE ALAPÍTVÁNY
Fotók: ALMÁSI Balázs, ZSIGMOND Zsombor
További képek és videók >>> 

Egy válasz

  1. mi, heteroszexuális, asszertív fellépéssel rendelkező férfiak kezdünk kisebbség lenni. Otthonról, a generációmból is

    – idézi az nlc Árpát, aki gyerekkorából hozta ezt a mintát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű