5 óra után valamivel vette kezdetét a Kossuth téren a Hadházy Ákos által meghirdetett demonstráció. A korábbi hetek tüntetéseihez képest a mostani rendezvényen jóval kevesebben jelentek meg, a helyszíni beszámolók szerint az esemény kezdetekor azon is gondolkozni kellett, hogy ki a tüntető, és ki a turista.
A tüntetésen természetesen megjelent Szabó Bálint, a Duna Párt alapítója, aki összetűzésbe került Császár Attilával, a közmédia riporterével.
A vitába becsatlakozott Antal Niko, egykori ligetvédő is, aki többek között azt „mantrázta” egy hangosbemondóba, hogy „ne hazudj, Csaszi!” (Császár Attila beceneve – szerk.).
A riportert az egybegyűltek közül is többen sértegették, inzultálták.
Valaki meg azt mondta, hogy „hazaloptátok Kalettát”
t”
21 Responses
Az a Kaletta nem valami mszp karrier-pedofil volt, akit visszavontak a drogháborúból?
Dehogynem!
Kaletát 2001-ben – tehát az első Orbán kormány idején – vették fel a Külügyminisztériumba, majd 2017-ben Orbán nevezte ki a perui magyar nagykövetség élére.
Miután amerikai és koreai nyomozók felderítették azt a nemzetközi pedofil-hálózatot, aminek Kaleta is tagja volt, 2019 márciusában Orbán hozatta haza titokban (!) ezt a söpredéket.
Szijjártó az elítélése után azt nyilatkozta, hogy „amit lehet és amit a törvény enged, nyilvánosságra fogunk hozni”. Később azonban a magyar hatóságok még kérdésre sem árultak el szinte semmit arról, hogy mit követett el.
Szóval kevesebb HírTv-t kellene nézned, és akkor számodra is világos lenne, hogy ez az állítólagos „mszp karrier-pedofil” milyen szépen illeszkedik a pedofideszesek sajnos mára elég hosszúvá vált sorába!
Akkor nem Los Angelasban szervezték be?
Kereskedett a képekkel? Nézegette a képeket? Kinek ártott vele?
Képzeld, 1956-ban a szomszéd kútjában megtalálták azt a fegyvert,amit sohasem látott. Elvitték.
„2001-ben felvételizett sikeresen a Külügyminisztériumba,[4] ahol kezdetben az Amerikai Főosztályon dolgozott. Ezt követően külszolgálaton kezdett dolgozni, 2007-2011 között Los Angelesben első beosztott és konzul, 2011-től az Amerikai Főosztály főosztályvezető-helyettese volt.[6] Ezt követően a Külügyminisztérium, majd az Igazságügyi Minisztérium sajtófőnöki pozícióját töltötte be. A sajtófőnöki pozíciót követően a Külgazdasági és Külügyminisztérium Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályán vállalt munkát.[4] 2017-ben kinevezték – a 2006-os bezárását követően újra megnyitott[7] – perui magyar nagykövetség élére,[8] majd 2018-ban – Magyarország limai nagykövetségének vezetésére kapott megbízása érintetlenül hagyása mellett – megbízták a bolíviai képviselet ellátásával is.[9] Mindkét megbízatása alól 2019-ben mentették fel.[10]”
Aztán a fidesz kétharmad alatt elkezdett pedofilkodni, szíjjártó petike meg különgéppel kimenekítette a mi pénzünkön kormányzati különgéppel, ma meg éli világát. Csak a fidesz!
„Kereskedett a képekkel? Nézegette a képeket? Kinek ártott vele?” – Ja hogy a Fideszben a pedofíliának is vannak fokozatai? Nézegetni szabad, mert kinek ártanak vele? És a kereskedés minek minősül? Nem is beszélve arról a féregről, aki csinálja is…
Innen már csak egy lépés, hogy „nyugodtan legyél pedofil, csak ki ne derüljön!”
Már értem, miért vonzza a Fidesz a pedofilokat, mint lócitrom a verebeket.
Mit ítélt meg a Független 3. hatalmi ág? 😁😂🤣😀
Annyira imádjátok a 100 éves bírókat
A nem doktor Simon mszp alelnök ügyét 2013-tól vizsgáljátok.
Képzeld! Matolcsyék átutaltak mindent a nem doktor Simon svájci számlájára, azért nem tudtok semmit.
Ja, ja. Olvastuk
„A baloldali elit egyik liberális megmondóembere volt Sipos Pál, a 444.hu átal leleplezett pedofil tanár, televíziós műsorkészítő. A Magyar Nemzet információi szerint Sipos már az első Orbán-kormány idején gyakran arról panaszkodott: Magyarországon tombol a fasizmus, ő pedig zsidó származású, ezért a bőröndje mindig be van csomagolva. A napilap állítja, Sipos Pál a 444.hu cikkéig megbecsült tagja volt a liberális véleményformálók körének, aki a korábban Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 alapításában is részt vett. Sipos neve ugyanis ott virít a párt születését hírül adó kiáltvány aláírói között. Sipos Pál évtizedekig érinthetetlen, sérthetetlen volt. A fővárosi elitgimnáziumban és a tévében folytatott szexuális visszaélések azért maradhattak ilyen hosszú ideig titokban, mert egyrészt a Sipost körülvevő közeg elfordította a fejét, másrészt a politikai kapcsolatok is védelmet jelentettek. Érdekes, hogy miközben az egész ország mélységesen elítéli, hogy Sipos szexuálisan zaklatta diákjait, badacsonyörsi mikrokörnyezete szokatlan hevességgel védelmezi őt. Az egykori magyartanár szomszédai rendőrrel fenyegetőzve próbálták meg elzavarni a Sipos-háztól a PestiSrácok.hu munkatársait.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
A hallgatásra és a kiváló politikai kapcsolatokra vezethető vissza az, hogy miért csak most bukott le pedofíliával, fiatalkorúak szexuális bántalmazásával Sipos Pál, egy fővárosi elitgimnázium korábbi tanára, majd az MTV Kulturális Főszerkesztőségének vezetője.”
Ha szarvas szilveszter a pestiköcsögöktől megírta akkor máris hiszek neked…:):):)
a 444 írta
Szerintem elsősorban azért hozták haza, nehogy köpjön, kiknek is szállít itthon a matériából.
Van még lejjebb?
Majális helyett tüncike.
A mai ellenzék leghitelesebb embere tényleg a Thürmer.
„A Thürmer Gyula vezette Munkáspárt sem feledkezik meg a majálisról, a párt a Kodály köröndre várja a híveit reggel fél 10-re meghirdetett nagygyűlésére.
A Momentum kitart Hadházy Ákos és a káosz mellett,”
Thürmer mióta van ellenzékben?20 éve a fidesz fizeti ostoba kölök…
hááááát ellenzékben csak NERpeti van. 😁😂🤣😃😄😅😀
Akkor nincs miért aggódni nem igaz nercseléd?
MZP esetében is reszkedtem.
„Ha nagy leszek, én veszem át szerepét,
És én leszek a hős, aki mindenkit csak véd.
S ha Terit apja veri és sír a Teri,
Én megvédem és így terjed a hír el:
Hogy akkor jött a Tenkes kapitánya,
Ő odacsap, hol sanyargatni lát,
És emiatt az ember úgy imádja,
Ezt az irtó klassz kapitányt.
Csak épp anyu és apu nem szeretik,
És akármit is tesz, minden primitív nekik.
Ha védem, az is hiba, csak áll a vita,
A múltkor épphogy el nem kezdtem bőgni.
És akkor jött a Tenkes kapitánya,
S anyu futott, hogy nézze a csatát,
Lopakodott az apu is, hogy lássa,
Ezt az irtó klassz kapitányt,
Ezt az irtó klassz kapitányt.”
Vajon miért nem csodálkozom, amikor egy fidióta Thürmer Gyulát tartja a „mai ellenzék leghitelesebb emberének”?
Thürmer nem változott
Csintalan, Debreczeni, Hadházy stb, stb, stb stb igen
Thürmer régen is nyalta a komcsisegget, meg most is. Ebben valóban hasonlít ifjúkomcsi VIktorkára…
És vajon Kövér elvtárs változott-e?
„…Az egyik legfontosabb probléma velünk az, hogy állítólag szocialista-, sőt kommunistaellenesek vagyunk. Ez nem igaz. A Fidesz nem ideológiai alapon szerveződött szervezet, a Fidesz olyan mozgalom, amelynek a soraiban a lehető legkülönfélébb ideológiájú politikai nézeteket valló emberek és csoportok vannak jelen. Én szocialistának tartom magamat. Ennek alapján azonban nem érzem feljogosítva magamat arra, hogy ezt mástól is megkövetelhessem. Számomra ugyanis a szocializmus alapértéke a tolerancia, amely magában foglalja mások politikai meggyőződésének tiszteletben tartását.”
(Kövér László köszöntője a Fidesz első kongresszusán, 1988. október elsején.)
Igen. Hányingere lett amikor a belvárosi beltenyészet SZDSZ felfalta az mszp (800 tag x 4 családtag)
2 és fél milliós szavazó táborát. Ennyi takonygerinc a világon nincs, mondogatta. Aztán nekiment
Viktornak kierőszakolta a SZDSZ-Fidesz szakadást.
És akkor nem volt hányingere, amikor a komcsiszülők gyermekei vezette Fidesz az egykori MSZMP-funkcikkal erősítve jobbosra maszkírozta magát, és felfalta az MDF és az FKgP hasonló nagyságú szavazótáborát? Akkor nem volt baja a takonygerinccel?