Kiss Garantálom János a jelek szerint csak átszálló jegyet váltott

Sorsod…

Borsod megyében hét választókerület van, ebből információink szerint nemrég háromban váltották le a „vk-elnököt”. A legnagyobb név kétségtelenül Hörcsik Richárdé. Ő 1990 óta képviselő, előbb MDF-es- majd 2002 óta fideszes színekben, jelenleg is a parlament Európai Ügyek Bizottságának elnöke, és vagy elnökként, vagy alelnökként 1990 óta folyamatosan vezette a testületet. Ráadásul eddig mindig stabilan hozta a borsodi 6-os (sátoraljaújhelyi székhelyű) választókörzetet, a 2022-es választásokon is 60,6 százalékot ért el.

Ehhez kapcsolódóan: tisztogatás jöhet a Fidesz hátországában.

Szintén nem lesz egyéni képviselő jövőre Riz Gábor. A borsodi 3-as, ózdi választókerület elnöke 2010-től képviselő, azóta stabilan nyerte a választásokat (legutóbb 58,9 százalékkal), és a parlament honlapjára 2022-ben feltöltött életrajza szerint idén 69 éves. Velük szemben a Miskolcon 2022-ben először a parlamentbe jutott Kiss János a jelek szerint csak átszálló jegyet váltott, és egy ciklus után már távozik is. (43,85 százalékos eredményével éppen csak megverte az MSZP-s Varga Lászlót, aki 42,6 százalékot ért el.)

Szinte összes budapesti képviselőjelöltjét lecseréli a Fidesz-KDNP a 2026-os választásra – írja a Szabad Európa. Az egyetlen kivételt a lap szerint az a Dunai Mónika jelenti, aki 2022-ben behúzta a 14. számú választókerületet. A sorcserében a körzetek átrajzolása is szerepet játszik, az előző választás 18 fővárosi kormánypárti jelöltjéből így 17 nem indulhat újra jövőre.

A „nyugdíjazott” képviselőjelöltek között olyan politikusok vannak, mint Németh Szilárd rezsibiztos Csepelen, a Fidesz külpolitikájában sokáig meghatározó, 1990 óta parlamenti képviselő Németh Zsolt aki egyben a tusnádfürdői szabadegyetem szervezője is, valamint Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, egykori honvédelmi miniszter.

A budapesti jelöltek cseréje indokoltnak tűnhet, hiszen a Fidesz leszerepelt a fővárosban az előző választáson. Nem úgy, mint Érden, ahol Aradszki András 2022-ben megtartotta mandátumát. Ennek ellenére a kormánypártok nem őt, hanem a tavaly az érdi polgármester-választáson Csőzik Lászlótól csúnyán kikapó Kardosné Gyurkó Katalint indíthatják. A döntés a lap szerint a helyi KDNP-t is felháborította, akik nem értették, miért nem indulhat újra eddigi, sikeres jelöltjük, de ez sem számított, mivel Kardosnét személyesen Orbán Viktor választotta ki.

A legtöbb megyében kevesebb új arccal készül a Fidesz, egyéniben nem indul Lázár János építési közlekedési miniszter Csongrádban, ahol Czirbus Gábor válthatja, igaz, Lázár a Fidesz listáján így is helyet kaphat. Szombathelyen Hende Csaba marad le a szavazólapról, Győrben pedig Kara Ákos került a partvonalon kívülre.

Egy válasz

  1. Mit tett értünk Garantálom??? A kampányban a lelátón szurkolt a nép között, utána csak a vip-ben és nyugdíjas rendezvényeken vigyorgott! Alpolgármesterként sem csinált semmit, most is nulla!!! Amit garantált, abból semmi nem valósult meg a választókat lesza@ta! Életében sokat nem dolgozott, politikus volt! Biztos találnak neki valami helyet, hiszen jó káder! A körzet messze legnullább képviselője eddig. Hubi után van lentebb!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű