A városi önkormányzat és a Miskolci Kulturális Központ szervezésében megvalósuló esemény egész napos szórakozást ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
“Nem csak a régi, hagyományos majálisokra szeretnénk emlékezni, hanem a közösségeinket is szeretnénk erősíteni itt, a Csanyikban” – mondja Tóth-Szántai József közösségi oldalára feltöltött videójában. Miskolc polgármestere hangsúlyozza: az egész napos programok keretében a családok, barátok és minden miskolci számára nyújtanak szórakozási lehetőséget.
A rendezvény teljes ideje alatt, 10:00 és 18:00 óra között számos program várja az érdeklődőket. A látogatók kényelmét díjmentesen igénybe vehető kisvonat segíti, amely a Majális park megállótól közlekedik a rendezvény területére. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy parkolóhelyek korlátozottan állnak rendelkezésre, ezért az MKV ingyenes rácsatlakoztatókat indít a helyszínre.
Részletes program
- 10:00 – A Miskolci Mazsorett Együttes és az Alkalmi Csibészek felvonulása a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar közreműködésével
- 10:15 – Miskolci Mazsorett Együttes
- 10:30 – Alkalmi Csibészek – Hétmérföldes históriák
- 11:30 – a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar műsora
- 12:00 – Batyu Színház – Boszorkánykonyha
- 13:00 – Tóth-Szántai József MMJV polgármesterének ünnepi köszöntője
- 13:10 – Eperjesi Erika és Kriston Milán, a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek zenés műsora
- 13:50 – KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes
- 14:30 – Egyszervolt Mesezenekar
- 15:15 – Black Bike Show
- 16:00 – Vadkelet koncert
- 17:15 – TAKÁCS NIKOLAS koncertje
- 18:00 – Csigabiga óriásbuborék show
- 18:30 – RADICS GIGI koncert
EGÉSZ NAP zajló programok:
- Vidámpark
- Ugrálóvár
- Lézerharc
- Íjászat
- Luftballonhajtogatás
- Arcfestés
- József Attila mesefoglalkozás
- Kertészeti tanácsadás
- Gomba kiállítás
- Gyermek- és felnőtt foglalkoztató
- MÁSA bemutatkozása
- Gasztronómiai és kézműves vásár

Az időjárás-előrejelzés szerint 25 fok is várható csütörtökön, a gyengén felhős időjárás viszont magas UV-B sugárzással járhat.
8 Responses
Kapjanak a gyermeküket egyedül nevelő apák is adókedvezményt! ☝️
A lemondásod bejelentése tényleg népünnepély lenne
A DK, mszp marakodása nem hozta meg tavaly a kívánt eredményt?
Be kell látni, hogy ez Miskolc. Nem több, nem kevesebb.
Ez a sláger:
„Egyszer csak a semmiből előkerült Barkai László és nekiment Jakab Péternek”
Chat GPT: 💠 Magyarázat a vershez – Május 1. és Szent József, a munkás védőszentje 💠
A katolikus egyház 1955-ben, XII. Pius pápa kezdeményezésére május 1-jét Szent József, a munkás napjává nyilvánította, hogy a fizikai munka méltóságát és értékét ne csupán ideológiai, hanem lelki, keresztény alapokon is elismerje. Szent József, Jézus nevelőapja, ácsként dolgozott, szorgalmas, csendes, becsületes munkájával példát mutatott a világ minden dolgozója számára. Így vált ő a munkások védőszentjévé, akihez sokan fohászkodnak tisztességes megélhetésért, kitartásért, lelki békéért.
A vers ezt a kettősséget – a világi és vallási május elsejét – idézi fel egy átélt, személyes múlt tükrén át.
*
Május elseje
Szonett 11.
Szerző: Kohut Katalin
*
Majálist ünnepeltünk egykor régen,
kivonult ünnepi ruhában a párt,
senki sem látott még olyan csuda párt,
mit alkottunk ifjan, sportosan, szépen,
*
ellenkeztünk hatalommal, bár vétlen
volt baráti körünk, melegítő nem árt,
Majálist családi ünneppé tettük, s kárt
szenvedett hírnevünk, nem érdemelten.
*
Most kétfele oszlott hatalmi tömeg
ünnepel, s szónokol kétféle sereg,
Szent Józsefet, a munkások védőszentjét,
*
s a szakszervezetek munka ünnepét
tartják a pártok országban szanaszét.
Emlékként őrzöm Szinyei festményét.
*
2012. május 1.
Pazmeg! Ki voltam a BVK brigádvezetőjére éhezve:
„Komjáthi Imre, a MSZP elnöke a közösségi oldalán tette közkincsé gondolatait, hangsúlyozva, hogy
Mi, szocialisták ma is azt mondjuk: nem egyenlő nyomorúságot, hanem egyenlő méltóságot akarunk.
Ismerős szólamok ezek egy nem is olyan távoli múltból, amikor a nép hatalmát hirdették, és ahol az egyenlő méltóság a valóságban egyenlő nyomort jelentett, ami alól a kommunista vezetők és végrehajtók természetesen kivételt jelentettek. Ez pedig az MSZP jövőbeni világában sem lenne másképp, mert ahogy a párt komcsi vezére írja:
Tisztességes bért, erős szakszervezeteket, valódi sztrájkjogot.
Kevesebb szegényt – és kevesebb gazdagot.
Nem a pénzben hiszünk, hanem az emberben.
Ti? Hegedűs Andikával együtt? 😁😂🤣😃😄😅😀😁😂🤣
Komjáthi Magyarországán – ahogyan elvtársai idejében is volt – nincs helye a gazdagoknak, mert a pénz nem is számít, a kapitalizmus túlkapásaival pedig le kell számolni, és egy emberi, vagyis népi demokráciát kell létrehozni, ahol mindenki ugyanannyit ér. Churchill tökéletesen leírta ezt az állapotot:
A kapitalizmusnak az a sajátos hibája, hogy egyenlőtlenül részesít a javakban. A szocializmusnak az a sajátos erénye, hogy egyenlően részesít a nyomorban.”
Elég vastag bőr van riporter elvtárs pofáján