Miskolc. És az megvan, hogy Czinkné sok minden mellett, kertész is volt a Tündérkertben?

Nincs egyedül Hollósy Bandi, aki egy valóságos „svejci bicska”

A kérdésről tartott közgyűlési vita során abban megegyeztek a városatyák, hogy Miskolcnak szüksége van a Tündérkertre, ami nem csupán a miskolciak, de a turisták körében is rendkívül népszerű volt. Az ellenzéki képviselők részéről – a támogatás kinyilvánítása mellett – elhangzottak javaslatok is, miben lehet javítani: ilyen például a parkolási helyzet. Az MSZP frakcióvezetője, Simon Gábor ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a korábbi bérlő mostantól ingyen kapja meg a területet, ezért szeretnék látni a szerződést, hogy mire vállal kötelezettséget.

A Fidesz részéről Hojnyák Dávid önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, hogy meglátása szerint jogi és tartalmi szempontból is megfelelő a most a közgyűlés elé terjesztett javaslat.

– A miskolciak lesznek a nyertesei – emelte ki.

Szólt arról is, hogy a vár fejlesztése „biztosan halad”, a városvezetés bízik abban, hogy mihamarabb elkészülnek a rekonstrukcióval. Hozzátette: a vár környezetének rendbetétele is kiemelt jelentőségű, hiszen véleményük szerint sincs olyan állapotban jelenleg, hogy nagyobb tömeget fogadni tudjon. Szükség van infrastrukturális fejlesztésekre és szolgáltatásokra. És érdemes lenne átgondolni a Lovagi Tornák Terének funkcióit is.

Czinkné Sztán Anikó (Fidesz) emlékeztetett: kertészeti kivitelezőként részt vett a Tündérkert kialakításában, így pontos rálátása volt az elmúlt évek történéseire. Hangsúlyozta: az elkészült szakvélemények megállapították, hogy a Tündérkert közönsége semmilyen mértékben nem szennyezi a terület alatt található karsztvízforrásokat.

Tóth-Szántai József polgármester a vita lezárásaként elmondta: tavaly november környékén egyeztetett először a Tündérkertet üzemeltető vállalkozóval, hogy kitalálják azt, hogyan tudják még az idei nyáron újraindítani.

– Én arra adtam neki kezet, hogy megpróbálom ezt az ügyet megoldani, ő pedig arra adott kezet, hogy meg fogja nyitni. Én teljesítettem az ígéretemet, innentől kezdve ő következik. A vele való múlt heti beszélgetés meggyőzött arról, hogy a szándékai komolyak. Azt pedig nem kell bizonygatni a miskolciaknak, hogy milyen szintű attrakciót fog ebből létrehozni – fogalmazott a városvezető.

Az előterjesztést egyhangúlag elfogadta a közgyűlés.

7 Responses

  1. Na itt van már a czinknéfóbiás? Szerelmes vagy?

    Catullus, Caius Valerius: Gyűlölök és szeretek (Odi et amo ) Érettségi tétel volt.

    „Gyűlölök és szeretek. Tán kérded, mért teszem én azt.
    Nem tudom, ám érzem, s szerteszakít ez a kín.”

    1
    4
    1. Na itt van már a Czinkné szopó! Szerelmes vagy bele, hogy ennyire körbeugrálod, vagy csak egyszerűen csak egy vagy a többi idióta fideszes közül? Na menj, vedd be a gyógyszered és csucsukálj! 😀 Holnap megérkezik a rogán-művektől a sok bemásolni való propaganda szemét, nehéz napod lesz! 😀

      1. savanyú a szőlő?

        Mi újság van a szopóágon?

        2010-től??????? Egy cseppet sem ciki?

  2. Czinkné mibe nem volt benne?😁
    Augusztus 20 strandfelújjítás,x
    Kalandtúrapark cTündérkert lepusztítás.
    Soroljuk még? Búza tér takarítasa káosz. Csx

  3. Igen a hír igaz, sajna most is az??????????? Vaskos szerződést kötettek minap????????? Ja hírzárlat van:-)))))))))))))

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű