Több magyar szerkesztőség is bepanaszolta a magyar államot az Európai Bizottságnál a hatalom közeli médiára költött pénzek miatt
A kormány több mint egymilliárd euró értékben, törvénytelenül segítette a propagandát – állítja több hazai médium. Amennyiben az Európai Bizottság helyt ad a panaszuknak, a tiltott állami támogatást kapó cégeknek vissza kell fizetniük legalább 1,1 milliárd eurónyi forintot a magyar költségvetésbe.
Tiltott állami támogatás miatt panaszt tesz hétfőn Brüsszelben a Magyar Hang és egy másik, egyelőre névtelenséget kérő szerkesztőség. Orbán Viktor magyar miniszterelnökre így alighanem új vizsgálat vár, amiért igyekszik elfojtani a kritikus hangokat – derült ki a Financial Times és a Magyar Hang cikkéből.
A kormány ellen az a vád, hogy több mint egymilliárd euró értékben törvénytelenül segítette a hatalomhoz közeli médiumokat, ami csak tetézi az aggályokat, amelyek szerint a Fidesz saját uralma megerősítésére használ költségvetési eszközöket.
Egy korábbi európai versenyképességi illetékes, Kai-Uwe Kühn, aki segített a beadvány gazdasági számításainak elkészítésében, úgy látja, az állami hirdetések átcsoportosításával párhuzamosan a Fidesz hadjáratot indított a kritikus kiadványok kiiktatására. Az adatok is azt támasztják alá, hogy amelyik szerkesztőség a kormányt támogatta, az részesült megrendelésekben – csakhogy ez torzítja a versenyt.
Lukács Csaba, a Magyar Hang ügyvezetője szerint a független szerkesztőségek egyre nehezebben tartják magukat, napirenden vannak a rágalomkampányok, gyakran beperlik őket. Az Euclid Law nevű ügyvédi iroda, amely szintén segít a panaszosoknak, közölte: próbálják gyors eljárásra rávenni az Európai Bizottságot.
Minden élet számít – ezzel a szlogennel futott egy ideig 2020 őszén, a koronavírus-világjárvány második hullámának idején a magyar kormány úgynevezett társadalmi célú hirdetése (többek között) négy kormánypárti hetilapban. Egész oldalakon hirdették a Covid–19 elleni védekezés fontosságát, de a kormányfüggetlen hetilapokban nem hirdettek.
Amennyiben az Európai Bizottság helyt ad a panasznak, a tiltott állami támogatást kapó cégeknek vissza kell fizetniük legalább 1,1 milliárd eurónyi forintot (nagyjából 450 milliárd forint) a magyar költségvetésbe. A beadványt és az azt kísérő közgazdasági elemzést itt találják.
Az MVM több milliárd forintos reklámbüdzséjének háromnegyede került kormányközeli médiumokhoz.


7 Responses
Már annyiszor felmerült bennem, hogy az összes ” független ” újságíró annyire sötét amennyire mutatják magukat. Én értem, hogy forszíroni kell a témát, de ennyire már ne csinálják a hülyét magukból, mert siralmas.
A magyar Fing éppolyan sötét mint magyar Péter a poloska.
minden faxságról ír az éjszakaihirnök, csak azt amit kéne, arról nem:
Ilyen állatok is élnek Miskolcon:
https://minap.hu/cikk/liftben-eroszakoskodhatott-sertettel-letartoztatta-birosag
Nincs még egy ország, amelyik ez csinálja az EU-ban; óvónéni! óvónéni Pistike csúnyát mondott
óvónéni férjéről.
A feljelentők országa
Paszmeg! Feljentették a Central Média Zrt-t?
A Central Médiacsoport Magyarország egyik legnagyobb, vezető médiavállalata. 19 digitális kiadványunk, 14 nyomtatott magazinunk és számos további különszámunk, …
2024. jún. 5. — Varga Zoltán, a 24.hu-t is működtető Central Médiacsoport tulajdonosa. Central Médiacsoport: 2,3 milliárd forint osztalék a tulajdonosnak.
Rangos európai üzleti díjat nyert Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonos-vezérigazgatója
Varga Zoltán magyar befektetőnek és médiatulajdonosnak ítélték oda 2024-ben a GLOBSEC European Business Award díját.
És?
Hja. Példa: NÉPSZAGA
„Arra készül az Orbán-kormány, hogy akár kábítószert helyezzenek el az én, vagy munkatársaink csomagjaiban, gépkocsijaiban, ingatlanjaiban”
” hamarosan az lesz a hír, hogy külföldön széfet vagy offshore számlát találtak Magyar Péter nevén”
„szexvideókat fognak róla nyilvánosságra hozni, „nem tudom, hogy igaziakat-e, vagy éppen mesterséges intelligenciával készített videókat”, de ettől sem fognak ettől sem megijedni.”
Ki az aki tényleg azt gondolja erről az emberről, hogy normális???
Egyértelműen beteg, az utolsó mondatában lévő Freud-i elszólást már magyarázni se kell.
Népszava a forrás egyébként mielőtt hőbörögne valaki.”
Tényleg Puli?Az utolsó három mondat is onnan van söpredék?