Miskolci Május 1. Lesz Eperjesi Erika is

Miskolc idén is megrendezi a május elsejei ünnepségét

“Nem csak a régi, hagyományos majálisokra szeretnénk emlékezni, hanem a közösségeinket is szeretnénk erősíteni itt, a Csanyikban” – mondja Tóth-Szántai József közösségi oldalára feltöltött videójában.

A rendezvény teljes ideje alatt, 10:00 és 18:00 óra között számos program várja az érdeklődőket. A látogatók kényelmét díjmentesen igénybe vehető kisvonat segíti, amely a Majális park megállótól közlekedik a rendezvény területére. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy parkolóhelyek korlátozottan állnak rendelkezésre, ezért az MKV ingyenes rácsatlakoztatókat indít a helyszínre.

Részletes program

  • 10:00 – A Miskolci Mazsorett Együttes és az Alkalmi Csibészek felvonulása a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar közreműködésével
  • 10:15 – Miskolci Mazsorett Együttes
  • 10:30 – Alkalmi Csibészek – Hétmérföldes históriák
  • 11:30 – a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar műsora
  • 12:00 – Batyu Színház – Boszorkánykonyha
  • 13:00 – Tóth-Szántai József MMJV polgármesterének ünnepi köszöntője
  • 13:10 – Eperjesi Erika és Kriston Milán, a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek zenés műsora
  • 13:50 – KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes
  • 14:30 – Egyszervolt Mesezenekar
  • 15:15 – Black Bike Show
  • 16:00 – Vadkelet koncert
  • 17:15 – TAKÁCS NIKOLAS koncertje
  • 18:00 – Csigabiga óriásbuborék show
  • 18:30 – RADICS GIGI koncert

EGÉSZ NAP zajló programok:

  • Vidámpark
  • Ugrálóvár
  • Lézerharc
  • Íjászat
  • Luftballonhajtogatás
  • Arcfestés
  • József Attila mesefoglalkozás
  • Kertészeti tanácsadás
  • Gomba kiállítás
  • Gyermek- és felnőtt foglalkoztató
  • MÁSA bemutatkozása
  • Gasztronómiai és kézműves vásár

Az időjárás-előrejelzés szerint 25 fok is várható csütörtökön, a gyengén felhős időjárás viszont magas UV-B sugárzással járhat.

6 Responses

  1. minden faxságról ír az éjszakaihirnök, csak azt amit kéne, arról nem:
    Ilyen állatok is élnek Miskolcon:
    https://minap.hu/cikk/liftben-eroszakoskodhatott-sertettel-letartoztatta-birosag

    1. Ünnepelnek már a hetvenes évek óta, ezek a szőkékkel világgyálázást végrehajtó Rákóczi téri magukat Babylonnak állító cigánytelep népei. Erről szól az emberré nemesedésük az aranykor felé menetelő feltámadásra váróknak.

  2. Ez a tegnapi beszólás tényleg cezúra: ebben az országban tehát tiéd, amit ellopsz.
    Mármint, ha a Putyin által levédett és futtatott NER vezérkarba tartozol.
    Ha a köznéphez tartozol és lopsz, akkor jön a rendőr.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű