Napi Gáti: Ha majd egyszer egy alkalmas csapat kerül a közgyűlésbe

Ha majd egyszer egy alkalmas csapat kerül a közgyűlésbe, már az első munkanapon ezernyi olyan ötlettel állhatnának elő, ami nem kerül pénzbe, vagy csak minimális összegbe, mégis élhetőbbé varázsolná a várost, és megszüntetné a mostanság jellemző kuplerájt.
Például nem logisztikai bravúr kell annak megszervezéséhez, hogy a boltok abban a max. 30 percben tegyék ki a dobozhegyeiket, amikor azt épp összeszedik. Nem csúfítanák el a főutcát olykor napokig, de jellemzően reggeltől késő délutánig.
Naná, hogy ehhez nem olyanok kellenek, akik a nyugatból legfeljebb a Mariahilferig jutottak Gorenje hűtőt venni.
Persze kinek milyen neveltetés, milyen tisztaszoba jutott, van, akinek nem karistolja a szemét.
IMG_20250404_100818.jpg

8 Responses

  1. Miskolcnak meg egy ilyen unatkozó nyugdíjas sz@r aki a bukszust nem képes meglocsolni a lakása előtt, inkább ír 5 bejegyzést arról hogy kinek kellene…

    5
    6
  2. Gáti úr annyira ráér akár össze is szedhetné. Bár ahogy látom inkább csak a hőbörgéshez ért.

    1
    8
  3. Az ki van csukva.
    Gáti számára is alkalmas városvezetés, ebben az évezrdeben nem születhet meg.

    1
    7
  4. A qrva életbe! Vegyetek már egy lakást a Gáti házaspárnak Párizsban

    „A patkányszaporulat számára ez a lehető legjobb helyzet: egy tízmilliós város szemetét „szolgálták fel” nekik eledelül. A járdákra kitett bűzölgő hulladékhegyek – van, ahol elérik a két-, két és fél méteres magasságot – felbecsülhetetlen kárt okoznak Párizs turistacsalogató hírnevének.

    A szemetesek sztrájkja miatt, amelyet a vitatott nyugdíjreform ellen kezdtek, heteken át halmozódott a háztartási hulladék a párizsi utcákon, úgy 10 ezer tonna gyűlt össze. Most, amikor a szemetesek egy részének kötelezően el kell szállítania a hulladékot – ha nem veszik fel a munkát, akkor féléves börtönbüntetést vagy 10 ezer eurós bírságot kockáztatnak –, sikerült hétezer tonnányira csökkenteni az utcákon heverő mennyiséget, de közben mindennap termelődik az új szemét.

    A szemetesek szakszervezetei szerdán arról határoztak, hogy felfüggesztik a sztrájkot. Ám hetekbe telik, míg elhordják a Párizs utcáin feltorlódott hulladékot. Egyébként a szemetesek különösebben nem panaszkodhatnak a jelenlegi körülményekre. Rengeteg pluszjuttatásban részesülnek, ezek között a legnagyobb a kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőség: eddig 57 éves korukban tehették le a lantot, most ez 59 évre nőtt, de még így is öt esztendővel hamarabb mehetnek nyugállományba, mint az átlagfrancia.”

    1. Nem az a baj, hogy ők esetleg Párizsba költöznek, hanem hogy te itt maradsz…

  5. Ilyen viszonyok között,
    ennyi pénzért
    ezeket kapjuk.
    Változás nem várható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű