Ha kerékpárúton autózunk – a napokban is megtörtént Miskolcon…

A KRESZ szerint (13. §, első bekezdés E. pontja alapján) a kerékpárúton egyebek között közlekedhet segédmotor, roller vagy elektromos rokkantkocsi is, de a felsorolásban a személygépjármű nem található meg.

Ha mégis autóval hajtunk fel a kerékpárosok számára kijelölt úttestre, ne lepődjünk meg, ha megbírságolnak bennünket. A törvény ugyanis kimondja, hogy 6500 és 65 ezer forint helyszíni bírság is kiszabható. Amennyiben a szabálysértő tiltakozik a büntetés ellen, úgy szabálysértési feljelentés történik az intézkedő részéről. Ilyenkor pedig általában duplázódnak a helyszíni bírságok összese, és még az eljárási költséget is be kell kalkulálnia a szabálysértőnek.

A húsvéti szabályszegés nem egyszeri eset volt, sajnos a kerékpárosok rendszeresen arról panaszkodnak, hogy autókat látnak Miskolctapolca és Kisgyőr között.

Korábban írtuk

Kisgyőr- Tapolca. Kisporólták az átereszeket, tavaszra szét fog málni ezeken a helyeken a bicikli út. (elviszi a víz, vagy szétfagy)

Helló miskolci bájkerek.

19 Responses

    1. Ez is a kukakirály cége? Pató Pali vigyorgott már vele jópár alkalommal.

        1. Akkor szerinted Miskolc vezetében annyi változás van, hogy nem kopasz, viszont dagadt, egyebekben semmi?

  1. Mekk Elek Viktor Pál: újabb sikereink az adófizetők trehány módon elfecérelt pénzéből. Válaszzatok újra, lécci lécci

    1. Fideszes szekusgárda 9 éve alatt megépített Kisgyőr-Tapolca kerékpárutak száma: 0
      Veres 4 éve alatt megépitett Kisgyőr-Tapolca kerékpárutak száma: 1
      Egyéb?

       10
      1. Követező ciklusban elbontandó és újjáépítendő Kisgyőr-Tapolca kerékpárutak száma: 1
        Fideszes szekusgárda által elnyert pályázati pénz a Kisgyőr-Tapolca kerékpárutakra: 1.

          1. De hogy te marha? És a szekusok által szerzett pénzből….

          2. Ha a szekusok szerezték a pénzt ahogy állitod akkor miért nem épitették meg 9 év alatt jól?

          3. Mert közben volt egy választás. A tervek elkészültek még alattuk, aztán kiesett a csöcs a szájukból, amúgy jogosan. Csak azt nem gondolta senki, hogy még hülyébbek jönnek utánuk, akik még szarabbul dolgoznak,és normálisan befejezni balfaszok.

          4. Na várj csak Akkor most azt állitod,hogy a románok terveit valósították meg akik nem terveztek be oda szegélyt? Akkor miért itt hőbörögsz.és miért nem a szekusszolga fidesz frakciónál.reklamálsz?

  2. A fele bicikli út eredetileg is út volt amit a telek tulajdonosok csináltatak amit a bicikli út csinálok szét barmoltak

  3. A holding felülvizsgálat minden tervet és pályázatot, úgyhogy húzz el a picsába kiskomcsi. Erre ment el 4 évük…

Vélemény, hozzászólás?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű