Bazzeg, nézzük meg a felhozatalt és az eddigi teljesítményt Miskolcon. Ezt a hölgyet a kutya sem ismeri a megyei kádertemető névleges vezetője, amit az ispánok gyöngye visz. Van Garantálom, aki semmit, de semmit nem csinált a bárgyú mosolygáson kívül 3 évig, már Bandi jelentkezik helyette a telóba vk elnökként. Katika eszmélt és körfogót bővített, mert a 3 év neki is karcsú volt (no nem minden tekintetben) de ott az utánpótlás a lelkész gyerek, pont jó lesz oda. Vannak a megyei erős emberek, akik felett azért eljárt az idő és emberemlékezet óta „uralkodnak”, sokat viszont nem csinálnak. Mondjuk egyik minisztériumból átülni a másik minisztériumba az aztán nehéz meló. Na meg ott vannak a listás gyöngyszemek a KDNP barbie kisminkelve, a miskolci mentősök réme. Ezeket lehet tényleg elsöprik itt, mert a megye lecsúszott, kiürült!
Egy válasz
Tudjuk!
“A poloskázós aláírók Schmidt Mária szerint régi, masszív elvtársak, akik ma is élethosszig járó privilégiumok sorát élvezik. Egyfajta életjáradékot kapnak, amihez már semmiféle teljesítményt nem kell felmutatniuk. (Palánkai Tibor hajdan az MSZMP Marxista–leninista Esti Egyetem szakosított tagozata számára írt tankönyveket, a volt helyettes államtitkár Mihályi Péter a hazaáruló SZDSZ-ben kavart, Vörös Imre egykori alkotmánybíró pedig pár esztendeje azon merengett, hogyan lehetne a baloldal választási diadala után kétharmados felhatalmazás nélkül új alaptörvényt írni.) Jut eszembe, pár éve néhány sztárfilozófus százmilliós pályázati pénzeket vehetett fel úgy, hogy dolgozataikat nem is a megpályázott témáról készítették. Néhai Heller Ágnes például egy neki tetsző okoskodásért (A tradíció folytonossága és az életmű egységének kérdése Nietzsche, Lukács és Heidegger munkásságában) markolhatta fel a milliókat. A tervezett poloskás kivonulás természetesen már a baloldal 2026-os kampányának része.”
A fotó is az. Klara Petrova Dobreva pápalátogatónak biztosan tetszik. Amilyen egyházellenes….csak kirohan majd ellene az EU-ban. Ha győz akkor is, ha veszít akkor is.