Szopkó öt évig aludt, most váratlanul felébredt és azt hiszi hadoválással,hangoskodással, a valós munka akadályozásával behozhatja a lemaradást. És ezért még fizetünk is neki havonta százezreket.
Szopkó már Hegedűs Andreával együtt beírta magát Miskolc történelmébe. A Város egy kapuját a XXI. század szinvonalára fejlesztették; a dizájndrogok használatához, pár milliárdból.
Szopkó
„Hozzátette, hogy abban bíznak, hogyha a gyógyszertár környezetét fejlesztik, akkor az épület tulajdonosa is érdekelt lesz abban, hogy legalább a külső homlokzatot felújítsa. Emellett a hejőcsabaiaknak olyan köztere lehet a Hejő-patak közvetlen közelében, ahol minőségi időt tudnak eltölteni.
– A Szinvához hasonló módon szeretnénk a Hejő-patak partját is fejleszteni egészen a hídig a helyiek örömére. Mintegy közel 3500 négyzetméternyi fejlesztést tervezünk, amiben az egyik kulcskérdés a zöldítés és a fatelepítés. Két régi fát sikerült megmenteni és 35 facsemete kap még végleges helyet itt, természetes zajszűrő jelleggel is. Ezenkívül 1800 négyzetméteren magas és alacsony cserjék teszik majd élhetőbbé a környezetet – sorolta az alpolgármester. – A meglévő térköveket pedig újakra cseréljük, amelyek 8 centiméteresek lesznek. Továbbá padokat, lócákat, kerékpártárolókat és szemeteseket fogunk még kihelyezni – fűzte hozzá.
Megosztotta, hogy az elképzeléseiket már saját költségen, előfinanszírozási jelleggel megterveztették. A terveket pedig a következő hetekben-hónapokban fogják benyújtani a TOP Plusz Program Operatív Program pályázatára és azt követően tudják elkezdeni a munkát.”
2 Responses