Tóth-Szántai József . Miskolc megvenné a Diósgyőri Acélművek egy jelentős területét

Miskolc város közgyűlése nemrégiben bejelentette elővásárlási szándékát a Diósgyőri Acélművek egy jelentős területére.

Korábban írtuk

Polgármester úr ígérete volt a kampányban: „Kátyúzás helyett újraaszfaltozást!” A nap

Polgármester úr ígérete volt a kampányban: „Kátyúzás helyett újraaszfaltozást!”. A győzelem után is megerősítette ezen ígéretét.
Az önkormányzati képviselők ezzel ellentétben, a közösségi médiában folyamatosan tesznek ki kátyúzással kapcsolatos posztokat.
Beszéljük meg!

4 Responses

  1. A falra tudok mászni, mikor egy-egy tüntetésen meghallom a haénrózsavolnékot és társait. A pártindulókat, Majkát és a tavasziszelet. Még jó, hogy nem a Paff, a bűvös sárkányt. Pedig egy tüntetésen fontos a zene (mindig fontos): ezek meg rémesen elcsépeltek, banálisak és/vagy teljesen hamisak (mármint nem a dallamuk, a jelentésük).
    A másik dolog, amitől nyűgös leszek, az a „magyar rendőr velünk van” skandálása. Van a francokat. Nem is az a dolga. Velem aztán biztos nincs.
    Na, mindegy, csak ventilálok. Kéne egy lázadó playlist. Ami persze mindenkinek más. Van, aki rózsa lenne. Én nem, zászló meg pláne nem, még ha megfeszítenek sem.

  2. Még most is tele van az Orbán-kormány honlapja Ukrajna uniós csatlakozását harcosan támogató nyilatkozatokkal és bejegyzésekkel. Legtöbbször Orbán Viktor és Szijjártó Péter állt ki az ukrán csatlakozás mellett.
    Most pedig éppen közpénz tízmilliárdokat költenek arra, hogy ennek ellenkezője mellett érveljenek.
    Érdekes módon mindez nem éri el a sajtó ingerküszöbét…
    Ahogy az se, hogy Orbán se a magyar gazdákat, se a magyar méhészeket nem védte meg a beáramló ukrán méztől és gabonától. Orbán jogerősen elítélt ukrán emberkereskedőket engedett ki a magyar börtönökből. Orbán oligarchái éppen tízezer hektáros földeket vennének Ukrajnában.
    A TISZA álláspontja világos Ukrajna kapcsán: hivatalos népszavazás, amikor a feltételek és az időpont ismert lesz. Addigra Orbánnak már nem osztanak lapot.

  3. A 15 éve kormányzó párt egészségügyi államtitkára elmondja, hogy egy 1 éve alakult párt miatt nem érkeznek 3 éve az uniós pénzek, és ezért rossz az egészségügy. De jó lesz, amikor 364 nap múlva eltakarodtok!

  4. ☝️Vessék tételes vagyonosodási vizsgálat alá a politikai elitet
    és azok családtagjait!

 

33 Responses

  1. Minek venné meg a DAM terütét a város? Azért, hogy utána milliárdokat toljon át a MENTO-nak kármentesítés címszó alatt? Mennyi lenne a fajlagos négyzetméter ár utána? 100ezer Ft? Ez is egy soha meg nem térülő beruházás lenne, ami nem vonzana komoly befektetőt, mert nincs jó közlekedési kapcsolata. Ha mégis újra ezrek munkahelye lenne a DAM, akkor meg rögtön összeomlana a város közlekedése. Kovács és Bíró elvtársak tanuljanak meg számolni.

    1. Kell Leisztingernek, ő meg eladja egy NATO fegyvergyárosnak. Nyugi van! Putyin odalő vissza, ahol gyártják a fegyvereket. Olyan fontos , hogy utódjaiban tovább élj?

      Csak kát állam békepárti Vatikán és Magyarország.

      1
      2
      1. Nocsak, és mi van Trumpli bácsival? Ő már nem békepárti? Pedig nemrég még annak állította be a fideszmédia!

  2. Na csináld már! Mingyán veszek egy állampolgárságot és akkor Soros Gyuri bácsihoz hasonlóan még a 100 leggazdagabb magyar listájában sem vehettek fel. Hülyegyerek.

  3. Ez ismét egy hazugság.
    Miből venné meg ugyan?
    Miből cserélne talajt a területen? Mivel azt kötelező lenne. Tudjuk ,hogy fertőzött.
    Ez több száz milliárdba kerülne az egész.
    Sajnos Miskolc adóságát a Fidesz csak növeli. Parasztvakítás . Tóth Szántai József erre miből költene? ,ha miskolcnak nincs pénze.Munkahelyeket alakítson inkább,mert az elvándorlás most emelkedik a legjobban.

    1. Kriza miből vette meg az Avas-szállót.
      Meséld már el a szálló első…. és utolsó eladását
      Elvtársaid csak képben vannak.

    2. Nyugi van! A svéd Wallenbergék értenek a talajcseréhez.

      „A jászberényi Lehel Hűtőgépcsárat úgy vásárolta meg cca. 3.5 Mrd Ft- ért, hogy egy évi áremelésből meg lett a vételár kétszerese ( 1.2 millió hűtőgép a gyár éves kibocsátása, aminek az árát „megvásárlás”után azonnal
      4-5 szörösére emelték itthon), amit egyébként ki sem fizettek a Magyar Államnak.
      Felét egy amerikai cégen keresztül „környezetvédelemre” költötték, amíg a másik fele a ködbe vész.

      (Az 1991-es privatizáció során a svéd AB Electrolux megvette a korábban kft-vé alakított Lehel Hűtőgépgyárat, melynek termelése a kilencvenes évek végére meghaladta az évi egymilliós szériát. 1998 augusztusában – az utóbbi évtizedek legnagyobb hazai tűzeseteként – leégett az üzemcsarnok és a raktár, de a gyártás hamar újraindult. A termékek éveken át Zanussi-Lehel néven kerültek forgalomba (az Electrolux korábban az olasz céget is felvásárolta), ám 1999-ben az anyacég döntése alapján a Lehel név végleg lekerült a készülékekről, s ma már kizárólag Zanussi feliratú gépek készülnek a jászsági üzemekben.)”

  4. A kampányukból valamit muszáj teljesíteni.
    Egy szakaszt ujraaszfaltoznak.
    Semmi többet.
    Czinkné Sztán Anikó képviselőasszony is megmondta a video kampányba ujraaszfalzoznak. Kivárjuk mit aztán Czinknének megmutatjuk 2024-ben miket ígért.

    1. Igen. 2024 és 2029 között újraasztfaltoznak. Ezt ígérte. Nem „gúrland” -al kezdenek.

  5. „☝️Vessék tételes vagyonosodási vizsgálat alá a politikai elitet
    és azok családtagjait!”

    Értem én. Miskolcon kik a politikai elit tagjai? Soroljad már irigy tiszás! Élvezném a listát..

    1
    3
  6. „Megvenné”

    Kitől?

    Ja, hogy kivásárolná, kártalanítana… mint az Y-hídnál.

    Húú, mennyit fogok kapni. Felajánlom a miskolci „Lincselések Háza” megépítésének javára.
    Legyen külön-külön terme 1946-nak és 1956-nak. Egyben minden házmestertől kérem a „tégla”-jegyeket. A volt Mokanosok társadalmi munkáját elfogadom.

      1. Neked? Aki eldugta, elégette a piroskönyvét, oszt más mszmp tagkönyvén rúgozik 15 éve?
        Mennyé’mán magadnak! Hányszor mondjam el, senkiházi ?

        „Nem azokkal az emberekkel, honfitársainkkal van baj, akik a rendszerváltás előtti időkben, kisdobosok, úttörők, KISZ tagok voltak, esetleg párttagok. A szakmai munkájukat, tehetségüket, már akkor is elismerték.
        Az említettek a 90 években és azután a polgári értékrendet választották és Magyarország függetlenségéért és fejlődéséért dolgoztak.
        A baj azokkal van, akik a kommunizmus bukása után is, a beteg, erőszakos, gyilkos ideológiát követték a szadesz-maszop színeiben, ma pedig, európai liberálisnak, demokratának, zöldnek kiadva magukat, ártanak hazánknak és kiszolgáltatnák, elősegítenék, gazdasági, politikai, etnikai leigázását.”

        1. Szóval olyan elnököt vállasztottatok a miskolci fidesz élére aki még ahhoz is hülye volt hogy elégesse a párttagkönyvét…?LOL

        2. Tudjuk baromarcú! A fideszes komcsi mind-mind jó komcsi! Anyádat etesd ezzel a süket dumával! A komcsi az komcsi marad, mégha fideszes is most éppen. Világos?

          1. „…A baj azokkal van, akik a kommunizmus bukása után is, a beteg, erőszakos, gyilkos ideológiát követték a szadesz-maszop színeiben, ma pedig, európai liberálisnak, demokratának, zöldnek kiadva magukat, ártanak hazánknak és kiszolgáltatnák, elősegítenék, gazdasági, politikai, etnikai leigázását.”

            most éppen momentumosok
            most éppen tiszások

  7. Jól eladósítják Miskolcot.
    Az előző vezetés meghúzta a kiadásokat,próbált spórolni a város javára. Most ismést a Kriza klán viszi amit lehet. Tudjuk jól nincs pénz a városnak. Csak növelik a tartozast .

    1. Ja, ja…meghúzta…. a MIK-et 2005/2006-ban.

      A minap.hu cikke
      VELÜNK A VÁROS: ” A MISKOLCI FIDESZ TAGOK MISKOLCON KÁRÖRVENDENEK – SZÉGYELLJÉK MAGUKAT ÉS TÁVOZZANAK A KÖZÉLETBŐL”
      minap.hu
      2022. március 12. szombat 19:15
      …….

      Miért is ?

      2022.03.12. – 20:56
      és mi az a “prolongáció”?
      az valami banki műszó?
      nem volt 2010-2019 között egyetlen egy ellenzéki képviselő a közgyűlésben?
      egyik bizottságban sem?

      Ja, hogy csak 2019 késő őszén olvasták el. 😁 Hát így már érthető, az utánrúgást
      követő kéztörés.

      “Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének
      2012. október 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:
      X-303/3577/2012. sz. határozat
      Tárgy:MIK Zrt. által kibocsátott Kötvények fizetési kötelezettségének teljesítéséhez új
      forrás rendelése, a MIK Zrt.-vel kötött megbízási szerződés módosításának
      jóváhagyása, a kötvények futamidejének 2022-ig történő prolongációjához
      kapcsolódó döntések meghozatala
      l./ Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése II-41/70.422-2005 sz. határozatával 2005-ben
      12.5 millió CHF, majd II-42/95.329/2006. sz. és V-158/95.780/2006. sz. határozatokkal
      további 10 millió CHF, összesen 22.5 millió CHF névértékben városfejlesztési feladatok
      finanszírozását biztosító kötvények MIK Zrt. általi kibocsátásáról döntött.”

      1. Mit közöm hozzá?
        2013 Keriza : „Miskolc MINDEN adósságát átvállalja a kormány”

          1. Nem én használtam a MINDEN kifejezést hanem városom választott igazmagyar polgármestere .. Ugye nem akarod utólag meghazudtolni te senkiházi?

          2. az önkormányzat minden adósságát !!!

            A hazátlanok minden szavát kiforgatták.
            Mit vársz tőlük, bolsik

            a bolsi meg

            nem mond igazat
            igazat nem mond
            nem igazat mond

            Mindenki ismeri már őket 1906-tól

  8. ” ,próbált spórolni a város javára.”

    Lásd bővebben ; M.Mihály csapat és Bánatos Andi csapat egymásnak feszülését. …. a város javára.

      1. Őt a TTTT, a Tulipán Tömb Think Tank küldte és az adófizetők fizetik a rakéta tüzért.

        1. Majd csak vesznek egy-két kastélyt. Kádár gépkocsivezetőjének is volt-

          „Az elmúlt évben eladott kastélyok esetében az állapot tekintetében nagyon vegyes a kép. Az értékesített épületek között akadt felújított és felújításra szoruló egyaránt. Minden olyan munkára szükség lehet, amely egy önálló ingatlan esetében felmerül, azzal kiegészítve, hogy túlnyomórészt műemlék védelem alatt álló ingatlanról beszélünk, ami bonyolítja a felújítás engedélyeztetést, valamint növeli a költségeket

          – ismertették. Megkérdeztük azt is, milyen arányban vannak magyar és külföldi vevők ezen a piacon:

          mint mondták, az OC közreműködésével eladott ingatlanok esetében tavalyi évben akadt kínai, orosz, de még kirgiz vásárló is, de a magyar vevők ebben a lakóingatlan kategóriában is többségben vannak.

          Már 12,5 millióért is vehetünk kastélyt
          Az ingatlan.com kínálatában jelenleg 151 eladó kastély keresi a gazdáját Magyarországon – ismertette Balogh László, a cég vezető gazdasági szakértője. Mint ismertette: jelenleg 297 millió forintba kerül átlagosan egy eladó kastély, ami 1 százalékkal több mint tavaly ilyenkor.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű