Polgármester úr ígérete volt a kampányban: „Kátyúzás helyett újraaszfaltozást!” A nap

Polgármester úr ígérete volt a kampányban: „Kátyúzás helyett újraaszfaltozást!”. A győzelem után is megerősítette ezen ígéretét.
Az önkormányzati képviselők ezzel ellentétben, a közösségi médiában folyamatosan tesznek ki kátyúzással kapcsolatos posztokat.
Beszéljük meg!

26 Responses

  1. A falra tudok mászni, mikor egy-egy tüntetésen meghallom a haénrózsavolnékot és társait. A pártindulókat, Majkát és a tavasziszelet. Még jó, hogy nem a Paff, a bűvös sárkányt. Pedig egy tüntetésen fontos a zene (mindig fontos): ezek meg rémesen elcsépeltek, banálisak és/vagy teljesen hamisak (mármint nem a dallamuk, a jelentésük).
    A másik dolog, amitől nyűgös leszek, az a „magyar rendőr velünk van” skandálása. Van a francokat. Nem is az a dolga. Velem aztán biztos nincs.
    Na, mindegy, csak ventilálok. Kéne egy lázadó playlist. Ami persze mindenkinek más. Van, aki rózsa lenne. Én nem, zászló meg pláne nem, még ha megfeszítenek sem.

  2. Még most is tele van az Orbán-kormány honlapja Ukrajna uniós csatlakozását harcosan támogató nyilatkozatokkal és bejegyzésekkel. Legtöbbször Orbán Viktor és Szijjártó Péter állt ki az ukrán csatlakozás mellett.
    Most pedig éppen közpénz tízmilliárdokat költenek arra, hogy ennek ellenkezője mellett érveljenek.
    Érdekes módon mindez nem éri el a sajtó ingerküszöbét…
    Ahogy az se, hogy Orbán se a magyar gazdákat, se a magyar méhészeket nem védte meg a beáramló ukrán méztől és gabonától. Orbán jogerősen elítélt ukrán emberkereskedőket engedett ki a magyar börtönökből. Orbán oligarchái éppen tízezer hektáros földeket vennének Ukrajnában.
    A TISZA álláspontja világos Ukrajna kapcsán: hivatalos népszavazás, amikor a feltételek és az időpont ismert lesz. Addigra Orbánnak már nem osztanak lapot.

    1. Igen, a háború előtti erős (kisebbségeit nem üldöző) Ukrajna mellett.

      Gondolod, hogy a náci vagyis a nemzeti-szocialista, vagyis a Magyar-Dobrev Kormányt megkérdezi majd az Weber főnökötök? Minek, ha 4/5-ötök lesz? 😁😂🤣

      1. Hüly, hülyébb, leghülyébb, rendőr, postás, vasutas, és a lista aljára keerülnek azok a barmok, akik elhiszok, az oroszok azért támadtak, mert ukrajnában nem szeretik a magyarokat. Elárulom, én sem szeretem őket, külföldön ki sem nyitom a számat magyarul, mert Európában már hánynak tőlünk a korrupt és hazug kormány miatt.

      2. Nem vagy te a második országkiárusító Dollár Kinga férje?

        Ki nem szarja le a hazátlan fejedet? A határok nyitva vannak. Húzzál el Dániel Péter után.

        Egyébként hol van a mindkét fél által aláírt , nemzetközileg elismert ukrán-orosz határ?
        Kopizd már be ide ezt a doksit. Hátha hamarabb lesz vége a testvérháborúnak. Több ukrán-orosz vegyesházasságban született gyerek boldogabb lesz.

        „A szurzsik (ukránul: суржик) Ukrajnában, valamint Moldova és Oroszország Ukrajnával szomszédos régióiban az orosz szókincsre és az ukrán nyelvtanra épülő, igen elterjedt kevert nyelv. A szó eredetileg a búza és a rozs, vagy rozs és árpa, árpa és zab keverékét, vagy az abból készült lisztet jelentette. Tágabb értelemben az ukrán és más nyelvek (pl. ukrán és lengyel) keverékére is használják, egyes vidékeken pedig még újabb jelentést is felvett: a vegyes házasságban született gyerekeket jelöli.”

        Ennyit csak tudsz?

        1. Orbán Győző párttitkárnak és elvtársainak sem sikerült elüldöznie innen, a fiacskájának meg a magadfajtáknak sem fog sikerülni öcskös…

  3. A 15 éve kormányzó párt egészségügyi államtitkára elmondja, hogy egy 1 éve alakult párt miatt nem érkeznek 3 éve az uniós pénzek, és ezért rossz az egészségügy. De jó lesz, amikor 364 nap múlva eltakarodtok!

    1. Megcsókoltad már Platós Petyának?

      „Mennyire nézi HÜLYÉNEK A SAJÁT KÖVETŐIT ez az ember
      Tegnap odadobott eléjük egy 2016(!!!)-os videó részletet, azzal akarta beadni nekik, hogy a miniszterelnök és a kormány mindig is támogatta Ukrajna uniós csatlakozását.
      Persze eltitkolta, hogy 9 éve, még bőven békeidőben hangzott el a nyilatkozat. (Ráadásul arról szól, hogy rengeteg lépcsőfokot kell megmásznia Ukrajnának egy esetleges csatlakozáshoz, majd ha ez megvalósul, akkor lehet szó róla.)
      Magyarországra menekült szír diktátor, harapós zebrák, 2000 milliárd forintos letelepedési kötvény, állítólagos titkos belső információk, hergelés, uszítás…
      Nap mint nap böfögi fel a Facebook-pöcegödör legmélyéről, a legsuttyóbb kommentelők stílusában az ordas hazugságokat, és ezekkel eteti a – szerinte – “büdös szájú” követőit.
      Ráadásul kényszeresen egyre nagyobbat akar mondani! Már nem kell sokat várnunk, és kb. a laposföldhívők szintjére süllyed.
      Ezzel persze nincs gond, a közösségi oldalakon mindenki elfér, csak ne akarjon ilyen ember egy országot irányítani.
      (Ui.: ha már itt tartunk, előhozhatna néhány 2016-os nyilatkozatot saját magától is, kíváncsi vagyok, mennyire tapsikolnának a rajongók)”

      1. Németh Balázska mosdatná a gazdit? :):):) LOL
        Ő már azt is megmondta korábban, hogy olyan ,hogy „tény” az nincs…:):)

          1. Hol tartunk a román, ukrán magyar állampolgárrá avatásokkal semjénzsoltika?Megvan már a kétmillió?

  4. ☝️Vessék tételes vagyonosodási vizsgálat alá a politikai elitet
    és azok családtagjait!

        1. Magyar Péter és családi háttere?

          Hát a Peti lekváros kenyérért kapott budai lakást. A néni ráiratta.

        2. Figyu! Orbán meggazdagodását vizsgáló bizottság elnök a 7 nyelven beszélő doktor Vadai Ágnes nem talált semmit
          Hej pedig Keller eltárs , meg az Ágica nagyon-nagyon igyekezett. Hát, hogy?

          Még külföldre sem tudták eljutatni a doksikat. Európa összes Orbán utálója ( nem kevesen vannak) remegve várta.

          Évekkel később eljöttek vonatozni Felcsútra, azótais kussolnak. 😁😂🤣

          1. Hatvanpusztát mikor is kezdte építeni orbán párttitkár elvtárs?

        1. akasztanál vérszomjas bolsi? Még a sortűzeket vezénylőket sem sikerült bíróság elé vinni.

          Mikor foglalkoztál az alábbi ügyekkel, a 3. hatalmi ág képviseletében?

          Andráska Gergely:Balázs Tamás:Benedek Fülöp:Bujnóczki Sándor:Csonka Gábor:Deme Gábor:Fürst György:
          Gulyás G. Gábor:Gyarmati Mihály:Hagyó Miklós:Hámori Csaba:Hunvald György:Kabai Károly:Kaszab Csaba:
          Katus Ferenc:Karakasev Anna:Kemecsei Árpád:Kodela László:Kövecses Gábor:Krausz Csaba:Kulcsár Attila:
          Kullai Tamás:Marsovszky Balázs:Nyékes Béla:Őri Andrá:Páva Zoltán:Pénzes Sándor:Petrohai Barnabás:
          Pintér István:Rácz Péter:Szabados József:Szabó Gábor:Szabó Loránd:Szarvas Attila:Vadász János:
          Verók István:Walter Dezső:Weiszenberger László:Wieszt János:Zuschlag János:
          stb, stb, stb.

          1. „Bolsikám”?Még mindig nem Orbán Győző párttitkár elvtárs, vagy ifjúkomcsi fiacskája vagyok cseléd…

  5. Rogán Antal erkölcsi elégtételt vár el azoktól, akik belérúgtak. Én meg azoktól várok erkölcsi elégtételt, akik az elmúlt tizenöt év alatt szétlopták és tönkretették az országot.

    1. Miért? Hagytatok valamit az elmúlt 15 évre?

      a mindenszarizmusra?

      Ne csináld már, elvtrárs!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű