Orbán Viktor szerint senkit sem fognak letartóztatni a Pride-on, de a pénzbírságot be kell fizetni

Orbán Viktor szerint senkit sem fognak letartóztatni, aki részt vesz a Pride-felvonuláson, de pénzbírságra számíthat az, aki megszegi a törvényeket – írta az MTI.

Az EU-csúcsra érkező miniszterelnök szerda este a brüsszeli Magyarország Házban válaszolt néhány újságírói kérdésre. Arra a kérdésre, hogy Magyarország betiltja-e a Budapest Pride felvonulást, azt mondta: „Ebben a pillanatban még nem tartunk ott. Amit most tettünk, hogy megváltoztattuk az alkotmányt, és kimondtuk, hogy a gyerekek alapvető joga, hogy megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljenek. Ez a legfontosabb érték, ami jóval megelőzi Magyarország polgárainak minden más alapvető jogát. Tehát ezt tettük, ami alapján be lehet tiltani mindent, ami a gyermekek érdekeivel ellentétes. Amit mi teszünk, az a gyermekeink védelmét szolgálja.”

Orbán hozzátette: az eseményt szervezőknek a hatóságokhoz kell fordulniuk, mint minden normális esetben, és a hatóságok majd válaszolnak a kérelemre. Hangsúlyozta, hogy nem tartóztatnának le senkit, aki részt venne az eseményen, hanem bírságot kell majd fizetnie. „Ha törvénysértő vagy, ha megszeged a törvényt, akkor fizetned kell.”

9 Responses

  1. Amikor annyira senki vagy, hogy szólni is kár lenne: ne írd alá, Géza. Nincs is neved.

    A Jánost még meg lehetett szólítani méltóképp: bajszos szar. Az egy valami. Van állaga és bajsza. Volt valaki, mielőtt egy senki lett. Emlékeznek rá abból az időből. Van valami halovány remény, hogy pislákol benne a lelkiismeret.

    A bajusztalan szar is egy valami volt, szorosan a hátában a püspökkel. Az csinált valamit. Felmérte a terepet: balra a gyerekek, jobbra a pedofilok. És döntött, bátran és határozottan! Annak is van neve, megőrzi az emlékezet.

    De egy szatyor fingot minek szólítgatni? Még rugdosni is fölösleges, majd elviszi a szél, eloszlik magától. Már most se látszik, csak érződik.

  2. Amit most tettünk, hogy megváltoztattuk az alkotmányt”
    Most néztem rá a jogtárra, továbbra sincs olyan jogszabályunk, hogy Alkotmány, pedig már azt hittem, meggondolta magát az Orbusconi, és mégis visszaállította.

    1. Nálunk csak „gránit szilárdságú” tákolmány van, amit eddig 15-ször módosítottak, mindig a saját szájízüknek megfelelően.

  3. “a gyerekek alapvető joga, hogy megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljenek“
    Ok. Akkor innentől kezdve fel lehet nyomni minden sulit ahol a takker nénit küldik be technika órára, és a 3.b napközis tanítónénijét kémia órát tartani.

  4. Vonuljon fel mindenki orbán-maszkban. A daginak majd kiküldik a több százmilliós büntetést! 😀 😀

  5. Szájer Jozefin néni kipás hitével összeegyeztethető a homoszexualitás ?
    Miért ír keresztyén alaptörvényt ?

  6. 5-6 meleg fideszes politikusról tud, és van köztük, aki kiskorúakkal közös orgiákon vett részt – erről beszélt szekér Gergő egy Tiktok-videójában.

    Az énekes korábban arról beszélt a Blikknek, hogy több kormánypárti politikus is megfordult az ágyában.

    „Hány olyan embert tudnék mondani, aki anno itt feküdt az ágyamban, most pedig ott ül a politikusok között és a nyilvánosság előtt az ellenkezőjét állítja a cselekedeteinek” – mondta Szekér.

    Kapcsolódó
    Szekér Gergő a volt szeretőjéről: Anno itt feküdt az ágyamban, most pedig ott ül a politikusok között
    Az énekes a coming out óta sokkal felszabadultabb, és ma már boldog párkapcsolatban él. Nemrég össze is költözött szerelmével.
    Ahogy a refresher.hu kiszúrta, Tiktokon közzétett videójában az énekes azt mondta: 5-6 olyan fideszes politikust meg tudna nevezni, akik melegek és az ő ágyában is kikötöttek.

    A meg nem nevezett közéleti szereplők között pedig

    van olyan, aki Szekér állítása szerint arról mesélt neki, hogy kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolatot „egy drogos gruppenben“.
    Az énekes szerint azok a politikusok, akikre utal, a mai napig ismerkednek, és előbb-utóbb valaki ki fogja mondani ezeket a neveket, és akkor ők úgy fogják végezni, mint Szájer József.

  7. beszéljünk inkább a moslékokról: Ti nem magyarok vagytok, simán mocskos férgek akiket el kell taposni!

    Tegnap este Budapesten a Tisza párt tüntetése után. Most erre mit írjunk? Ti soha nem voltatok magyarok, hiába adnak bármit is a kezetekbe, tűztök bármit is a

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Friss kommentek

Népszerű