Megkérdeztük Tocát, poloskának tartja magát?

Tisztelt Sajtó!

Mi Miskolc polgármesterének álláspontja azzal kapcsolatban ( az ő szakmája is újságíró), hogy a miniszterelnök szerint az újságírók poloskák, akiket ki kell írtani?
Tisztelettel
eszakhirnok.com

5 Responses

  1. Először is hazudsz, mert a miniszterelnök nem mondta, hogy az újságírók poloskák, kvázi azt sem mondhatta, hogy ki kell őket irtani.
    Másodszor : azokra utalt, akik szándékosan, külföldi pénzügyi támogatással a magyarság elleni züllesztésben vettek és vesznek részt.

    1
    16
    1. Figyu fidnyák! A dagadt istenednek a hazudozásai már nemzetközi szinten is kiverték a biztosítékot.
      Aljas, gerinctelen, képmutató magatartása lehet, hogy nektek, s.ggnyaló söpredéknek elfogadható de a normális többségnek NEM! Ezért lesztek egyszer és mindenkorra eltakarítva! Addig pedig rettegjetek, hazaárulózzatok, mocskolódjatok, a kutya sem fog nektek hinni.
      A felcsúti rém és bandája olyan károkat okozott ebben az országban, hogy erre nincs mentség és bocsánat, ennek súlyos következménye lesz számukra.

      13
  2. legyetek má tiszába azzal, hogy a zsoóoóoóoccai, felcsúti és dábrásszánni újságírókra ez nem vonatkozik!

    Hajrá bandi
    Hajrá Diósgyőr
    Hééé fiúúk!!

    102 éves Gedeon bácsi Zsoóoóoóoccáról

  3. Azt mondják, vénülsz. Szíved sűrű vére
    – ha van szíved – majd egy napon megáll.
    Mondd, pogromok fekete denevére,
    nem volna jó magadhoz térni már?
    Lelked mélyén rohasztó gyűlölet forr,
    s holnap kinő feletted a moha:
    nagyságra törni késő már ilyenkor,
    de jónak lenni nem késő soha.
    Vagy nem gondolod, földi léted estjén,
    hová úgy jövünk, akár a lelenc,
    hogy hol van tőled ama sok keresztény,
    János apostol, Assisi Ferenc,
    kinek szeme sugárzó, tiszta kék volt
    és farkasokat ültetett ölébe,
    vagy Szent Tamás, ki mint a kristály égbolt
    borult elámult hívei fölébe?
    Mind-mind különb volt nálad s többre vitte,
    habár nem váltott bankszámlát a hitre.
    Vagy gondoltál a sok konok magyarra,
    ki úgy virult mint bimbózó magyalfa,
    ki nem törődött záporral és széllel,
    de néma büszkeséggel tört a jobbra,
    mert érces mellel s tiszta homlok-éllel
    már életében lett önmaga szobra?
    Ha rád pillantok, megborzongok s fázok,
    bár jól tudom, hogy balga, aki fél:
    örökké állnak a magyar akácok
    s téged elvisz, mint szellentést, a szél.
    De hogy még jókor érjen lényed bére
    s elébb mint érted a halál izen:
    hadd tűzzelek tollam kemény hegyére,
    melyből nyugtod nem lesz a sírban sem.
    Mert szennyes folt lettél a nagy penészből,
    melyet csapásnak küldött ránk az Ég,
    minden szavad dögbűz a sáskavészből,
    amelytől elpusztul egy nemzedék;
    jó darvaink más tájakon keresnek
    szállást s az ország holtfakóra vált,
    a föld kinyílt, mint bőrtelen, veres seb,
    ahol hazát a zsellér nem talált,
    innét szalad a száműzött szabadság,
    s te azt rugdosod, kit a jog se véd,
    s mivel hazánkat rossz pénzért eladják,
    te is eladod, hitszegő szemét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű