Fideszes forrásaink szerint Bánné dr. Gál Boglárka váltja (Borsod-Abaúj-Zemplén 05): dr. Hörcsik Richárdot, aki rokonságban van Csöbör Katalinnal. Hörcsik állítólag belefáradt a politikába.
Ha a két nevet beütjük a keresőbe, kiderül, hogy semmilyen komoly kezdeményezés , ötlet, megszólalás, eredmény nem fűződik hozzájuk, pedig Hörcsik már ‘100 éve” képviselő az 5ösben.
Négy megyénkbeli járás is ott van az ország legszegényebb járásai között: a cigándi, a gönci, az ózdi és az encsi.
Bánné dr. Gál Boglárka azzal a képével vált ismerté amelyen egy
80-as évek Skála kártyanaptárán lévő manökenre hajaz.
De mély nyomokat hagyott a helyi vizuális kultúrában, a
stilizált női sujtásos/bocskais ruhatára.
Az EU legszegényebb 20 régiója között most már három magyar is van (Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország), sőt, ha csak a kontinentális EU-t nézzük – és Franciaország két tengerentúli területét nem –, akkor négy, mert Dél-Alföld is becsúszik a legszegényebb húszba.
17 Responses
Elég gáz ahogy kinéz. Pedig biztos lenne pénze szépnek lenni. Nem szájfeltöltésre és botoxra gondolok, de azért ez a retro érzés, hát nem is tudom. A politika világa döntően a férfiak területe, ott egy nőnek előny, ha nem úgy néz ki mint a saját nagyanyja. 40 felett egy nőnek fontos, hogy ne váljon láthatatlanná. Ha csak hallják, de nem látják nem igazán veszik komolyan.
erre mondják, hogy nem jól öregedett 🙁
Hát igen, becsapja a válsztópolgárt, mert a valóságban kb 15 évvel öregebben néz ki.
Hát tény, hogy nem egy mindenhol népszerű közkedvelt Puzsér konyhatündér feleség. 😂😁😀
Az kicsoda?
Hörcsög megy a böribe?
Már minden cuclibes bent van?
Hooszú még a sor.
Na jó, de ki ez?
Sok megkeseredett vén hülye komcsi, akiknek már csak ez jut. Szánalom.
én nem nevezném szánalomnak
annyira azért nem rossz a néni, ha a komcsiknak megfelel.
idiotaák
Van akin már photoshop sem segít. Borsodi képviselőinknek se ízlés, se stílusa. A többiek biztos jót röhögnek.
Ócska bolsi trükk; előlejáratás
Pazmeg! Nem lehet mindenki olyan fiatalos mint az ifjú törökök haját tépő Lendvai Ildikó, a leisztingerNÉPSZAGA újságírója, aki Orbán számára egyedül megnyerte a fidesz első kétharmadát. És azóta is aktív. 😂😁🤣😀
Ime:
„Lendvai Ildikó hangsúlyozta: 1,7 millió nyomós okuk van a válságkezelés támogatására, ugyanis ennyi devizahiteles nyertese van a politikájuknak. ((( Normális ????))) Aki az előre hozott választások mellett akar aláírást gyűjteni, az szegfű nélkül gyűjtse. Inkább naranccsal – fogalmazott a pártelnök. Bejelentette: a párt haladéktalanul létrehozza az MSZP ideiglenes teljhatalmú kormányát, az országos választási bizottságot (ovb).
A testület tagja lesz Ficsor Ádám titokminiszter, Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Botka László szegedi polgármester és Burány Sándor budapesti elnök is. ….
„Aki le mer öregezni, kitépem a haját!”
Hadat üzent a fiatal szocialistáknak Lendvai Ildikó. Az MSZP zárt kongresszusáról kiszivárgott értesülések szerint az MSZP pártelnöke a vitaindító felszólalásában azt mondta: a nemzedéki vitákat le kell zárni. Aki bármilyen generációs vitában még egyszer le meri öregezni, annak kitépi a haját.”
Ez tévedés, hogy nem ismerik bodrogközi és jól beágyazott.
Kinek az ágyában?
Ez ” a kisstílű gondolkodás és fröcsögés, ami a magukat magyaroknak
nevezőktől ömlik Orbán ellen, e mellett már képtelen vagyok szó nélkül
elmenni, rosszul vagyok minden szinten. Ha valaki átnézi a FB
bejegyzéseket az Orbánt leváltók alacsony szintű véleményeivel,
megijed. (Remélem nem vagyok egyedül)
Tényleg innen kellene kiindulnia állítólag a világ szellemi
megújhodásának? Ebből a negatívumoktól, elmeprogramozottságtól,
gyűlölettől, kliséktől, populizmustól, óvódás véleményektől és
kicsinyes gondolatoktól telt magyaroktól?
Ti, akik Orbánt nem tudom kire szeretnétek lecserélni, tényleg ennyire
képtelenek vagytok egy nagy képet nézni? Annyi a vádatok, hogy
lop??????
Oké, először is kérem írjátok ide a konkrét neveket, akikre azért
fogtok szavazni, mert nem lopott és mert nem is fog lopni.
Másodszor, ti esetleg tényleg nem tudjátok, hogy akikkel Orbán szemben
áll, azok (illetve azok globalista irányítói, mert itt csak azok
macskajancsiai ugatnak) ….
Ti nem látjátok, hogy merre tart az egész Föld, a mai emberiség,
mi felé vezetnek titeket a szátokba adott hülyeségekkel?
Ti tényleg nem tudjátok, hogy S. GY. (nem írom ki, mert a FB azonnal
leszedi, de ezt remélem, kitaláljátok) és főnökei (mert azért ő csak
egy stróman a nagy zenekari műben) terv szerint irányítják a mai
eseményeket? Pont azt akarták elérni, hogy most bégessetek Orbán
ellen??? Hazug álhumanista nem létező érvekkel jönnek a „migráns”
kérdésben, ami az ő gazdasági és hatalmi erejük záloga?????
És ti mindezzel szemben azt hozzátok fel, hogy a mostani kormány
lop???? Nem akarom elhinni, komolyan!
Az a legkevesebb, hogy tudd, a világ minden kormánya lop, ezt ti most
tényleg ennyire tudatlanul kéritek számon?
Ha semmi egyebet nem tett volna Orbán Viktor, akkor annyit tökéletesen
teljesített, hogy ma a világ megint tudja, hogy hol van Magyarország
és kik a magyarok! Ez semmi nektek????
Az elmúlt 50 évben egy nagy nulla nemzet voltunk a világ szemében, egy
senkik, akiknek nincs egy önálló gondolata sem, mindig valakiknek a
csatlósai, politikailag, gazdaságilag és gondolkodásilag! Kullogtunk
valakik után. Most először a magyarok tematizálnak, a magyarok
mutatnak utat! Nem erre vágytatok???
Mi van, ha ez a szellemi megújhodás, aminek innen kell kiindulni,a de
ti nem veszitek észre a fától az erdőt????
Soha ilyen világos beszédet nem hallottam kormányfőtől, mint Orbán
Viktorét. Ti süketek vagytok? Az egyedüli világos és nem mellébeszélő
hang!
Tényleg képtelenek vagytok felnőtt érettséggel komolyan mérlegelni
valamit és valakit?
Én is fel tudnám sorolni, miket nagyon nem szeretek az
Orbán-kormányban és mit kérnék számon, ami belügy. De könyörgöm, egy
országban mindig lesznek megoldatlan belső kérdések, a leggazdagabb
királyságban is voltak nem mindenkinek tetsző intézkedések és lesznek
is dögivel, bárki másra szavaztok! De ez konkrétan most elenyésző
kérdés, egy mellékes taktikai szál a nagy stratégiaihoz képest!
Tényleg úgy gondoljátok, vesszen minden erénye, vesszen minden, az
EU-s pénzek kicsorgatásánál fényévekkel fontosabb eredménye, amit
elért és ami a jövőben a lányaitokat megvédi a burkától és a
feleségeiteket, hogy állatnak se vegyék az új „európai” vallás égisze
alatt?
Tényleg nem fogjátok fel minimális szinten sem, hogy miről van szó? Én
tuti itt hagyom ezt az országot, ha bárkit a jelenlegi „alternatívából”
megszavaz ez az ország, mert akkor tényleg önkezével vetett véget az
életének. Amellett, hogy kitehetjük a határainknak, akár rovásírással
is, hogy Elmegyógyintézet.”