Felkészül az autóipar
Alumíniumban az EU nem számottevő beszállítója az USA-nak. Ami pedig az Egyesült Államokba irányuló teljes uniós acélexportot illeti, annak értéke az elmúlt évtizedben nagyjából évi 3,1 milliárd dollár volt. Ez már nem kis összeg, de a top10 partner listáján csak a hetedik helyre elég, az EU-t Dél-Korea, Tajvan, Kína, Brazília, valamint Mexikó és Kanada előzi meg, utóbbi kettő 6,5, illetve 11,2 milliárd dollárnyi acélt szállított az USA-nak tavaly. Ha pedig az uniós tagállamokat külön vesszük, akkor egyértelmű a német túlsúly: 2024-ben a németek 2,9 milliárd dollár értékben küldtek az USA-ba acélt.
Ez a biznisz tehát megsínyli majd Trump új intézkedését. De Németországnak nem csak az acélexport miatt kell aggódnia. Az amerikai elnök az új védővámok bejelentésekor arról is beszélt, hogy hasonló lépéseket tesz majd a gyógyszeripari termékeknél is – itt például az Ozempicet gyártó dán Novo Nordisk izgulhat –, az importált autókra pedig akár 50-100 százalékos vámot is kész kivetni.
Trump utóbbi tervét azzal indokolja, hogy míg az Amerikába szállított európai kocsikra most csak 2,5 százalékos az importvám, addig az ellenkező irányú szállítmányokra 10 százalékosat kell fizetni, és az elnök tanácsadói szerint egyéb rárakodó terhek miatt végül az amerikai autók EU-s importköltsége 30 százalékosra rúg. Márpedig az USA legnagyobb európai autóbeszállítója Németország, a BMW, Mercedes, Volkswagen trió adta az EU-ból tavaly az államokba szállított 820 ezer jármű 73 százalékát, vagyis a közelgő kocsivámok a leghangosabban a németek hátán csattannak majd.
Hogy a várható autós sarcok fő célpontjai a német gyártók, afelől Trump kétséget sem hagyott. Egy február eleji nyilatkozatában külön kipécézte magának a fent említett három brandet, arról beszélt, hogy tőlük autók “milliói” érkeznek az USA-ba, miközben Amerika “nem tesz ellenük semmit”. A német autóiparnak a már bejelentett új vámok közül a mexikói importot sújtó 25 százalékos is árt, mivel a német autós cégek több gyárat is működtetnek az USA déli szomszédjában – az Egyesült Államokba szállított német kocsik egy része onnan érkezik.
Mi is megszenvedhetjük
A német gazdaság, különösen a német autóipar, tehát jelen állás szerint mindenképpen megszenvedi Trumpot, márpedig ami nekik rossz, az áttételesen a magyarnak is rossz lesz, hiszen a mi gazdaságunk egyik legfontosabb pillére, az autóiparunk eleve a német autógyártók kiszolgálására épült ki. És igaz ugyan, hogy a Mexikóban összerakott kocsikba nem Kecskemétről viszik az alkatrészeket, ám a vállalatok a várható pluszköltségek miatt borítékolhatóan tovább csökkentik az aktivitásukat, a globálisan megcsappanó megrendelések pedig valószínűleg a magyar gazdasági teljesítményt sem hagyják érintetlenül.

4 Responses
nem lesz kár érte
Csak nehogy Trumpról is kiderüljön, hogy háborúpárti! Vámháborúpárti…
A magyar autóipar már most is csődközeli helyzetben van . . .
Lényegét tekintve már földbe állt!