
A képen nem a miskolci pár látható
A vádirat szerint a vádlott 2018. év elejétől 2019. év végéig szerelmi viszonyt folytatott az akkor 16-17 éves fiatalkorú nővel. Kapcsolatuk alatt többször megkérte, hogy készítsen magáról fehérneműs, egész alakos képeket, és azt interneten keresztül küldje meg neki. A sértett ezt többször meg is tette – tudatta szerkesztőségünkkel közleményben Jogg Zsolt főügyészségi főügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség Vádképviseleti és Büntetőbírósági Ügyek Osztályának helyettes szóvivője.
Azon alkalmakkor, amikor közösen a vádlott ingatlanában tartózkodtak, fiatalkorú párjáról, annak tudta és beleegyezése nélkül, több esetben készített ruhátlan fotókat, valamint előfordult, hogy szexuális aktus során titokban készített róla pornográf tartalmú fényképeket. A fotókat a mobiltelefonján tárolta, azok automatikusan feltöltésre kerültek felhő alapú szolgáltatás tárhelyére – részletezték.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, valamint indítványozta végleges hatályú eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amely