
Már javában zajlott a rendezvény Kéri László és Petschnig Mária Zita részvételével, amikor egyszer csak a kollégium igazgatója kapott egy telefont… és nem szerette volna az állását kockáztatni, így vége is szakadt a beszélgetéseknek.
A helyi Tisza Sziget által szervezett rendezvényen K. Péter is részt vett, ő számolt be a közösségi médiában az újabb elképesztő, de az utóbbi 15 év Magyarországát ismerve már annyira meghökkentőnek sem nevezhető esetről.
“Rettegés és botrány a bazilika árnyékában
Elhallgattatták Kéri Lászlóékat Esztergomban” – kezdte beszámolóját K. Péter.
Pedig minden olyan szépen indult. A helyi Tisza Sziget által szervezett nyilvános és ingyenes programnak bérelt helyszínt adó kollégium emeleti terme megtelt azokkal az érdeklődőkkel, akik február 8-án arra voltak kíváncsiak, miként látja Kéri László politológus, szociológus és Petschnig Mária Zita közgazdász a mai Magyarország gazdasági és társadalmi állapotát. A meghirdetett előadásra ráadásul meglepetés vendég is érkezett Bálint András, Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész személyében, aki rövid bepillantást adott a hazai színházi élet viszontagságaiba, sőt József Attila szellemét is megidézve elmondta, hogy ő sem így képzelte a rendet…”
“Az előadók tervei szerint még legalább másfél – kétórányi téma lett volna hátra, amikor valami olyasmi történt, ami a rákosista ötvenes éveket idézte. Az egyik szervező sápadt tekintettel a pódiumra lépett, és az elképedt közönséggel meg a megrökönyödött előadókkal közölte, hogy megérkezett a terem bejáratához a kollégium igazgatója, aki szerint “valakitől” telefont kapott, hogy itt egy politikai rendezvény zajlik… Mintegy könyörgésképpen hozzátéve, hogy ő nem akarja az állását kockáztatni…
Drámaíró ritkán ér el olyan hatást, amit ez a váratlan bejelentés okozott. Kéri László némi malíciával kérte meg Bálint Andrást, hogy akkor talán ha elmondana egy “politikamentes” költeményt zárásként. Radnóti Miklós Majális című versét először a művész mondta el, utána sorról-sorra a közönséggel együtt ismételte. Radnóti látnoki gondolatai hátborzongatóan visszhangzottak a teremben:
“A hangraforgó zeng a fű között,
s hördül, liheg, akár egy üldözött,
de üldözők helyett a lányok
kerítik, mint tüzes virágok.
Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,
a háta barna, lába még fehér,
a rossz zenén kis lelke fellebeg
s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.
Fiúk guggolnak és parázslanak,
az ajkukon ügyetlen szép szavak,
duzzasztja testük sok kicsiny siker
s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.
Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen” – írta Péter. Esztergomból tehát kiűzték a rendszerkritikus beszélgetést,
Ez a mai magyarország… szégyen hogy idáig jutottunk vissza… 50-es, 60-as évek, meg az uram-bátyám korszak. főispán… brrrrr…
És kik „alkották” meg mindezt? Bukott, átkeresztelkedett komcsik, akik ma jobboldali kereszténynek csúfolják magukat. Na de még egy átváltozás vár rájuk. Úgy hívják: elítélt!
Radnóti, aki Weöresékkel kitalálta az Ízisz-Vénusz-Istár-Nasszézus himnusz, pokoljáratások sorozatával, meg hasonló elméleteket azzal, hogy a cigányságot és Ázsiát így kell emberré nemesíteni? Horváth Gyulának kimondottan szorgalmas megváltója van, aki leveszi a lábairól az orvosok bakancslépéseit, s még az sem zavarta a Keletet, amik az összes feketemágus szerepüket Ízisz-Jézus áldozással hajtották végre Atlantisz felé, hogy az orvosok jelentették a világ-Monarchia elmeosztályát. Támadnak, ma is megalázott egyikük, aki ellen feljelentést fogok tenni, mert alig tudom vonszolni magam és járok a betegségeivel a nagypán utcájának egyik helyről a másikra és ez már születésem óta a Rákóczi térnél, ami Babylonnak állítja magát. Még a rácsos ágyért is feljelentést teszek a gégészet vezetője ellen, hiszen valamennyien embervérből voltak beiskolázva orvosnak, hogy ők szidalmaznak, mint skizoprenek, rendelnek a rendelőkben. Tisztelet a kivételnek, mert azért találkoztam rendes orvosokkal is. Még az állapotomat sem veszik figyelembe, hogy alig tudok elmenni valahová. Undorodnak az áldozatától az Iker torony népének.
Vajon ez ugyanaz a kollégium, amelyikben nemrég tartott a Fidesz – természetesen teljesen politikamentes – belsős rendezvényt?