
Nagy Márton belengette
Kedden adja ki a KSH a januári inflációs adatokat, vagyis kiderül, hogy folytatódik-e a fogyasztói árak lendületes emelkedése. Szeptemberben 3 százalékon volt az infláció, innen decemberre éves alapon 4,6 százalékra gyorsult, illetve az Eurostat módszertana szerint 4,8 százalék volt, amivel ismét az európai inflációs élmezőnybe kerültünk (csak a horvát és román infláció volt magasabb).
Nem kizárt, hogy az áremelkedés tempója tovább gyorsult, hiszen Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter – feltehetően már a kedden megjelenő adatok ismeretében – hétfő reggel a Facebook-oldalán az árstopok újbóli bevezetését lebegtette be. Rövid posztjában ennyit írt:
Jöhetnek újra az árstopok❓
‼️ Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!
A magyar kormány 2021 vége óta több ízben avatkozott be a piaci árakba hatósági intézkedésekkel. Egy hosszabb időszakon keresztül az üzemanyagok literenkénti árát maximálták 480 forintban, de a gyakori üzemanyaghiányok miatt előbb csak bizonyos felhasználók számára tartották életben ezt az árat, majd szinte azonnali intézkedéssel megszüntették azt.
Az árak már repülőrajtot vettek! Csak annak a fránya gazdaságnak nem szóltak orbánék. 😀 😀
Jegyrendszer után feketevágás és utána padlássöprés.