Miskolc nincs benne. A 10 legnépszerűbb termálfürdős város 2024-ben

Vendégéjszakák száma alapján- ( Kül- és belföldi)

9 Responses

  1. Mi régen nagyon szerettük ezt a város, ezért is költöztünk ide.
    No de! Országszerte, lépten-nyomon fürdők meg strandok létesültek a rendszerváltás után mindenütt. Mégis minek jönne-e ide nagyobb tömeg? Semmit nem képes a város a turistáknak kínálni, ami különleges lenne a mai divatban. A sziklaflas Barlangfürdő ehhez tartok tőle édeskevés a nagyképet nézve.
    A környék leépült, a lakosság kicserélődik, a bérek a padlón. A városunk híre nagyon rossz az itt lakók, elköltözöttek és máshol élők körében is.
    Attól, hogy benövi a kültelkeket a szegénység, a Bükk és a gaz, nem leszünk vonzóak.
    Lélegezető gépen tartja a várost a Bosch, náhány nagyobb cég és a kiherélt közigazgatás maradéka. 2022-ben a 149 ezerből 33 ezer ember 65 éven felüli volt, azóta eltűnt megint majd 10ezer miskolci.
    Erről a városról mindig lemondott az ország, és sajnos ez azóta sem változott. Azt írják,5 éve múlva 130ezren sem maradunk, a bő harmadunk pedig nyugdíjas. Ez a szomorú helyzet. Ezt persze nehéz kiplakátolni…

    1. „Dobrevgrád nem hisz a könnyeknek” cím – egy orosz közmondás megidézése, melynek pontosabb értelme: „Moszkvát nem hatják meg a könnyek” (vagyis: ha problémád van, sírással itt nem mész semmire; magadnak kell megoldanod).

      Cselekménye
      A melodramatikus hangvételű film három fiatal nő sorsát mutatja be, akik vidékről érkeztek Moszkvába. A történet 1958-ban kezdődik. Katyerina, Ljudmila és Antonyina egy munkásszállón laknak közös szobában és barátokká válnak. Antonyina megismerkedik Nyikolajjal, egy szerény, kedves fiatalemberrel, szüleinek nyaralója (dácsája) van vidéken. Katyerina komoly, szorgalmas nő, aki vegyészi diplomáját igyekszik megszerezni, miközben egy gyárban fizikai munkát végez. Egy jómódú moszkvai rokona (egyetemi professzor) megkéri, hogy nyaralásuk idejére vigyázzon a lakásra. A pékségben dolgozó Ljudmila kacér szerencsevadász, aki jómódú férjet akar fogni. Meggyőzi barátnőjét, hogy hívjanak vacsoravendégeket a lakásba, és adják ki magukat a professzor lányainak.

      A bulin Ljudmila megismerkedik Szergejjel, a híres jégkorongossal, aki beleszeret. Katyerina találkozik a jóképű és rámenős Rudolffal, aki operatőr a televíziónál. Elkezdenek randevúzni. Antonyina és Nyikoláj esküvője alatt kiderül, hogy Katyerina terhes…”

  2. thócca a bükk városa helyett a nyugdíjasok, és a koldusok vezíre.

    5
    2
  3. A hideg vizes és belső működésben a szocialzmusból itt ragadt Barlangfürdő mitől lenne népszerű? Aki volt már normális termálfürdőben az többet nem megy oda vissza. Arról beszélve, hogy a szállodával való valódi és teljes összeépítés mindennek az alapja. Az biztosítja mind a szálloda és mind a fürdő részére az alap vendégkört. Erre se az Ellipsum se a Barlangfürdő nem képes….
    Arról nem is beszélve, hogy ezt a nem létező hotelt zárt és fedett sétaúttal (lehetne üvegfalú lombkoronasétány) kellene összekötni a Barlangfürdővel, a Stranddal (Itt mehetne a földön vagy a régi épületben) és az Ellipsummal. Így létesülhetne egy valódi vonzó fürdőkomplexumos hotel…

    1
    3
    1. takarodj már hideg vizes agyú, a diósgyőri várfürdővel is ez volt a bajotok, akkor a dunát is csapoljátok le annak is hideg a vize, meg a debreceni akkvatikum foshalmaznak is

  4. Én írtam az előzőt. A Diősgyőri Strand nem volt hideg egyébként és az egy strand volt, ahol úszni és aktívan szórakozni lehetett a vízben a szabad téren a napon. Annak a hideg vizezését kikérem én is mindig magamnak.
    De a barlangi fürdő más tészta. Ott nem süt rád a nap (hiszen barlang), nem tudsz úszni a kialakítás miatt. Egy fürdőben üldögélni, beszélgetni kellene a kellemes meleg vízben. Na ehhez „hideg” a vize, azon kívül, hogy pl le se tudsz ülni a barlangi járatokban, mert nincs padszerű rész kialakítva….

    Szóval ne keverjük a funkciókat (strand vs. fürdő) és az adott funkcióhoz képest lehet értelmezni a „hideget”.

Hozzászólás a(z) Öreg avasi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű