
Rogán Antal, akit még mindig nem húztak le az amerikai szankciós listáról, 609 millió forintos megtakarítással kezdte az évet. Találmányának hasznosításáért havonta 38 millió forintot kapott a Mobilsign Kft.-től, állampapírokban tartott vagyona pedig egy év alatt 65 millióról 500 millióra nőtt.
Kövér László házelnök vagyonnyilatkozata már-már puritán egyszerűséget sugall: eltűnt belőle a korábban feltüntetett készpénz, viszont felbukkant egy 7 milliós követelés – valaki ennyivel tartozik neki. A politikus 8,5 milliós hitelét törlesztgeti, és továbbra is hűséges 2014-es Skoda Superjéhez.
Navracsics Tibor miniszter egy év alatt 5 millió forintot tudott félretenni – készpénzben. A 25 milliós hiteléből másfél milliót törlesztett, míg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársaként havi félmillió és egymillió közötti összeget keres – a képviselői és miniszteri fizetése mellé.
Nagy Márton láthatóan komolyan veszi a kockázatkezelést: több mint 100 millió forint értékben kötött különböző biztosításokat, miközben állampapírjainak értékét megháromszorozta, 30 millióra növelte. Két budapesti lakása továbbra is megvan.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója több mint 50 milliós hiteltartozással küzd, de állampapírokban tartott vagyona 17-ről 29 millióra nőtt. Jövedelme impozáns: a Miniszterelnökségtől, az MCC-től és képviselőként is milliókat kap havonta.
Szijjártó Péter külügyminiszter vagyona 20 millióval gyarapodott, immár 86 millió forintot tesz ki. Ennek nagy részét, több mint 80 milliót értékpapírokban tartja. A szüleinek továbbra is tartozik 30 millióval – úgy tűnik, a világutazó miniszter fizetése sem elég ennek rendezésére.
Gulyás Gergely miniszter nemcsak megnősült, de 9 millióval növelte megtakarításait is: bankszámláján 20,5 millió pihen. Két budai lakása továbbra is megvan, az esküvőt pedig – stílusosan – a Várban, a Lovarda épületében tartották.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter “szerény” 3,5 milliós fizetése mellett az SBA Invest Kft.-ből havonta átlagosan 49 millió forintos osztalékot vett ki. Vagyona egy év alatt 85 millióról 343 millióra ugrott, amiből futotta balatoni ingatlanokra is.
Lázár János építési miniszter újabb ingatlanokkal bővítette amúgy sem szerény portfólióját: egy V. kerületi lakással és további szántókkal gazdagodott. 46 ingatlanja között már minden megtalálható a budapesti lakásoktól a mocsárig. Megtakarításai 34 millióról 290 millióra nőttek, bár 160 milliós hiteltartozása és további 60 milliós magántartozása is van.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes namíbiai vadászatai ellenére is képes volt félretenni: 7,5 milliós banki megtakarítása lett, és továbbra is őrzi 10 milliós készpénzállományát. Valaki még mindig tartozik neki másfél millióval.
A frissen kinevezett államfő, Sulyok Tamás vagyona érdekes módon apadt: bankszámlája 28 millióról 7 millióra csökkent, annak ellenére, hogy tavasztól már havi bruttó 5 millió feletti fizetést kap.
Az ellenzék részéről Gyurcsány Ferenc maga is kritizálta a rendszert, mondván: “Csak az nem derül ki belőle, aminek kellene: ki lopott, csalt, ki volt korrupt.” A DK elnöke költözés előtt áll: a II. kerületi telkén épülő hatlakásos társasházban egy 161 négyzetméteres, hatalmas teraszos lakás lesz az övé. Míg értékpapírokban tartott 18 milliója eltűnt, a bankszámláján 46 millió pihen. Érdekes módon az Altus-cégtől már nem kap fizetést, viszont álnéven írt könyvéből 2,5 milliós bevétele származott – bár ez az összeg olyan “csekély” volt, hogy be sem kellett vallania.
Az LMP-s Ungár Péter továbbra is őrzi leggazdagabb “ellenzéki” címét: a korábban 15 milliárdosra becsült vagyona mellett még az a 99 millió is csupán aprópénz, amit tartozásként megkapott. Bankszámlája szerényen 12 millió forintot és 9 millió eurónak megfelelő összeget mutat. A politikus bizalmi vagyonkezelőként és kedvezményezettként havi 400 ezer és 1 millió közötti összeggel gazdagodik.
A vagyonnyilatkozatok talán legszürreálisabb eleme Pintér Sándor belügyminiszter továbbra is féltve őrzött Wartburgja, ami mellett azért 1,2 millió dollár és 300 ezer euró értékű befektetési jeggyel is rendelkezik. Varga Mihály leendő jegybankelnök pedig egy Kabala nevű sötétpej ménnel gazdagította vagyonleltárát.
https://www.youtube.com/shorts/tZvP5su4n0k
„Poloskás” vagyonnyilatkozat van? 😀 Minél jobban csaholtok a fidesz ellen annál erősebb a fidesz na ez is plusz 10 % fidesznek csináljátok csak így tovább kell ez a fidesz ötödik kétharmadhoz jövőre 2026-ban. Ne álljatok le ! 😉 Folytassátok ne álljatok le mert kell nekünk a hatodik fidesz kétharmad 2030-ban.